2.1. A horrorfilm fogalma, a műfaj eredete

Legelőször is tisztázni kell a horrorfilm fogalmát. Sokszor nem is olyan egyértelmű, mit is értünk horrorfilmen. Király Jenő a horrort a fehér fantasztikum (fantasy) legextrémebb, legradikálisabb, végső formájának tekinti. "A fehér fantasztikumban jóindulatú csodavilágában minden megtörténhet, kivéve a legrosszabbat. A horrorban a legrosszabbnak kell megtörténnie."(5) Ez pedig általában be is következik. A 12/a. mellékletben bemutatott, a horrorfilm képi világát tárgyaló táblázat ugyanebbe az irányba visz bennünket: a fantázia világában a cselekmény színhelye zárt fantáziavilág, szemben a horroréval, ahol az áldozatok a valós világban vannak. Emiatt következhet be a "legrosszabb", mert valószerűnek éljük át. Dario Argento olasz horrorfilmrendező a Mondo Argento (6) előszavában így definiálja a műfajt:
"A horror meghatározása a tiszta érzelmi visszatetszés".

A horror szó magyarázata is hasonlót sugall: HORROR.

Latin eredetű szó, jelentése: iszonyat, félelem, rémület, undor, utálat (7) (a legrosszabbak). Ha tehát mindezek megtalálhatók egy filmben, - külön-külön, vagy egyszerre is - azt horrorfilmnek tekintjük. Ilyenformán ide kéne sorolni a krimik, a gengszterfilmek, a háborús filmek egy részét is. Hiszen ezek alatt is lehet félni, egyes jeleneteik válthatnak ki undort is. Le kell szűkíteni a horrorfilmek fogalmát az olyan filmekre, melyeknek készítési funkciója az, hogy felébresztik a bennünk lévő rejtett félelmeket, de egyben szórakoztatnak is minket, sokkoló végkifejlettel és katartikus élményt okozva zárulnak. Lehet, hogy csak a filmbéli szereplők élik meg a rémületet, de úgy, hogy az velünk, nézőkkel is megtörténhet akár a valóságban is (pl.sorozatgyilkosok tevékenykednek).
A horrorfilmek középpontjában az élet sötétebbik oldala; a tiltott, a különös és veszélyes események vannak. Általában a legtermészetesebb félelmeinket ábrázolják; a rémálmainkat, félelmeinket az elidegenedéstől, az identitásvesztéstől, félelmünket az ismeretlentől és a haláltól, a félelmet a szexualitástól.

Szinte ezért olyan természetes, hogy e filmek általában félelmetes öreg házakban, izolált helyeken játszódnak; "ismeretlen", arctalan, természetfeletti idegenekkel - vámpírokkal, őrültekkel, ördögökkel, szörnyekkel, démonokkal, zombikkal, megszállottakkal, farkasemberekkel és torszülöttekkel. A rémálmok, a félelmek egyidősek az emberiséggel. Egy sötétben suttogó hang vagy egy többmillióba kerülő film ugyanazt a hatást igyekszik elérni: bizionytalanságot okozni, félelmet kelteni.

A külföldi szakirodalomban nem minden esetben szűkítik le ennyire e filmek tematikáját. Sok esetben művészfilmek (pl. Ingmar Bergman Farkasok órája [Vargtimmen,1966.].) is bekerülnek a tárgyalandó alkotások közé, mert külsőségükben tartalmaznak az átlagnéző számára rémületes jeleneteket. Így sok esetben egy-egy erőteljesebb művészfilm rémfilmmé is vált, noha készítési funkciója alapvetően nem az volt.

A rémálmok, a horror egyidős az emberiséggel. Régen tűz mellett meséltek rémísztő történeteket, különös hősők csodás kalandjait, és sokszor festményeken is megjelentek ezek a víziók de mindig statikusan ábrázolt formában.

A mozihorror egyik őse Étienne Robertson "Fantazmagóriá"-ja volt. 1798-ban készítette el el fátyolra vettítő gépezetét, amellyel általában egy romos kápolnát idézett meg, és különféle lámpásokkal csontvázakat, repülő boszorkányokat idéztek meg, a jelenlévők nagy gyönyörűségére - és rémületére.

A képi előzmények közül fontos állomásnak könyvelhetjük el a szellemfényképezést. Ezt általában egyik forrásmunka sem említi, habár nagy szerepe volt a trükkfényképezés fejlesztésében, majd a későbbiekben a trükkfilmek létrehozásában. A szellemfényképezéssel az elhunyt emberek "szellemeit" örökítették meg, ezek általában ügyes egymásrakopírozott trükkfelvételek voltak. (8)

A horrorfilmek másik forrása és közvetlen irodalmi előzménye a gótikus regény volt. A gótikus regények áltörténelmi környezetben játszódó, titkokkal, furcsaságokkal és fantasztikus borzalmakkal teli regényfajta volt az angol irodalomban. Első képviselője Horace Walpole politikus, műgyűjtő és író volt, aki megírta Az otrantói kastély című rémregényt (9) egy kísértetjárta középkori olasz kastélyról 1765-ben. E regény sikere indította el a XVIII.század közepe táján a rémregények áradatát.

  Az irányzat kettévált; egy történeti gótikára, melyben a kalandos és romantikus elemek kerekedtek felül; és egy borzalom gótikára, melyben viszont az öncélú borzongató leírások domborodtak ki. M.G.Lewis A szerzetes című könyve - német írók hatására - megújította a műfajt. A démoni gonoszság, túlvilági borzalmak, féktelen erotika és erőszak kultuszával minden elődjén túltett. A gótikus-stílust többek között leginkább a hatvanas évek olasz horrorfilmjeiben érhetjük tetten. 1818-ban Mary Shelley megírta a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz című rémregényét, ami számtalan filmnek lett irodalmi alapanyaga. Az utolsó gótikus rémregényírónak Bram Stokert tartják, legismertebb írása a Drakula gróf válogatott rémtettei volt (1897).

Harmadrészben pedig a rémdráma műfaja, a grand-guignol játszott szerepet. A Világirodalmi lexikon meghatározása szerint (10) a rémdráma "olyan drámai mű, amely a színpadi hatásvadászat legalantasabb eszközeit sűrítetten és öncélúan alkalmazza - a kínzást, a vérontást, s a hasonló borzalmakat nyílt színen, természethűen utánozza." Shakespeare színműveinek egyes jelenetei, és követői (pl. Fr.Beaumont, J.Fletcher) munkáiban is tettenérhető. Sokszor a vándorkomédiások rövidített színdarabjaiban bukkant fel, pl.: a XVIII.században Németországban a látványos borzalmakra redukált Haupt- und Staatsaktion-ban. A XIX.század második felében megalakult párizsi Théátre Grand-Guignol-ról kapta a közismert jelzőként ismert elnevezését a rémdráma műfaja. A rémtörténetek forrása elsősorban a népköltészet és a néphagyomány volt. Minden nép meséiben és mitológiáiban szerepelnek különös lények (11) , hátborzongató helyszíneket bejáró hősök, melyek mind-mind táptalajai a rémületnek. Vérszívó lények, farkasemberek; fejetlen, de "élő" és járó hullák gyakorta fordulnak elő. Mint előzőleg írtam, ezeket igen gyakran képileg is kivetítették: sokszor festőket is megihlettek, így pl. Hieronymus Bosch sok képén láthatunk horrorisztikus jeleneteket.

A film a XX.század egyik művészi kifejezésmódja. Emellett az ősi félelmek, hiedelmek ábrázolójává is vált. A filmmel már nemcsak statikusan lehetett megmutatni e félelmeket és lényeket, hanem "való mivoltukban", mozgásuk, cselekedeteik közben is. (12)

Roy Kinnard amerikai szerző könyvében a mai értelemben vett horrorfilm - mint önálló műfaji kategória (genre) - születését 1931. november 14-re teszi: ekkor mutatták be James Whale rendezésében és Boris Karloff főszereplésével a Frankensteint. (13) Ezt a filmet tartja mai értelemben az első horrorfilmnek. Szerinte a némafilmkorszakban nem voltak kimondottan horrorfilmnek nevezett filmek. Csak az utókor címkézi így a kirívóan lehangoló, az átlagnál több trükköt alkalmazó, témájában ijesztő, esetleg torz alakokat felvonultató filmeket. A maga korában ezek a filmek speciális "művészfilmnek" vagy drámának számítottak, melyek megrendülést-együttérzést ugyanúgy kiváltottak, mint kevésbé rémületes társaik.

  Akkoriban még nem vették szigorúan külön műfajként a horrort. Ugyanígy nem tekinti kizárólagosan horrorszínésznek Lon Chaneyt, a kiváló film-kaméleont sem. A horrorfilm, mint önálló műfaj igaz, hogy csak a harmincas évektől létezik, - minthogy a Frankensteint reklámozták először "horrornak" - de már közvetlenül a mozi megszületése után készültek olyan alkotások, melyek közvetlen célja a nézőkben a félelem, ijedtség keltése volt. Ezért a némafilmkorszak idején e célból forgatott filmeket is horrorfilmnek tekintem, mégha keletkezésük idején nem számítottak azoknak. Más források viszont az első "hangos" rémfilmet, a Terror-t (1928) nevezik meg az első igazi horrorfilmnek, mivelhogy a cenzúra erre osztotta ki először a "H" (horror) kategóriát....

A mozi korai időszakában a horror, mint műfaj nem játszott nagy szerepet. Ezidődájt főleg - századelő, tízes évek - a "titokzatos filmek" közül a mágikus, mai szemmel olcsó trükkökre építő (átváltozás, eltüntetés, egymásrafényképezés) építő, olykor humorral fűszerezett filmek hódítottak. E filmekben általában optikai trükkökkel oldották meg a speciális effektusokat, maszkmesteri tevékenységről alig beszélhetünk. Egyik - a legelső (?) - horror trükkfilm a Mária, a skótok királynőjének kivégzése [Execution of Mary, Queen of Scots, 1895.] (A film letölthető! - XviD - 2MB). A kezdeti időszak kétségkívül legnagyobb hatású filmes varázslója - szó szerint illik rá ez az elnevezés - Georges Meliés volt. A horrorfilmek egyik fő jellemzője a trükk, a különleges effektusok használata. Meliés ennek alapjait teremtette meg a mozi számára.

2.2. Georges Meliés filmtrükkjei

 Georges Meliés a Robert Houdin Színház (14) vezetője volt Hivatásos bűvészként, maga is csodálkozva nézte végig a Grand Café-ban rendezett első mozielőadást. Jó lehetőséget látott a filmben, mint szórakoztató eszközben, így egy londoni optikustól vásárolt készülékkel maga is filmezni kezdett. Első filmjeiben még nem volt semmiféle eredetiség, Lumiére életképeit utánozták. Igazi filmes tehetsége akkor jelent meg, amikor rájött a trükkfelvételre és 1897-ben nyolcvanezer aranyfrankért Párizs szomszédságában, montreuili birtokán stúdiót épített fel.

Az első trükkre véletlenül jött rá. Egyik filmvetítése közben egy omnibusz halottaskocsivá változott. Ráébredt a hirtelen átalakulás okára: forgatás közben a film elakadt, majd ismét elindult. Viszont a város forgalma zavartalanul ment közben tovább. Hamarosan a színpadi trükk szakértőjéből a filmtrükk úttörője lett. Az első film, ami ezzel az eljárással készült, az Egy hölgy eltüntetése [L'escamotage d'une Dame,1896.] volt 1896. októberében.Süllyesztő hiányában Meliés az eltüntetéshez egy pillanatra megállította a felvételt, és a nő elhagyta a terepet. A vetítéskor a közönség csodát láthatott: a szék egy pillanat alatt üresen állt bármiféle egyéb külső segítség nélkül, majd hirtelen egy csontváz termett a hölgy helyén.

Az eltüntetés volt az első trükk, ezt követte az átváltozás, amely lehetővé tette, hogy egy hölgy ördöggé, virágcsokorrá változzék, mint például a Faust és Margit-ban [Faust et Marguerite,1897.]. Meliés a "szellemképeket" egymásrafényképezéssel oldotta meg. Ő alkalmazta filmen elsőként a maketteket és a vízalatti felvételek imitálásához az akváriumon keresztüli felvételkészítést. A kocsizást mint trükköt alkalmazta pl. a Gumifejű ember-ben [L'Homme á la tite de Caoutchouc,1901.], melyben a rendező fejét egy fújtatóval addig pumpálják, amíg szét nem robban.

Meliés nyomán ezek a trükkök a filmtechnika máig élő alapelemeivé váltak. A rendező a század első éveiben volt pályájának csúcsán; 15 év alatt több, mint 400 filmet készített.
  Művészetének egyik csúcspontja, és egyben egyik legismertebb filmje az Utazás a Holdba [La Voyage dans la Lune,1902.]. A negyedórás film története Jules Verne és H.G.Wells híres könyveinek (15) alapján készült. A filmben csillagászok elhatározzák, hogy a Holdra utaznak. A felfedező úton ráakadnak a Holdkirályra és a rákokhoz hasonló szelenitákra. (16) Fogságba esnek, majd szökésük után a megtalált lövedékkel visszatérnek a Földre. Az alapséma alig változott az évtizedek folyamán. Kiegészült a cselekmény, hosszabb lett a film, fejlődött a trükktechnika. Érdekes, hogy már itt, az első űrutazós filmnél a másik „bolygó” értelmes élővilága ellenséges. Ez később szintén sok filmnél visszaköszön majd, horrorisztikus formában is. (17)

A nemzetközi szakirodalom egyöntetűen Meliést tartja az első olyan filmalkotás rendezőjének, ami a horrorfilm definíciója szerint ma rémfilmnek tekinthető.(18) Ez a film az Ördög kastélya [Le Manoir du Diable,1896.], mely egyben az első vámpírfilm is a film történetében. Egy középkori kastélyban játszódik, amiben egy nagy denevér kering körbe-körbe, majd átváltozik Ördöggé (maga Meliés játssza). Láthatunk benne csontvázakat, boszorkányokat, amíg egy megforgatott feszület köddé nem változtatja az ördögi teremtményeket. Az egész film cselekménye mindösszesen kettő percig tartott. Utána fellélegezhettek a korabeli nézők. Lumierre bájos életképei után legalábbis.

Legtöbb filmjében visszatérő momentum volt a különböző trükkök használata. Az Egy rémísztő éjszakában [Une Nuit Terrible,1896.] óriási méhecskével küzd a főhős, a filmtörténetben majd az ötveneses években térnek vissza rajokban az efféle óriásra mutálódott élőlények. Megfilmesítette az Ezeregyéjszaka meséit [Le Palais des Mille et Une Nuits,1905.], melyben szintén láthatunk varázslókat, sárkányt, szellemeket. E filmjében - megelőzve Ray Harrihausent (19) - "élő" csontvázakkal küzdött a főhős. Szintén élő csontváz jelent meg a Szörnyetegben [Le Monstre,1903.]. A Pokoli Cake-walkban [Le Cake-Walk Infernal,1903.] nagyszarvú démonok és tüzes labdák jelnnek meg a Sátán barlangjában; a Pokolkatlanban [Le Chauldron Infernal,1903.] pedig az Ördög főz három nőt az üstjében, hogy repülő szellemekké változtassa át őket, - a hatást fokozandó - mindezt kézzel színezett filmben. A rejtélyes visszavágásban [The Mysterious retort,1906.] az Ördög küldönce - hatalmas hüllő krokodilfejjel - volt látható. Az Ördög négyszáz trükkjében [Les Quattre cents Farces du Diable,1906.] a Sátán laboratóriumában egy nő szörnyeteggé változik át, egy férfit pedig nyárson sütnek meg. A Sátán testetlen feje lebegett a képen keresztül a Mephistoples laboratóriumában [Laboratory of Mephistopheles,1897.].

Pályájának záró ékköve volt az Északi-sark meghódítása [Á la Conquéte du Póle,1912.]. Ekkor tört meg végleg a pályája; mert a több, mint egy évtizede kialakított stílusán (gyakorlatilag a fényképezett színházon) semmit sem változtatott, az idő, a fejlődés pedig túlhaladta már a kezdetleges technikáját. Az 1920-as évek végén újra felfedezték bájos munkáit, majd 1938-ban, teljesen elszegényedve egy menhelyen halt meg.

2.3. G. A. Smith, Walter R. Booth és Pathé varázsfilmjei

 A kezdeti idők másik úttörő trükkfilmese az angol George Albert Smith volt. Csak 1897-et írtak, és már imitátora akadt Meliésnek. Smith is hasonló stílusú filmeket készített, mint francia társa. Ezek egyike volt a Kísértetjárta kastély [The Haunted castle,1897.]; és a Szellemfényképezés [Photographing a Ghost,1898.].

Meliéshez hasonlóan ő is megfilmesítette a Faust témát Faust and Mephistopheles(1898).

Kolbászkészítők [Making sausage,1897.] c. rövidfilmjében morbidul mutatja be, hogyan készül a 'hot-dog': fogják a kutyákat, berakják a darálóba, és kijön a kész kolbász.... Egyfajta horrorisztikus paródiája volt az azidőtájt elterjedő futószalagoknak és az erre a kiszolgáló találmányra épülő tömegtermelésnek.


Smith mellett Walter R.Booth készített érdekes trükköket felhasználó alkotásokat. A kísértetjárta régiségboltban [The Haunted curiosity shop,1901.] egy múmiaszerű lény kel életre, majd hamarosan eltűnik; a Rendkívüli öltözetlenségben [Undressing extraordinary,1901.] egy életre kelt csontváz látványán rémüldözhettek a korabeli nézők. Filmjeinek producere Robert Paul volt, az angol filmgyártás egyik úttörő egyénisége, az első angol filmstúdió megnyitója.

Edison stúdiójában Edwin S.Porter szintén készített fantasztikus hatásokat felhasználó filmeket. A Titokzatos hintában [The Mystic swing,1900.] egy kislány változik át csontvázzá, majd vissza. Josh nagybácsi rémálmában [Uncle Josh's nightmare,1900.] egy kísértet jelent meg, a Lovag álmában [The Cavalier's dream,1898.] pedig maga az Ördög jelent meg. Szintén megfilmesítette a Faust témát Faust and Marguerite(1900).

A nemrég felfedezett X-sugarakat (20) is felhasználták fantasztikus hatások elérésére. Először nyílt lehetőség, hogy az élő emberi, állati test belsejébe pillantsanak be a nézők. Érdekes filmeket forgattak ezzel a technikával, pl. The X-rays Fiend(1897); A Novice at X-rays(1898), melyek nagy népszerűségnek örvendtek.

Pathé cége sem akart kimaradni ezekből a népszerű, egyszerű trükköket tartalmazó filmek készítéséből; így az ő stúdiójában is több fantasztikus, horrorisztikus alkotás készült. A fejedelem koporsójában [The Rajah's casket,1906.] a koporsót egy sárkány vitte, a hatást fokozandó, a filmet kézifestéssel színezték ki. Pathé, Meliéshez hasonlóan több filmjét kiszínezte, illetve színes betéteket rakott - az eredetileg fekete-fehér - kész kópiákba. A Fantom legendájában [La Légende du Fantóme,1907.] egy nő démonokkal, sárkányokkal és vámpírokkal küzdött a pokolban. A Kísértetek hullámában [Wave of spooks,1908.] a kísértetek csontvázakká változtak át, és feltűnt a pokol hatásos víziója is: Dante Isteni Színjátékának első adaptációja - és egyben az első teljes hosszúságú olasz film mindjárt egy horror volt. A Pokol [L'Inferno, 1911.] bemutatott repülő Ördögöket, a füstölgő kénköves tavat, meztelenséget, fejnélküli embert is, a Pokol bugyrait.

A századelőn sok hasonló mágikus rövidfilm készült, melyekben a film első pionírjai képzelőerejüket próbálták ki. Ezek a filmek teremtették meg a későbbi, összetettebb hatásokat tartalmazó alkotások készítésének alapjait, és megmutatták, hogy a közönség igényli ezeket a munkákat.

2.4. A tízes évek rémfilmjei és a sorozatok

 A kezdeti rácsodálkozás elmúltával azonban ezek a filmek már nem elégítették ki a mindig újabb és újabb csodára váró nézőket. A tízes években kezdték el filmre vinni a klasszikus rémregényeket: a Frankensteint (21) , a Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ot (22) , Edgar Allan Poe (23) munkáit, megszületett az első farkasemberfilm.

Az első Frankensteint 1910-ben készítette el az Edison cég J.Searle Dawley rendezésében. A címszerepet Charles Ogle játszotta. (24) A Frankenstein történetben egy őrült tudós - maga Frankenstein doktor - állít össze egy mesterséges teremtményt, amit azután életre is kelt. A szeretetéhes kreatúra fellázad ellene, "akit" végül az emberek elpusztítanak.

Még a Frankenstein előtt elkészült a Dr. Jekyll és Mr. Hyde első filmvátozata (1908). Ez az első amerikai "horrorfilm". A Selig Polyscope Co. cég munkája, mindösszesen 13 perc hosszan. A történet, mint színdarab, már jó néhány éve futott Londonban. (25) Tíz évvel később átkerült az USA-ba, leegyszerűsítve. Ez lett a film alapja.

A történet szerint Dr.Jekyll felfedez egy szert, ami megfiatalítja és Mr.Hyde-á változtatja. Ámde eközben gonosz, sötétebbik énje kerekedik felül benne. A két én viaskodása nem várat sokáig magára: konfliktusból- konfliktusba kerül, végül a meghasadt személyiség öngyilkos lesz. Már egy évvel később újabb adaptáció készült el: a dán August Bloom rendezésében, a Nordisk finanszírozásában. Itt viszont boldog véget ér a történet: csak egy álomnak mutatva be az egész rettenetet. Lélek nélküli élet [Life without soul,1916.] címen a Frankenstein témából készült egész estés (kb.70 perces) változatot mutattak be. (26)

1913: feltűnik a filmvásznon a farkasember (Farkasember [The Werewolf,1913.]). (27) A cselekmény az amerikai indián mitológiához kapcsolódik: egy Navajo boszorkánynő, aki azt gondolja, hogy a férjét megölték, a fehérek ellen uszítja lányát. A lány farkasemberré változva áll bosszút apja haláláért.

Dániában Ole Olsen producer és Viggo Larsen rendező és színész munkáját dícsérte a Szürkeruhás hölgy [Den Graa Dame,1909.]. A film a Nordisk stúdió Sherlock Holmes sorozatának hatodik darabja volt, melyben a legenda szerint, aki találkozik a szürkeruhás hölgy kísértetével, az hamarosan meghal. Holmes indul kinyomozni, ki is valójában a titokzatos nő...

Készültek vámpírfilmek is: Robert Vignola Vámpírja [The Vampire,1913.]; Edwin S. Porter "Egy városi vámpír" [A Village Vampire, 1916.] címen készített filmet. Arthur Robison rendező kezéből került ki az első német vámpírfilm Emil Jannings, Werner Krauss és a későbbi rendező Lupu Pick főszereplésével: a Borzalmak éjszakája [Nächte des Grauens,1916]. A történet középpontjában lévő főhősnek el kell töltenie egy rémséges éjszakát a "grey people", a szürke emberek - a vámpírok között. Ez az egyik első expresszionista hátterű film. A vámpírfilmek népszerűsége igazából a német Nosferatu (1922) után fog majd csak jelentkezni.

A legnagyobb sikert egy francia rendező tíz folytatásból álló sorozatával érte el. Ez a sorozat a Vámpírok [Les Vampires,1915-16.] volt, a rendezőt Louis Feuillade-nek hívták. 1874-ben született, a Pathé cégnél került kapcsolatba a filmmel, de 1906-ban már a Gaumont-nak dolgozott mint írórendező és a műtermek művészeti vezetője. Trükkökkel telezsúfolt, abszurd bohózatokkal kezdte kezdte pályáját, majd vígjátékokkal és kalandfilmekkel folytatta. Világhírt a tízes évek elején a Fantomas [Fantomas,1913.] sorozattal szerzett. Specialitásává vált a többrészes folytatásos film. 1925-ben halt meg, a némafilm kezdeti időszakának gazdag fantáziájú, művészi igényű és a közízlést is jól ismerő alkotója volt. Vámpíros filmjét az elmúlt években restaurálták teljesen, a teljes film hossza 442(!) perc. (28)

A tízes években nagyon népszerűek voltak ezek misztikus- rejtélyes sorozatok (mystery serial), melyeket többrészes filmeket heti folytatásként mutatták be a közönségnek, mint mostanság a televízióban a szappanoperákat. Eredetileg amerikai találmány volt, ugyanis olcsóbb volt hétről- hétre egy epizódot leforgatni, mint egy egészestés, hosszú filmet készíteni. Azonkívül a közönség hétről-hétre visszatért megnézni, hogyan alakul kedvenc mesterdetektívje és a főgonosz sorsa. Mindig is alantasabbnak, bugyutábbnak tartották ezeket a sorozatokat, mint a "rendes" filmeket. Az egyre erősödő amerikai filmgyártás így (is) próbálta a moziba csábítani a közönséget. Elsődlegesen a munkás, alsó-középosztálybeli és bevándorlókból álló közönségnek készítették ezeket a kalandos, igénytelennek tartott filmeket. Az egyik legnevezetesebb és legsikeresebb horror- mystery a Vörös folt rejtélye [The Crimson stain mystery,1916.] volt, az egyes epizódok 16 héten át tartották lázban a korabeli nézőket. Amerika mellett a francia sorozatoknak volt a legnagyobb sikerük. Feuillade munkái mellett a Pathé cég készített nagyobb számban ezekből a rejtélyes elemekben bővelkedő sorozatokból többet.(29) Az évtized végére kiment a divatból a folytatásos rém- ill. detektívsorozat. Komoly történetek elmesélésére nem volt alkalmas, általában a család vasárnap délutáni könnyed mozizási igényét elégítette csak ki.

Mint korábban már említettem, Edgar Allan Poe munkáit is a tízes években kezdték meg filmre vinni. A legelső ezek közül Maurice Tourneur rendezte Dr.Kátrány és Toll professzor módszere [Le Systéme du Docteur Goudon et du Professeur Plume,1912.] (30) volt, melyben egy látogató felfedező útra indul egy elmegyógyintézetben... (31) Nem sokkal később David W.Griffith is készített egy Poe feldolgozást: A bosszúálló lelkiismeretet [The Avenging Conscience,1914.]. A németek csak az évtized végén figyeltek fel az amerikai íróra: megfilmesítik egyik leghíresebb írását, a Vörös halál álarcát, így készült el a Firenzei pestis [Die Pest in Florenz,1919.], melyet Otto Rippert rendezett.

A tízes években még nincs összefüggő horror-irányzat, még nem alakultak ki a horror-stúdiók. Az első összefüggő filmművészeti irányzat Németországban jött létre a húszas években, ez pedig az expresszionizmus.

Az ekkortájt készített filmekből sok elveszett, így sokszor csak leírásokból, korabeli műsorfüzetekből, esetleg egypár fennmaradt fényképből ismerjük őket. Sajnos nem láthatjuk egyik eredeti Alraune-t (32) sem 1918-ból. Az egyiket osztrák-magyar kooprodukcióban a később Amerikában híres lett magyar rendező - Kertész Mihály - rendezte. A korabeli nézők magyar színészeket láthattak benne: Szőllősi Rózsi, Gál Gyula, Körmendi Kálmán főszereplésével készült a film. Ugyanígy a német Otto Rippert második filmjét a Haláltáncot [Totentanz,1919.], vagy pedig Fritz Lang egyik első forgatókönyvéből készült filmet, a Lilith és Ly-t [Lilith und Ly,1919.] sem láthatjuk már.

  Elmondhatjuk, hogy a tízes évek végig sok alapfigura (archetípus) megjelent a filmvásznon, de mint önálló műfajról, a horrorfilmről nem beszélhetünk. Inkább előkészítő korszak volt ez, szárnypróbálgatások a rendezők részéről, hogy a közönséget megdöbbentsék, megijesszék. A következő évtized jelölte ki az utat, a filmkészítők felkészültebbek lettek, a film technikája, minősége sokat fejlődött a kezdetek óta. Elmúlt a film múló rácsodálkozás lenni, Meliés és a többik megteremtették a mozit, kezdtek szétválni a műfajok (vígjáték, western, akció, fantázia, horror).

  A húszas években Németországban létrejött az első egységes filmes - és horrorfilmes - irányzat, az expresszionizmus. Ez a stílusirányzat elsősorban ún. "művészi" irányzat volt, de sok filmben a felsorakoztatott figurákra jellemző volt a titokzatosság; félelmetesnek mutatkoztak, nemegyszer pedig direkt ún. horrorfigurák voltak.