3.1. Az első összefüggő irányzat (a német expresszionista rémfilmek a húszas években)

Az expresszionizmus a filmművészet első önálló és egységes stílusirányzata. Németországban született az első világháború utáni években. Eredetileg zenei, irodalmi, építészeti, de elsősorban festészeti irányzat volt, ami avantgardista mozgalomként jelentkezett a naturalizmus és az impresszionizmus ellenhatásaként 1910 körül Münchenben. Németország elvesztette az első világháborút, ezt általános lehangoltság követte, és ebből következőleg hajlam valamiféle miszticizmus, és a dicső múlt felé. Ez az általános leangoltság, gazdasági, társadalmi, politikai bizonytalanság jó táptalajnak ígérkezett egy befelé forduló, de ezt a belsőt feltáró, misztikus-kultikus-mágikus mozi megteremtésére.

Az expresszionista művész a maga eszménye szerint formálta át ezt a világot. Az ábrázolás tárgya a puszta kifejezés - nem a valóságos világ ábrázolása, az expresszionalista művész számára a forma állandó változásban van. Nem tisztelte a szabályokat, felbontotta a kész struktúrákat: ezáltal torzított, elnagyolt, túlzott. Ez a torzítás és túlzás volt az alapja a húszas évek német rémfilmjeinek, ezek a hatások voltak e filmek különleges effektusai. Egyfajta létező-nem létező köztes állapotot jelenítettek meg, amiben a rend nélküli világ, a káosz, a bizonytalanság öltött testet.

Ennek megvalósítására a díszleteknek hangsúlyos szerep jutott, mely nem embereket és tárgyakat ábrázolt, hanem formákat és foltokat. "
A filmeknek megelevenített rajzoknak kell lenniük"- érveltek a díszlettervezők. (33) Kovács A. Bálint szerint az expresszionalista díszletnek állandó lelki készenlétben kell tartania a nézőt, hogy valami nem mindennapi fog történni. A film hátterét nézve az a benyomás alakul ki a nézőben, mintha valami láthatatlan erő készülne kitörni mögüle.(34) Ez az állandóan kitörni vágyó erő az egyik forrása a nézőben ébredő feszültségnek. Másrészről nagyon is jól tudjuk, ki, vagy mi
fog kitörni a díszletek árnyékvilágából: saját szorongásunk, félelmünk kerül felszínre, pl. igaz lehet-e, hogy a halál itt jár-kel közöttünk? Pl.: Der Müde Tod (1921). E filmek kedvelik még a szögletes, geometrikus képkompozíciókat is, és különösen a nagy formákat, a síkok éles elhatárolódását. Szintén fő szimbolikus, domináns térszervező elem a lépcső. Alá-fölérendeltségi viszonyokat fejez ki, függőlegesen komponálja a teret. Igen sok jelenet játszódik az utcán. Legtöbbször éjszakai utcákat látunk, melyeken igen jellegzetes, amint a házak sötét tömbjeiben apró lámpácskák világítanak. A megvilágító fény, és a fény által létrehozott éles árnyékok is fokozzák a képek atmoszférikus hatását. Gyakori az "aura-hatás", melyben a fény a megvilágított személyt, tárgyat kiemeli, csak ő látható, a többi részlet a végtelen vak sötétségbe süllyed. A másik jellegzetes találmány az ún. "iris-in" hatás, melyben egy sötét vásznon mutatkozó kicsiny fénykörből a kép lassan kinyílik, míg az egész képmező fel nem tárul. (Pl. a Dr.Caligari elején láthatjuk).

Nem az összes húszas években készült német film rémfilm, rémdráma. Ez csak az egyik irányzata volt a korabeli német filmnek. Itt a korabeli német filmeknek csak azzal a csoportjával foglalkozom, melyekben a fent említett expresszionista hatások érvényesültek, méghozzá olyan értelemben, hogy ezzel egyidejűleg létrehoztak és felhasználtak sok olyan alapfigurát és kialakítottak sok olyan szituációt, amelyeket mind a mai napig alkalmazzák a rémfilmekben - közülük néhány olyan sziklaszilárdan tartja magát, hogy azóta sem gondolnak a megdöntésükre - általánosan elfogadottak. (35)

Az expresszionista horrorok és korunk rémfilmjei között azonban hatalmas a különbség. A legmarkánsabban Kovács A. Bálint idézett tanulmányában (36) fogalmazta meg ezt. Szerinte a modern horror úgy módosította az expresszionista rémfilm történetét, hogy evidenciaként kezeli a rémek jelenlétét a világban; és érzéki hatását éppen ezért nem a rém puszta jelenlétével, hanem a különböző gusztustalanságok és borzalmak naturalista mutogatásával éri el. agy, mivelhogy léte evidencia; az érzékeket sokkoló hatásuk hamar megfakul, ezért kell a kommersz horrornak egyre vadabb, egyre botrányosabb hatásokat kitalálnia. Az expresszionista rémfilmnek viszont nincs szüksége az érzéki sokkolás fokozására, mivelhogy fő mondanivalója nem naturalista magamutogató jellegében, hanem éppen ennek hiányában van.

Hasonló következtetésre jutott Dr.David Soren is (37). Szerinte a mostani horrorfilmek szemléletes erőszakkal vannak tele fantázia és ötlet helyett. És e véres, erőszakos jelenetek féktelen halmozásával érik el hatásukat a jelenkori alkotások, melyeknek mindig erőteljesebbnek kell lenniük.


Az egyik első - és egyben kulcsfilm - a Dr.Caligari [Das Kabinett des Dr.Caligari,1919.] (38). Sokan a német expresszionista film elindító filmjének tekintik, míg mások szerint ez az első- és egyben utolsó igazi expresszionista film. Hollstenwallba, egy északnémet kisvárosba vásár zajlik éppen. Ide érkezik Dr.Caligari (Werner Krauss), a mutatványos is saját attrakciójával: az alvajáró Cézárral (Conrad Veidt). A doktor éjszakakánként az alvajárójával hajtatja végre rémtetteit, míg a város alszik. A film dupla csavarral ér véget, mert nem egyértelmű, ki is volt igazából ez a rejtélyes figura? Az elmegyógyintézet igazgatója, vagy egy őrült? Vagy egyszerre mind a kettő?

A film alapfigurája, a meghasadt személyiség még sok filmben visszatért. A mindenkiben benne lévő kettősség - a jó és a rossz - az elmegyógyintézet igazgatója és az őrült Caligari. Cézár pedig maga a testet öltött bizonytalanság, káosz, a rend nélküli világ - hiszen nem ura saját akaratának sem. Amikor egy pillanatra sajátja lesz - nem követi Caligari parancsát, és nem öli meg Janát - akkor ezért az életével fizet. A film díszleteit Hermann Warm, és Walter Röhlig expresszionista díszlettervezők alkották meg, méghozzá igen hatásosan. Hozzájuk csatlakozott még Walter Reimann jelmeztervező is. Az egész filmet - 50 perc hosszú - műteremben festett díszletek között forgatták. A rendező személyisége sem elhanyagolható, de gyakorlatilag a hármom díszlettervező, Carl Mayer forgatókönyvíró és a szereplők jegyzik a filmet. Az egész alkotás a torz, ferde, festett díszleteknek, a vad fény-árnyék hatásoknak és az ördögi történetnek köszönhette hatásosságát. Sokan Caligari alakjában egy eljövendő zsarnokot láttak, aki majd kivezeti Németországot a válságból. (39) (Mint tudjuk, a jóslat bevált, melynek neve: Hitler volt.)

Wiene a következő évben készítette el második filmjét a Genuinát [Genuine,1920.]. A Caligari sikerén felbuzdulva készült el a film, melyben Genuinát, a vérszomjas papnőt eladásra kínálják egy keleti rabszolgapiacon. Egy öregember veszi meg, aki a látogatók elől elérhetetlenül egy üvegkalitkába zárja. De a lánynak sikerül rávennie egy fiatal borbélyt, hogy vágja el az öreg torkát; így kiszabadulva börtönéből Genuina szupervampként folytatja életét, és minden elérhető férfit tönkretesz... A film nem volt sikeres. A rendező a Dr.Caligari hatását és sikerét nem tudta többé megismételni; de Orlac keze [Orlac Hände,1924.] című munkája sikert ért el (40).

A Caligari készítésének évében kezdte el rendezői pályafutását az egyik legnagyobb német rendező, Friedrich Wilhelm Murnau. Első filmje a Sátán [Satanas,1919.] volt, a címszerepben Conrad Veidt-tel, melyben Goethe Faustját dolgozta fel. Elkészíti a Dr.Jekyll és Mr.Hyde-nak egy nem hivatalos adaptációját Janusfej [Der Januskopf,1920.] címmel. A film egyik érdekessége, hogy a magyar származású Lugosi Béla - a későbbi Drakula - is látható volt benne. A címszereplőt Dr.Warren és Dr.O'Connornak hívták, így nem kellett a megfilmesítési jogokért fizetni. Mindkét címszereplőt a nagyszerű Conrad Veidt keltette életre. Veidt 1893-ban született Berlinben, Max Reinhardt (41) növendéke volt, 1917-ben filmezett először. Elmélyült jellemábrázoló színészként ismeri az utókor. 1926-ban Amerikába ment, de a hangosfilm bevezetésével visszatért hazájába.

Ugyanebben az évben a Púpos és a táncost [Der Bucklige und die Tänzerin,1920.] rendezte, és egy évvel később készített egy kísértetfilmet
A vogelödi kastély
[Schloss Vogelöd,1921.] címen. Az igazi hírnevet azonban ismét egy szerzői jog nélküli adaptáció hozta meg számára: filmre vitte Bram Stoker híres vámpírregényét, a Drakulát; Nosferatu - a borzalom szimfóniája [Nosferatu - Ein Symphonie des Grauens,1922.] címmel.

A köztudat és a legtöbb filmlexikon szerint ez a film az első Drakula feldolgozás. Azonban ez nem igaz!!! Ugyanis a magyar Lajthay Károly 1921-ben már forgatott egy Drakula filmet Drakula halála címen. A filmet 1921 februárjában mutatták be Bécsben. A főszerepet Paul Askenas játszotta. Sajnálatos módon ennek az úttörő filmnek a kópiája mára fellelhetetlen. (42).

Murnau filmjében egy brémai ingatlanügynök elküldi nemrég nősült könyvelőjét Orlok grófhoz (Max Schreck) - aki igen távol, a Kárpátok erdőségeiben él - egy ingatlanügy rendezésére. Ugyanis a gróf házat akar venni Brémában. A könyvelő útja ezeken az erdőségeken át - mely már önmagában is átborzongató: ködtakaró alatt megbokrosodó lovakkal, farkasokkal, és kísérteties madarakkal - csupán ártalmatlan előjáték azokhoz a kalandokhoz, melyek Nosferatu kastélyában várnak rá. A megérkezése utáni napon házigazdáját keresve elhagyott termeken és pincéken át vándorolva fedezi fel a vár gazdáját egy szarkofágban fekve, hullaként, tágra meredt szemmel. Nosferatu ugyanis vámpír, és a vámpírok nappal alszanak. Éjszaka viszont a szörnyeteg odalopódzik Jonathan Hutter-hez, a könyvelőhöz, és kiszívja a vérét. Ugyanebben a pillanatban viszont Hutter kedvese, Ellen felriad álmából. (A forgatókönyvíró Galeen ötlete volt ez, hogy e telepatikus jelenség révén kifejezésre juttassa a szerelem földöntúli erejét.) Az üzlet megkötése után a gróf elhagyja a kastélyt, és Brémába utazik. Ahol csak megjelenik patkányok rajzanak ki, és az emberek holtan esnek össze - Nosferatu nyomában mindenütt dögvész. Nosferatu egy vitorláshajóra száll, azzal utazik tovább (43). Közben az ingatlanközvetítő is megszökik, és hazafelé tart. Nosferatu beleszeret Ellenbe, és ez okozza a vesztét is: a hajnali kakasszó a lány szobájában éri, és a felkelő Nap első sugarai elporlasztják ősi testét.

Mint a történet leírásából is feltűnhetett, hogy nem Drakula gróf, hanem Orlok gróf; nem Jonathan Harker, hanem Jonathan Hutter; és nem Lucy, hanem Ellen szerepel. Így sem kerülhette el a film a pert: nem sokkal a film bemutatása (1922) után Florence Stoker - Bram Stoker özvegye - indított eljárást a film ellen, annak megsemmisítését követelve. Az indok a nagy hasonlóság volt a férje regénye és a film cselekménye között. A film bemutatásakor hatalmas siker volt. Budapest is Drakula lázban égett. Balázs Béla, a magyar filmszakíró írta 1924-ben, hogy mintha "a végítélet jeges lehellete" csapott volna át a Nosferatu jelenetein. E hatások elérésére a rendező, és operatőre (44) mindenféle trükköt alkalmazott. Negatív filmet vágtak be a kész kópiába, így a Kárpátok erdőségeit a fekete égbolt felé meredő kísérteties fehér fák útvesztőjeként mutatták be; az "egy fordulat- egy kép" módszerével készült felvételek a könyvelő kocsiját rándulásokkal előrehaladó fantom-járművé változtatták. A többi német expresszív filmhez képest újdonság, hogy a rendező sok külső felvételt alkalmazott - főleg skandináv filmesek hatására. Ugyanis a legtöbb film szinte 100%-ban stúdióban készült. 1928 végén a londoni Filmtársaság azzal a megjegyzéssel újította fel a filmet, hogy az "összekapcsolja a nevetségest és az iszonyatost" (45). Ha megnézzük a filmet mostanában, és összehasonlítjuk a korabeli amerikai filmekkel, meglepődve tapasztalhatjuk, hogy Murnau filmje mennyivel öregebbnek néz ki. 1978-ban, a német film nagy rendezője előtt tisztelegve Werner Herzog forgatta újra a történetet, Klaus Kinskivel a főszerepben.

Murnau másik nagy sikert elért rémfilmje (46) az 1925-ban elkészített Faust. Siegfried Kracauer írja könyvében (47), hogy "bőkezűen pazarolták a technikai leleményességeket az angyali jelenésekre és az ördögi varázstrükkökre". A film megrendezése után William Fox meghívására Amerikába ment, ahol még két filmet készített (48) , majd 1931. március 11-én autóbalesetben meghalt.

Eredetileg a Dr.Caligarit rendezte volna, de közben megbízták a Pókok [Die Spinnen,1919.] című sorozat befejezésével a német film másik rendezőóriását: Fritz Langot. 1890-ben született Bécsben, ahol képzőművészetet és építészetet tanult. Erich Pommer producer meghívására került a német Decla-Bioscop céghez, ahol forgatókönyveket írt. A germán mítoszok monumentális feldolgozásával - pl.: Die Nibelungen (1922-24) - akarva-akaratlan hozzájárul a német faji felsőbbrendűség, a hőskultusz kialakításához.

Egyik legszebb filmje az 1921-es Éjféli vándor (49) [Der Müde Tod,1921.]. melynek története részben romantikus legenda, részben tündérmese. E filmben maga a halál jelent meg, közöttünk járó, de természetfeletti hatalommal bíró személyként ábrázolva. A csodákban bővelkedő kínai epizód táltos paripája, liliputi hadserege, és repülő szőnyege ihlették meg Raoul Walsh-ot, hogy elkészítse a Bagdadi tolvajt [The Thief of Bagdad,1924.]. A film fő üzenete, hogy az ember nem kerülheti el sorsát.

1922-ban Lang megalkotott egy mesterbőnözőt, Dr.Mabuse-t. [Dr.Mabuse- Der Spieler,1922.], majd a Nibelung mondakört (50) dolgozta fel, a Nibelungokban [Die Nibelungen I-II.,1922-24.], bőségesen kihasználva a különböző trükkök nyújtotta lehetőségeket.

A másik sokat idézett, és talán legjobban ismert filmje nem is annyira "horror", mint éppen "sci-fi". Akár így is leírva: science-fiction, idézőjelek nélkül. Tudományos-fantasztikus film. A Metropolis (1926), melynek elkészítése után Lang az korszak egyik legfontosabb rendezőegyéniségévé vált, eredetileg a rendező két évvel korábbi New York-i utazásán fogalmazódott meg; miközben a hajóról látta a város futurikus építményeit, melyek monumentalitásukkal lenyűgözik. Felesége, Thea von Harbou írta meg a film alapjául szolgáló regényét, melyet férje filmesített meg. Harbou és Lang több, mint egy évtizeden át dolgoztak együtt. A film trükkjei sokáig mércét jelentettek a fantasztikus filmekben. Igaz a film bemutatásakor megbukott, de azóta a filmtörténet egyik legendájává vált. (51)

A Hold asszonya [Die Frau im Mond,1929.] címmel Holdutazást filmesített meg, majd 1931-ban elkészítette első hangosfilmjét, az "M"-et [M, 1931.] (52) . A film az első hangosfilm, melyben sorozatgyilkos utáni hajtóvadászatot indítanak. Peter Kurten, a húszas években "düsseldorfi rémként" garázdálkodó sorozatgyilkos inspirálta a filmet (53). Sokan, sokszor leírták a harmincas évek elején: a film sokat vesztett értékéből, utolérte a középszerűség a hang megjelenésével. Lang eme filmjében viszont pontosan fordítva van: a gyilkos által dúdolt dallam szinte a névjegyévé válik a keresett személynek, aki eddig már nyolc gyereket ölt meg. A rendőrség az alvilággal fog össze, hogy kézrekerítse a bűnöst. Még egy filmet készített Lang, mielőtt elhagyja Németországot. Feleleveníti kendvenc mesterbűnözőjét, Dr. Mabuse-t, a Dr.Mabuse végrendeletében [Das Testament des Dr.Mabuse, 1933.] (54).

Hitler propagandaminisztere, Göbbels (főleg a Metropolis, és a Nibelungok) hatására megpróbálta rávenni, hogy legyen a birodalom filmintendánsa. A rendező nemet mondott, és azonnal emigrált először Angliába, majd az Egyesült Államokba. Nem úgy a felesége, aki maradt.

A rémfilmek másik nagy német (és később amerikai) rendezőegyénisége Paul Leni volt. Eredetileg festő, díszlettervező, majd a tízes évek végén került kapcsolatba a filmmel. Legismertebb német filmje a Panoptikum [Wachsfigurenkabinett,1924.]. A Caligarihoz hasonlóan a színhely ismét egy vásár, egy bódéval, amelyben viaszfigurákat állítanak ki. Egy éhező fiatal költő keresi fel a mutatványost - aki meghirdette - olyan szerzőt keres, aki történeteket tudna írni a viaszfigurákról. A mutatványos bekíséri a jelöltet a bódéba, és egymás után megvilágítja őket, a költő azonnal leül és munkához lát: a három egymást követő epizódban a rendező az omnibusz horrorfilmek egyik ősét alkotta meg. A harmadik történetben a kerettörténet szereplői Hasfelmetsző Jack-kel egy közös álomban fonódnak egybe. A film vége happy end: a költőre és a mutatványos lányára boldog közös jövő vár (55).

Leni is Amerikába emigrált, itt készítette el másik két leghíresebb alkotását, a Macska és a kanárit [The Cat and the Canary,1927.], és Conrad Veidt-tel a Nevető embert [The Man who laughs,1928.].

Paul Wegener az évtized elején megrendezte a Gólemet [Der Golem -Wie Er in die Welt Kam,1920.]. Ez már a második gólem filmje, az elsőt még Heinrich Galeen - sok film forgatókönyvírója - készítette a tízes években, Paul Wegener a címadó figurát alakította akkor benne, csakúgy mint saját rendezésében 6 évvel később.

A korszak ismert filmje volt Arthur Robison Árnyak [Shatten,1923.] című munkája, de a meghasadt személyiségről Heinrich Galeen készített egy máig alapműnek tekintett alkotást, a Prágai diákot [Der Student von Prag,1926.] is. Eredetileg már ez is elkészült egyszer (56) - ugyanúgy, mint a Gólem. A történet Baldwinról, a szegény diákról szól, aki szerződést ír alá Scapinellivel, - magával az Ördöggel - hogy gazdaggá teszi, csupáncsak azzal a feltétellel, hogy eladja neki a tükörképét. A diák a különböző kalandok után csak úgy tud megszabadulni kísértő gonosz énjétől, és a mindig, mindenhová követő tükörképétől, hogy öngyilkos lesz. Az életre kelt gonoszabbik énje (az ún. Doppelgänger) azon mesterkedik, hogy elpusztítsa a jobbikat. Ismét Conrad Veidt játsszotta a főszereplőt, a grófkisasszony szerepében pedig a magyar Eszterházy Ágnest láthattuk.

Richard Oswald rendezte meg Karl Hans Strobl (57) "Eleagable Kuperus" című, 1910-ben íródott történetét Nachgestalten (1920) címen. Keveset tudni a film cselekményéről, Eric Charrel (58) játszotta a gorillát, Paul Wegener és Conrad Veidt volt a másik két főszereplő.

Heinrich Galeen 1928-ban újra elkészíti az Alraune-t [Alraune,1928.] Brigitte Helm (59) és Paul Wegener főszereplésével. Wegener 1874-ben született a keletporoszországi Bischdorfban, az egyetemen filozófiát és művészettörténetet hallgatott. 1905-ben került Berlinben, ahol tehetsége Max Reinhard-nál bontakozott ki.

Az évtized végén Richard Oswald rendezésében elkészült a Sátán kutyája [Der Hund von Baskerville,1929.] (60).

Mint minden korszak, ez is lezárult egyszer. Az húszas évek közepén-végén sok nagyszerű művész, technikai szakember, rendező vándorolt ki Németországból, Hollywood egyszerűen felvásárolta őket. Majd 1933-ban Hitler uralomrajutásakor egy második hullám hagyta el az országot. A náci rezsimnek sok alkotó nem volt kívánatos. Tudásuk tovább élt az amerikai filmekben.

Az expresszionista rémfilm nem a kiömlő vér, vagy a szétrohadó hús élethű látványával sokkolt. Kovács A. Bálint szerint a kommersz rémfilm legerősebb állítása: a világ változik, új rend jön létre: mindenki zombi lesz, patkányok, óriási szúnyogok rendezkednek be az előzőleg kipusztított emberek világába. Félünk az ismeretlentől, a változástól. Lehet, hogy rosszabb lesz. Elveszítjük lábunk alól a talajt. Az expresszionizmus számára viszont maga a szervező rend szűnik meg. "A világnak ez a nem-lét állapota megmutathatatlan, de ez a képi stílus azt a pillanatot ragadja meg, amikor a világ képében a még látható dolgokon keresztül felsejlik ez a megmutathatalan állapot…" (61).

 

Németországon kívül - az elkövetkezőkben tárgyalandó Egyesült Államokat kivéve - Svédországban készült el két olyan filmalkotás, amely feltétlenül szót érdemel.

Az egyiket Victor Sjöström (62) a svéd némafilmkorszak egyik vezető rendezőegyénisége rendezte. A film - Ingmar Bergman egyik kedvenc filmje - a Halál fuvarosa [Körkarlen / Phantom carriage,1920.] A film Selma Lagerlöf (63) regényéből készült. A film cselekménye egy szegény részegről (Sjöström játssza) szól, aki a halál kocsisa lesz. Ugyanis aki szilveszter éjfélkor hal meg erőszakos halállal - a monda szerint - az lesz a halál fuvarosa. Csodálatos, egymásrafényképezett jeleneteket láthatunk a kocsis ténykedéséről, láthatjuk a lelkeket kikelni testükből. Sadoul (64) szerint: "az idő vasfoga bizony már kikezdte... ...néhány szép jelenettől eltekintve azonban a film unalmas és poros". Való igaz, hogy nem a legjobb munkája a rendezőnek, aki pár év múlva amerikában rendez majd. Ennek ellenére a korszak szép alkotása.

A másik filmet egy elfelejtett dán rendező készítette Svédországban: Benjamin Christensen. 1922-ben készült el a boszorkányságot az emberi történelemben bemutató, később jelentősen megcenzúrázott filmremekje, a "Boszorkányper" [Häxan / Witchcraft through the ages,1922.]. A rendező később az Egyesült Államokban folytatta rémfilmjeinek sorozatát (65).



  Európa többi országában kevés borzongató alkotás készült. Olaszországban Eugenio Testa Frankenstein szörnyetege [Il Mostro di Frankenstein,1920.], és Guido Brignone Herkules a pokolban [Maciste All'Inferno,1926.] című filmjeikkel letették a később kibontakozó olasz horror alapjait.

Angliában sem volt túl jelentős a húszas években a rémfilmkészítés. 1923-ben A.E. Colby rendeztett egy Fu-Manchu sorozatot (66) és Alfred Hitchcock elkészítette első igazi thrillerjét, A titokzatos lakót [The Lodger,1926.].

 

 

3.2. Az USA a húszas években

 A húszas években Amerika volt az a másik ország, ahol a legtöbb rémfilm készült. Mindjárt az évtized elején elkészült a Dr.Jekyll és Mr Hyde egy újabb - azóta klasszikussá vált - azonos című változata (Dr.Jekyll and Mr.Hyde (1920)).
A film nem elsősorban John S. Robertson rendezőnek köszönheti a hírnevét, hanem a címszerepet brilliánsan alakító John Barrymore-nak.

Ekkortájt kezdett a színészi játék fontossá válni, minthogy a speciális effektusok még gyermekcipőben jártak. Meliés, Pathé, Griffith stabilizálta a film helyzetét - már nem volt különös vásári mutatvány többé. A húszas évekre ért a virágkorára a némafilm. A Barrymore Dr.Jekyll-el egyidőben még egy - "kalóz" - változata is elkészült a regénynek [Dr.Jekyll and Mr.Hyde,1920.], Louis B. Mayer rendezésében.

Két évvel később készült el a Szellemhullám [Ghost breaker,1922.]. Egy kísértetjárta házban egy ifjú szerelmespár egy fergeteges "szellemkomédia" áldozatává válik. Egy évvel ezután a híres amerikai rendező, David Wark Griffith (67) is készített egy kísértetfilmet, Egy izgalmas éjszaka [One exciting night,1923.] címmel. Griffith még egyszer rendezett a műfajban, a "A Sátán keservei"-t [Sorrows of Satan,1926.] (68) . A filmben játszott a kor híres - és magyar származású - színészjője, Putty Lia (Lya de Putti) is.

Tod Browning. Egy amerikai rendező neve. A húszas évek David Lynchének (69) is nevezik. Hazánkban kevéssé ismert. Pedig ő készítette a húszas évek Amerikájában a legtöbb furcsa, morbid, horrornak is beillő filmet. 1880 júliusában (70) született Louisville-ben, Kentucky államban. 16 éves korában elhagyta a szülői házat, és beállt vándorcirkuszosnak. 1913-ban találkozott először Griffith-tel, általa kezdett el filmezni. Először mint dublőr, színész, majd mint rendezőasszisztens. 1917-ben készítette el első önálló filmjét, a Jim Bludso-t [Jim Bludso,1917.]. Két évvel később a Gonosz kedves [The Wicked darling,1919.] címen gengszterfilmet készített. Ebben a filmben kezdte meg együttműködését Lon Chaney-vel, az "ezerarcú emberrel". Chaney nagyszerű, bizarr színészegyénisége volt a húszas éveknek. Sokoldalú tehetség. Eredetileg a Svédországból Amerikába költözött rendezőt, Victor Sjöströmöt jelölték ki, hogy készítsen filmeket vele (71) , de Chaney egyénisége jobban illeszkedett Browning morbid stílusához. Így készültek el közös alkotásaik, többek között a Szentségtelen három [The Unholy three,1925.]; a Feketemadár [The Blackbird,1926.]; a London éjfél után [London after midnight,1927.]; az Ismeretlen [The Unknown,1927.].

Chaney nemcsak Browning-gal működött együtt, hanem Wallace Worsley rendezővel is. Az általa rendezett Notre Dame-i toronyőr [The Hunchback of Notre Dame,1923.] Quasimodojaként vált világhírűvé (72). A másik kiemelkedő alakítása Az Operaház fantomja [The Phantom of the Opera,1925.] címszerepe, Rupert Julian rendezésében (73).

A film nem látható az eredetileg bemutatott formában. Habár létezik az eredeti 1925-ös kópia, nem ezt vetítik, mert igen gyenge a minősége. A gyártó, a Universal stúdió még 1929-ben készített két újravágott változatot az eredetiből: egy némát, és egy hangosat. Ez utóbbiban azonban nem Chaney szólaltatta meg a fantomot. Mára csak a néma verzió maradt fenn. A hetvenes években megtalált kétszínű Technicolor-ban (74) forgatott báljelenettel kiegészítve ezt vetítik mostanság. Browning eredetileg rá bízta a Dracula [Dracula,1931.] címszerepét, de Chaney még 1930 augusztusában elhunyt. A helyére a hasonló szerepkörben a színpadon már helytálló magyar színészt - Lugosi Bélát - szerződtette (75). Browning a harmincas években is folytatta pályafutását, de a Szörnyszülöttek-nek [Freaks,1932.] köszönhetően elfordult tőle a közönség, és ezután már csak kevés filmet készített.

A korszak másik jelentős rendezőegyénisége Roland West volt. A kevés filmet készített alkotó 1916-ban kezdte filmes pályafutását. A Szörnyeteg [The Monster, 1925.] volt az első kiemelkedő filmje. Lon Chaney játszotta Dr.Ziskát, aki egy félreeső szanatóriumben terrorizálja a betegeit. Másik fontos munkája egy 1920-ban bemutatott Broadway színdarab alapján készült: A denevér [The Bat,1926.]. A film sikere után több hasonló "szellemjárta-ház" (haunted-house spoof) készült: John Willard írását, a Macska és a kanári-t - mely szintén színdarabként futott a Broadwayen - a németországból jött Paul Leni filmesítette meg - The Cat and the Canary (1927); a Gorillát pedig Alfred Santell [The Gorilla,1927.]. A Denevér-t 1930-ban hangos változatban újraforgatta - The Bat whispers (1930). Ezután már csak egy gengszter melodrámát készített, a Kalózhajó-t [Corsair,1931.].


1927-ben a Warner Brothers elkészíti az első "hangos" horrort, a Terrort [The Terror,1927.] (76).


A húszas évekkel lezárult egy filmes korszak, a némafilmek időszaka. A következő évtizedtől önálló műfajként is létezik már a horrorfilm. A húszas években a horrorfilmek fejlődését a technikai fejlődés jellemezte. Elsősorban a filmkészítési technika csiszolódott. Elsősorban a német világítástechnika élt tovább a következő évtizedekben, az erős fény-árnyék hatásokat mindmáig felhasználják a horrorfilmek. Mind Németországban, mind az Egyesült Államokban fontossá vált a színészi játék. A horrorjelenetekben még nem a teljes valóságszerűségre törekedtek, - ennek technikai akadályai is voltak - inkább a félelmetes hangulat megteremtésében munkálkodtak.

Az 1929-ben kezdődő gazdasági válság - mint minden válság - felerősítette a csodavárás, az ismeretlen, misztikus dolgok iránti hajlamot. Másrészt végetért a némafilm időszaka is, e két tényező volt az elindítója a Universal stúdió 1931-ben kezdődő horrorciklusának. Újból visszatértek a klasszikus rémségek, mintegy filmes metaforájaként a növekvő létbizonytalanságnak

 

 

<--- előzmény  folytatás--->


(c) 1999, 2009. Szentes Gerzson Péter

[Alfred Hitchcock] - [Drakula halála 1921] - [Silent Horror]
[Horror Story] - [Hungarian Horror]
[Home]