A
némafilm korszakában tanulta a szakmát, de tehetségét igazán a hangosfilm
korában kamatoztatta. Pályáját Európában kezdte, de Amerikában lett
világhírű. Életművét ugyanúgy sorolják a szerzői filmhez, mint ahogy
a kommersz alkotások közé. Ezek az ellentétek jellemezik azt a rendezőt,
akinek látomásai emberek millióinak okoznak még ma is kellemes borzongást,
vagy éppen fullasztó rémálmokat.
Alfred Hitchcock nevének hallatán azonnal asszociálhatunk a Psycho
számtalanszor idézett fürdőszobai jelenetére, megjelenhetnek előttünk
a Madarak fékevesztett inváziója,
esetleg egy repülőgépet vélünk hallani, amely egy magányos embert vesz
üldözőbe egy világvégi útkereszteződésben, valahol Észak-Északnyugaton.
Az ember, aki még életében legendát csinált saját sziluettjéből augusztus
13-án lett volna kereken 106 éves.
Sir
Alfred Joseph Hitchcock, KBE 1899.augusztus 13-án született Leystone-ban,
Londontól keletre, William Hitchcock jómódú fűszeres és Emma Whelam
harmadik gyermekeként.
Már gyerekként is furcsa hobbinak élt: a sportot kifejezetten utálta,
de a vonatokat megszállottan szerette, olyannyira, hogy még a menetrendet
is kívülről fújta. Szülei szigorúan fogták. Sokak szerint, a filmjeiben
érezhető rendőr-ellenesség Hitchcock korai éveibe nyúlik vissza: ha
a kis Alfred nem viselkedett mintafiú módjára, édesapja leküldte a helyi
rendőrőrsre, ahol szembesülnie kellett, hogy hova kerülnek a rosszfiúk.
Később elkerült egy jezsuita kollégiumba, ahol az iskola szigorúsága
újabb komplexusok forrásává volt. Átlagos tanuló volt, 15 évesen azonban,
édesapja halála után, munkába kellett állnia. Édesanyjával a viszonya
ellentmondásos volt. Az asszony képtelen volt kimutatni érzelmeit, mivel
nem a kis Alfred volt a kedvenc gyermeke. Egy ízben Hitchcock még azon
is rajtakapta édesanyját, hogy a karácsonyi ajándékát elcseréli a testvéréjével.
Később, a Psychoban köszön vissza
édesanyja jelleme, Norman Bates akarnok anyjának karakterében.
Húsz
évesen, egy amerikai stúdió angliai kirendeltségében kapott munkát,
ami kezdetben kimerült a némafilmek feliratainak szerkesztésében és
rajzolásában. Eközben érdeklődése a színház világa felé fordult, ahol
szabad idejének tetemes részét töltötte el. Kedvelte a mozit is, két
kedvenc rendezőjétől, Fritz Lang-tól és David W. Griffith-től
már ezek alatt az évek alatt is sok technikai bravúrt tanult. Első filmjébe
huszonhárom éves korában fogott bele. A történet a babona világában
mozog - igaz, csak elméleti síkon - hiszen a címe, A
tizenhármas szám. A sors iróniája folytán ezt a filmet sosem
fejezte be. Egy évvel később, amikor egy film direktora ágynak esett
Hitchcockot kérték fel a helyettesítésére. 1925-ben készült el első,
teljes egészében saját filmjével, a Gyönyörök
kertjével. A visszahúzódó és erősen gátlásos Hitchcock, aki
addig még sohasem nézett a pohár fenekére, és akinek még nővel sem volt
dolga soha, a stúdió falai között ismerte meg Alma
Reville-t. Nagy
esemény ez a már nem is olyen kicsi Alfred-nak, mert mint írta visszaemlékezéseiben:
"Huszonhárom évesen még nem jártam senkivel, és egy korty alkoholt
sem ittam". Alma
először Hitchcock asszisztense lett, majd 1926-ban össze is házasodtak.
Röpke két évvel később született meg egyetlen lányuk, Patricia,
aki később apja több filmjében is szerepelt.
Amikor 1927-ben a hangosfilm megszületésével a filmezés gyökeresen megújult,
a színészek és rendezők világa felbolydult. Sokan nem tudták a hangosfilmben
kamatoztatni képességeiket, és nyomtalanul eltűntek a süllyesztőben.
Eközben Hitchcock folyamatosan alkotott, gyakorolt és tanult. Díszleteket
tervezett, asszisztenskedett, forgatókönyveket írt, vagy ha kellett,
filmet vágott. Még a némafilm korában megtanulta, hogyan közvetítsen
hangulatot, hogyan érjen el hatást pusztán képek segítségével. Így Hitchcock
filmjei később, a hangosfilm terjedésével sem vesztettek semmit a némafilm
nemzetköziségéből. Már első filmje, a melodramatikus Gyönyörök
kertje is tartalmazta későbbi stílusjegyeit: gyilkosság, szerelmi
háromszög, a helyszínek közül pedig a lépcső motívuma. A forgatókönyvei
még kívánni valót hagytak maguk után, ám művészi és esztétikai szempontból
magasan az átlag fölé emelkedtek. 27 éves volt, amikor megrendezte a
Titokzatos lakót. Zsenialitása
már ekkor megmutatkozott. Ez az első filmje, amiben rövid, statisztaszerepet
vállalt, amire később cameo megjelenésként utaltak. A film központi
motívuma, Hitchcock egyik kedvenc témája, az ártatlanul vádolt polgár
pokoljárását mutatja be. Ez az első filmje, amiben storyboardot (aprólékos
rajzokon alapuló forgatókönyvet) használt.
Az 1929-ben elkészült Zsarolás
egy asszonyról szól, aki önvédelemből megöli támadóját; a bűntényt
elleplező rendőrtiszt pedig beleszeret a nőbe. Mivel bizonyos hiányosságok
léptek fel az anyagi oldalon, ezeket kénytelenek voltak a filmkészítés
hasznára fordítani. Néhány olyan avantgárd megoldást kellett kitalálniuk,
amik lehetővé tették a költségek lefaragását. 1930-ban lépett életbe
a Hays-rendelet, amely szerint a filmvásznon nem jeleníthető meg sem
szex, sem drog, sem pedig alkohol. A rendelet egyik kitétele tartalmazta
például, hogy a filmen szereplő házaspárok nem aludhatnak egy ágyban
(erre láthatunk utalást a Pleasantville-ben).
A következő 10 évben, legnagyobb angliai sikeréig, a Londoni
randevúig, 14 filmet készített el. Ezek többsége krimi és kémtörténet.
Vászonra vitte a színpadon sikeres Juno
és a pávát, a Zsarolást,
A gyilkost, az Észak-Északnyugat
előfutárát, Az ember, aki túl sokat
tudott című filmet, valamint a metaforáktól hemzsegő
39 lépcsőfokot. Ekkor készült
a Szabotázs, melynek már a
története is meghökkentően újszerű. Egy fiatal férfi csomagot kap, amit
el kell juttatnia valahova. A néző tudja, de a főszereplő nem, hogy
a kezében egy pokolgép van elrejtve, és ha nem érkezik meg időre a megadott
címre, szörnyethal. Már itt megjelennek azok a mozzanatok, amiket Brian
De Palma filmjei folyamatosan fel-felelevenítenek. Izgulhatunk a
szereplőért, akinek újabb és újabb akadályokat kell leküzdenie, miközben
a néző végig stresszben van tartva, azáltal, hogy minduntalan szembesítik
a veszély forrásával. Ezt a hatáskeltési eljárást nevezik suspense-nek.
Az 1938-as Londoni randevú
ugyancsak a kémfilmek közé tartozik, Agatha Christie stílusát
ídézve. A történetben egy világvégi faluban ismerjük meg a szereplőket,
akik közül érezhetően kilóg egy kedves, fiatal lány. A leányzó összeismerkedik
egy idős hölggyel a motelben, akivel másnap együtt szállnak vonatra.
Útjukat baljós jelek követik, egészen addig a pontig, amikor az idős
hölgy, Miss Froy szőrén szálán eltűnik. A lány feladata egyetlen segítőjével,
egy kellemetlen alakkal együtt előkeríteni az idős hölgyet. Tipikus
Hitchcocki fordulatok fedezhetők fel ebben a filmben, az angol krimi
szájíze szerint, kommersz köntösbe bújtatva. A
filmből később remake is készült Cybille Sepherddel.
Ekkor figyelt fel Hitchcockra Hollywood, és kinyújtotta markát a tehetséges
rendező felé. David O. Selznick, az Elfújta a szél producere
szerződtette a Titanic tragédiájának feldolgozására, de a filmterv léket
kapott és elsüllyedt. Elkészíthette viszont a Manderley-ház
asszonyát Laurence Olivier főszereplésével. A film valamennyi
összetevője angol, leszámítva a gyártást és a zenét. Az amerikai forgalmazásban
Rebeccának is nevezett produkció kissé fekete, már-már a fantasztikum
határát súrolja. 1941-ben Hitch két filmet készített, mindkettő középpontjában
egy házaspár áll. Az egyik izig-vérig vígjáték (Végre
egy jó házasság), a másik viszont komoly thriller (Gyanakvó
szerelem), ami viszont csúnyán megbukott.
Ezekben az években forgatott néhány filmet, amik a rendező háborúval
kapcsolatos érzelmeit fejezték ki. Készült
néhány rövidfilmje is, mellyekkel a francia ellenállást dícsőiti,
és természetesen a brit hírszerzés fontosságát hangsúlyozza. A Szabotőr
is ennek jegyében született 1942-ben. Utána az ismét zseniálisan csupasz
történetet, a Mentőcsónakot
készítette el, amely megint egy feszült, klausztrófóbiás érzéseket keltő
darab lett. A Szabotázsban
egy ártatlanul vádolt férfit üldöznek keresztül-kasul Amerikán, az útobbiban
pedig túlélők kénytelenek egy mentőcsónakban félretenni előítéleteiket
és ellentéteiket, mert közöttük van egy gyilkos, aki módszeresen próbálja
a többiek menekülését lehetetlenné tenni. A Mentőcsónakot akkoriban
sokan félreértelmezték, és nácibarát alkotásnak tartották, mégha bújtatott
formában is. Hitchcock ezzel természetesen nem értett egyet.
A nagy filmsikerek ellenére Hitchcock élete nem volt gondtalan. Rendszeresen
beleszeretett gyönyörű, szőke színésznőibe, de szinte sosem sikerült
elcsavarnia a nők fejét. Nehezen tudta szembeállítani a tehetséges,
elismert és bálványozott rendezőt a gátlásos és túlsúlyos mindennapi
férfival.
1943-ban készült el a Gyanú árnyékában,
ami már minden jegyében amerikai alkotás. A film az emberi psziché kettőségét
ábrázolja, megelőlegezve a Psycho
tartalmát. 1945-ben egy film erejéig Dalí munkásságához furdult.
A Bűvölet álomjeleneteinek
díszletei Dalí tervei szerint készültek. A film női főszereplője, Ingrid
Bergman, aki iránt Hitchcock hiába táplált gyengéd érzelmeket.
A Hays-rendelet néha gátat szabott Hitchcock mesélő kedvének. 1946-ban
visszavágott a cenzúrának, és olyan környezetbe helyezett egy filmes
csókot, hogy ne lehessen belekötni. Ez a film a híres Forgószél
volt. Kémtörténet a javából, melyben egy náci spion lánya (Ingrid
Bergman) egy amerikai katonával szövetkezik, hogy feltárják
egy veszélyes kémszervezet üzelmeit. 1949-ben kosztümös filmet forgatott
Angliában. A film az unalomig ismert motívumokra épül, és hatalmasat
bukik. A rendező bosszút áll a közönségen, és elkészíti a Rémület
a színpadont. Ebben a filmben Hitchcock úgy játszik a nézők
érzelmeivel, ahogy kedve tartja. A mai rendezők közül talán M. Night
Shyamalan az, aki hasonló hatást tud kiváltani a közönségéből a
Sebezhetetlenben (és persze közismert Shyamalan Hitchcock iránti
rajongása).
Hitchcock 1951-ben irodalmi alapokhoz nyúl. Megfilmesíti Patricia
Highsmith regényét, az Idegenek
a vonatont. Highsmith írta a Tehetséges Mr. Ripleyt is, mely
könyv előrevetíti a jövőt. Ebben a történetben ugyanis a "rossz" karakter
győz és ül tort a "jókon". A hasonlóan körmönfont Idegenek a vonaton
hatalmas siker lett.
A vallásos neveltetésű Hitchcock 1952-ben vitte vászonra krimijét, melyben
egy pap kénytelen ártatlanságát védeni, amikor egy gyilkosság elkövetője
bevallja neki bűnét, majd a környezete a papot kezdi vádolni. A Meggyónomra
jellemző az erős szimbolizmus, témája a papi titoktartást boncolgatja
elég hatásosan. Első színes filmje, a Kötél
1948-ban készült egy színdarabból. A film érdekessége, hogy amíg az
átlagos filmekben egy-egy jelenet rengeteg különböző beállításból áll
össze, a Kötélben mindössze tízpercenként fordul elő vágás. A kellékeknek
és a falaknak ezért zajtalanul kellett csúszniuk oda és vissza, hogy
helyet adjanak a hatalmas Technicolor kamerának, ami a szereplők pontosan
begyakorolt mozgását követte a lakásban. A tíz perc hosszú felvételek
azt is jelentették, hogy ha a színészek közül bárki elrontotta a szövegét
a kilencedik perc végén, akkor az egész stábnak újra kellett kezdenie
a felvételt. A történet elején egy embert két ismerőse hidegvérrel megöli,
majd a szobában látható ládába rejti. A továbbiakban a szereplők jönnek-mennek
a láda körül; a feszültség abból adódik, hogy mikor veszik észre a holttestet.
1954-ben először dolgozik együtt egyik későbbi kedvencével, Grace
Kelly-vel a Gyilkosság telefonhívásra
forgatása közben, aminek készült háromdimenziós változata is. Még ebben
az évben elkészítette a voyeurizmus témáját boncolgató, feszült krimijét
James Stewarttal, a Hátsó
ablakot. A film számtalan feldolgozást élt meg. 1955-ben kapta
meg az amerikai állampolgárságot, rá egy évre pedig elkészítette az
1934-es Az ember, aki túl sokat tudott frissebb
és hatásosabb változatát. 1958-ban készült el az egyik Hitchcock
mestermű, a Szédülés, rá egy
évre pedig az Észak-Északnyugat,
ami egy félreértés következtében titkos ügynöknek nézett üzletember
kálváriájáról mesél. Cary Grant
a tökéletes főszereplő, charmeaur és pesszimista. Grant figurája kicsit
előre vetíti James Bond karakterét, bár Grant filmjeiben gyakrabban
szerencsés, mint talpraesett. Az Észak-Északnyugat
azon jelenete, amiben Grantet üldözőbe veszi egy permetező repülőgép,
azóta sokat idézett képsora lett Hollywoodnak. A rushmore-hegyi leszámolás
pedig kitörölhetetlen képként marad meg bennünk.
Még ebben az évben készült el a televíziónak szánt Psycho,
amit a horrorfilmek egyik mesterművének tartanak. Még akkor is, ha ez
a film minimális erőszakos jelenetet tartalmaz. Itt Hitchcock nagyon
hatásosan alkalmazza a bizonyos vörös hering-effektust, ami abból áll,
hogy a történetet elviszi egy irányba, majd teljesen váratlanul megszakítva
azt egy másik csapáson halad tovább. A legendához tartozik az az adoma
is, mely az effektus hatásosságát védő rendezői instrukcióhoz fűződik.
Hitchcock ugyanis kikötötte, hogy filmje megkezdése után senkit se engedjenek
be a moziba, mert ha lemaradnak a film elejéről, annak hatása már nem
olyan elementáris. Ez a klasszikus egy remake-n kívül még három folytatást
is megért, melyből egyet a film főszereplője, Anthony Perkins
rendezett. A zuhanyjelenethez hátborzongató
zenét közeli barátja, Bernard Hermann szerezte, akivel több filmben
dolgozott együtt.
Néhány év magánéleti válság, és forgatási kihagyás után ismét mozifilmet
forgatott, a szintén klasszikus Madarakat.
A film egyik különlegessége, hogy hiányzik belőle az aláfestő zene,
egyedül a hangeffektusok teszik hatásosabbá a borzongató képeket. A
film kedves vígjátékként indul, majd kőkemény akciófilmmé alakul át
egészen a meghökkentő végkifejletig. A történet ereje egyszerűégében
rejlik. Kritikusok keresik a film varázsának titkát, melyet a rendező
tökéletesen ismert, és alkalmazott.
A mindennapokból ismert madarak spontán támadása mindenféle magyarázat
nélkül ma is megállja helyét a vásznon. Abban az időben rekordmennyiségű
vizuális trükköt, közel 350-et, használtak fel ebben a remekműben. Ezekből
néhány olyat is, ami még mai szemmel nézve sem hiteltelen. A film egyik
főszereplője, a tévéreklámok világából érkező, Tippi
Hedren, akit Hitchcock szeretett volna sztárrá nevelni, de ez
még neki sem sikerült. A színésznő később csupa felejthető filmekben
játszott.
Az 50-es évek végétől szinte évente készít egy tévéfilmet, egészen a
60-as évek elejéig. Ekkor saját tévésorozata
is volt. 1964-ben elkészítette a Marnie-t,
ami nem hozza meg a várt sikert. Ezek után egyre ritkábban rendezett,
kezdett kifáradni, már nehezen bírta a rendezéssel járó terhelést. Az
1972-es Téboly emlékeztet Dr.
Jekyll és Mr. Hyde történetére. Utolsó befejezett filmje, a Családi
összeesküvés 1976-ban készült el. Rövid
éjszaka volt Hitchcock utolsó filmterve, amit Finnországban
forgattak volna. A rendező azonban szívritmuszavarai miatt nem volt
képes az utazásra, ezért ez a film már nem valósulhatott meg. Az 1979.
március 7-én, az American Film Institute által Hitchcock tiszteletére
adott fogadáson már nagyon rossz állapotban volt a rendező. A fogadás
után két héttel bezárta amerikai irodáit. Egy évvel később az angol
királynő lovaggá ütötte. Sir Alfred Hitchcock, KBE 81 éves korában,
1980. április 29-én halt meg.
Godzi
és Peto írása a Moziplusszon
kiegészítette: Sz.Gerzson Péter