The Lodger: A Story of the London Fog
The Case of Jonathan Drew [Jonathan Drew esete]
A titokzatos lakó (A bérlő)
(Gainsborough - Michael Balcon Production, GB, 1926; 8 tekercs / 95 perc )




Rendezte: Alfred HITCHCOCK

Szereplők: Ivor Novello (Jonathan Drew, a lakó); June (Daisy Jackson); Marie Ault (Mrs.Jackson, az anyja); Arthur Chesney (Mr.Jackson); Malcolm Keen (Joe Betts, a rendőr Daisy vőlegénye)...
Operatőr: Hal Young, Baron Ventimiglia
Vágás, feliratok: Ivor Montagu
Rendezőasszisztens: Alma Reville
Díszletek: C.Wilfred Arnold és Bertram Evans




Sorozatgyilkos szedi áldozatait London ködös utcáin: mindig kedden, és mindig szőke lányokat gyilkol meg. Ő a hírhedt "Megtorló" (The Avenger). Az egyik este titokzatos figura kopog be egy kiadó szobáért az egyik házba. Ki lehet ő? Csak nem a Megtorló??!

A titokzatos lakó az első igazi Hitchcock film. Itt jelenik meg először az mindaz a kellék és fordulat, ami a rendezőt jellemzi.





Hitchcock így nyilatkozott
A titokzatos lakóról F.Truffaut-nak:

Truffaut: A titokzatos lakó az Ön első fontos filmje...

Hitchcock: Ez már másik történet. A titokzatos lakó volt az első igazi Hitchcock Picture. Láttam egy "Ki ez" című darabot, amely "A bérlő", Mrs Belloc-Lowndes regénye alapján készült. A történet egy bútorozott szobákat bérbeadó háztulajdonosról szólt, aki azon töpreng, új lakója a Fojtogató néven ismert gyilkos vagy sem. Egy Has­felmetsző Jack-szerű figura. A történetet egészen egyszerűen kezeltem, mindent a tulajdonos feleségének szemszögéből ábrázolva. Azóta két-három agyonmunkált "remake" készült belőle.

Truffaut: - Végül is a hős ártatlan, nem ő a Fojtogató.

Hitchcock: - Ez okozta a nehézségeket. A főszereplő, Ivor Novello színházi sztár volt Angliában, ez idő tájt nagyon nagy név. Ilyen problémákkal találjuk magunkat szemben a sztárrendszer esetén, vagyis gyakran előfordul, hogy a történetet azért kell elrontani, mert a sztár nem játszhat gazembert.

Truffaut: - Jobban szerette volna, ha ez a figura valóban a Fojtogató?


Hitchcock: - Nem mindenáron, de egy effajta történetben érdekesebb, ha a v égén eltűnik az éjszaka sötétjében, és sohasem tudjuk meg, ki is volt? De ezt nem lehet megcsinálni, ha hősünket egy sztár játssza. Akkor ki kell mondani: ártatlan.

Truffaut: - Hát igen, de mégis meg vagyok lepődve: a filmet anélkül akarta befejezni, hogy a néző választ kapjon erre a kérdésre.

Hitchcock: - Ebben az esetben, ha a suspense a köré a kérdés köré épül, hogy "Vajon nem ő-e a Fojtogató?", és a végén bólinthatunk: "Tényleg ő volt a Fojtogató", akkor csak megerősítünk egy gyanút, és szerintem ez nem elég drámai. De a mi esetünkben a másik irányba mentünk, és azt mutattuk meg, hogy nem ő a Fojtogató. Tizenhat évvel később ugyanezzel a problémával találkoztam, amikor a Gyanakvó szerelmet (Suspicion) forgattam Cary Granttal, és lehetetlen volt Cary Grantból gyilkost csinálni.


Truffaut: - Cary Grant visszautasította volna?

Hitchcock: - Nem feltétlenül, de a producerek biztosan. A titokzatos lakó az első filmem, melyben hasznát vettem annak, amit Németországban tanultam. Teljesen ösztönösen közelítettem meg a témát, és először használtam saját stílusomat. Valóban A titokzatos lakót tekinthetjük első igazi filmemnek.

Truffaut: - Nagyon szeretem ezt a filmet. Főleg különlegesen szép és erős, új képi nyelvezete miatt.

Hitchcock: - Igen, egy nagyon egyszerű történetből indultam ki, és végig az a szándék vezetett, hogy gondolataimat tisztán vizuális formában bontsam ki. Felvettem egy téli londoni alkonyat tizenöt percét. Öt óra húsz perc, és premier planban egy sikoltó szőke lány arca. Most elmondom, hogyan fényképeztem. Fogtam egy üveglapot. A lány fejét az üvegen helyeztem el, és a haját ráterítettem, úgy, hogy teljesen betöltse a képkivágást, aztán alulról megvilágítottam, annyira, hogy a nézőt szinte elvakítsa a szőkesége. Most vágás következik, és egy revü műsorát reklámozó fényújságot látunk a következő felirattal: MA ESTE AZ ARANYHAJFÜRT. Ez a hirdetés a vízben tükröződik vissza. A lányt vízbe fojtották, majd kihúzták és kiterítették a partra... Az összeverődött járókelők döbbenete, amikor rájönnek, hogy gyilkosság történt... Megérkezik a rendőrség, aztán az újságírók. Követjük az egyik újságírót. Nem valamelyik lap tudósítója, hanem egy hírügynökség munkatársa, tehát betelefonál az ügynökségre. Ezután bemutatom, hogyan terjed a hír.


  A hírügynökségen legépelik a tudósítást, ez lehetővé teszi, hogy néhány mondatot elolvashassunk... Azután a távírdába küldik. Az emberek értesülnek a hírről a klubokban, később a rádióban is bemondják, így azok is megtudják, akik hallgatják az adást. Végül a fényújságokon is megjelenik, akárcsak a Times Square-on, de minden egyes alkalommal egy-egy újabb információt fűzök az eredeti hírhez, tehát a néző újabb és újabb dolgokat tud meg arról, amit kezdetben látott. A gyilkos csak nőket gyilkol... Csak szőkéket... Mindig kedden gyilkol.. Hány gyilkosságot követett el eddig... Találgatások az indítóokairól... Fekete köpenyt visel... Fekete bőrönddel jár... Mi lehet a bőröndben? Az eseményt tehát minden lehetséges információs csatornán terjesztik, végül kinyomtatják az esti újságban, és a lapot mindenfelé árulják az utcán. Ezután bemutatom az újságcikk hatását a különböző típusú olvasókra. Mi történik a városban? A szőke nők rémülete... a barnák kinevetik őket... A nők viselkedése a fodrásznál... Az emberek hazatérnek... Néhány szőke nő fekete hajfürtöt lop, és azt illeszti a kalapjára.


Most pedig, figyeljen csak, meg szeretnék mutatni valamit, kérem a tollát egy pillanatra, lerajzolom magának az egyik beállítást, amely végül nem sikerült. Ez az: egy kis teherautót látunk, a sajtó kocsiját, melyet hátulról vettünk fel. Lévén, hogy a kocsinak ovális alakú ablakai varrnak, az elöl ülő két alakot, a vezetőt és a kísérőt lehet látni az ablakon át, de épp csak a fejük búbját, és mivel az autó menetközben ide-oda himbálózik, úgy érezzük, mintha egy emberi arcot látnánk két szemmel és ide-oda mozgó szembogarakkal. A beállítás sajnos teljesen rossz lett.

"a vezetőt és a kísérőt lehet látni az ablakon át, de épp csak a fejük búbját, és mivel az autó menetközben ide-oda himbálózik, úgy érezzük, mintha egy emberi arcot látnánk két szemmel és ide-oda mozgó szembogarakkal."


Innen kezdve egy lányt követünk a lakásáig. Ott a családja, ott a barátja, aki a Scotland Yard detektívje. Egy kicsit tréfálkoznak: "Miért nem fogod már el a Fojtogatót?" Viccelődnek még egy darabig, ugratják a detektívet; közben a kép hangulata a csökkenő világítás miatt megváltozik, mire az anya így szól a férjéhez: "Alig van gáz, légy szíves, dobjál egy shillinget a számlálóba..." Teljes sötétség. Hirtelen kopognak az ajtón. Az anya megy kinyitni. Gyors vágás, és a pénzdarabot látjuk, amint a számláló nyrlásába hullik, aztán az anyát, amint kinyitja az ajtót. Egy fekete köpenyes férfi áll előtte, és rámutat a "Szoba kiadó" táblára. Az apa nagy zajt csapva leesik a székéről. A jövendő lakó ideges lesz, gyanakodva néz a lépcsőház felé. Tehát a főszereplőt csak a film kezdete után negyedórával mutatom meg először. A lakó elhelyezkedik a szobájában. Nemsokára fel-alá kezd járkálni, és lépteitől remeg a csillár. Emlékeztetni szeretném, hogy ekkoriban nem alkalmazhattunk hangot, és én egy vastag üvegpadlózatot építtettem fel, amelyen át figyelhettük a lakó minden mozdulatát. Bizonyos megoldások ma már persze teljesen feleslegesek lennének, hiszen hanghatásokkal, például a léptek zajával lehetne helyettesíteni őket.

Truffaut: - Mostani filmjeiben mindenesetre sokkal kevesebb efféle hatást alkalinaz. Csak akkor folyamodik hozzájuk, ha érzelmeket tud velük kifejezni, míg abban a korszakában egyetlen olyan hatásról sem mondott le, melyben örömét lelte. Azt hiszem, ma már lemondana arról, hogy valakit üvegpadlón keresztül mutasson meg.

Hitchcock: - Stílusváltásról van szó. Ma már megelégednék az imbolygó csillár képével.

Truffaut: - Azért tettem ezt a megjegyzést, mert sokak szerint filmjei tele vannak olcsó hatásokkal. Én viszont, ellenkezőleg, úgy vélem, hogy az Ön kamerája láthatatlanná igyekszik válni. Gyakran látunk olyan filmeket, amelyeknek a rendezői úgy képzelik, most "Hitchcockot rendeznek", és a legfurcsább helyekre állítják a kamerát. Például egy angol rendezőre, Lee Thompsonra gondolok, akinek az egyik "hitchcocki" filmjében a színésznő valamit kivesz a hűtőszekrényből, és a kamera - teljesen véletlenül - a hűtőszekrény belsejében van, a válaszfal helyén. Olyasmi ez, amit Ön sohasem csinálna meg, ugye?

Hitchcock: - Igen, ez olyan, mintha a kamerát a kandallóba helyezném, a lángoló tűz mögé.

Truffaut: - A titokzatos lakó végén, ha jól emlékszem lincselésre készülnek, és a főszereplőt bilinccsel a kezén látjuk.

Hitchcock: - Igen, megpróbál átmászni a rácskerítésen, és fennakad rajta. Azt hiszem, hogy a bilincs ötlete lélektanilag messzire visz... Valamihez hozzákötve lenni... Ez már a fetisizmus birodalma, nem gondolja?

Truffaut: - Nem is tudom, mindenesetre nagyon sok filmjében előfordul...

Hitchcock: - Figyelje csak meg, milyen előszeretettel ábrázolják az újságok, hogy megbilincselt embereket visznek a börtönbe.

Truffaut: - Ez igaz, sőt, néha még körrel is megjelölik a fényképen a bilincset.

Hitchcock: - Emlékszem, egyszer az újságban egy nagyon fontos ember fényképét láttam, a New York-i Tőzsde valamelyik nagykutyájáét, amint éppen börtönbe viszik, és egy négerhez van bilincselve. Később ezt a képet felhasználtam A harminckilenc lépcsőfok (The Thirty-nine Steps) című filmemben.

Truffaut: - Igen, egy férfi és egy nő egymáshoz láncolva. A bilincs kétségtelenül a szabadságtól való megfosztottság legkonkrétabb és legnyilvánvalóbb jelképe.



Hitchcock:- De úgy gondolom, rejtett kapcsolata van a szexualitással is. Amikor egyszer a rendőrfőnök kíséretében elmentem a párizsi Bűnügyi Múzeumba, megfigyeltem, milyen gyakori a kényszer és az elfojtás miatti szexuális aberráció. Önnek is kérnie kellene, hogy megnézhesse: vannak ott különféle kések meg guillotine és sokféle ismertető anyag.... Visszatérve A titokzatos lakó-ban levő bilincsekre, azt hiszem, egy német könyvből merítettem, amely arról szólt, hogy valaki egyszer egy teljes napon át bilincset hord, és hatottak rám azok az események, melyekkel ez a figura e napon szembekerül.



Truffaut: - Ez a könyv nem Léon Perutz "Kilenc és kilenc között" című regénye, amely­ből 1927 táján Murnau is filmet akart csinálni?

Hitchcock: - Igen, az lehetett.

Truffaut: - Talán nem erőltetett belemagyarázás, ha azt mondjuk, hogy a rácson fennakadó bilincs jelenetében Krisztus képét akarta felidézni, abban a pillanatban, amikor...

Hitchcock: ...amikor felemelik, és a keze össze van kötözve, nyilvánvalóan erre gondoltam.

Truffaut: - Ezeknek a megoldásoknak köszönhetően valóban A titokzatos lakó az első hitchcocki film, kezdve legtöbb későbbi filmjéinek fő témájával, az ártatlanul megvádolt hőssel.

Hitchcock: - Ugyanis amikor valakit igazságtalanul vádolnak, a nézők még inkább átérzik a veszélyérzetet, hiszen könnyebben beleélik magukat egy ilyen ember helyzetébe, mint egy menekülő bűnösébe. Mindig figyelembe veszem a közönség szempontját.

Truffaut: - Másként fogalinazva ez a téma kielégíti a közönség vágyát, hogy titkos dolgok szemlélője lehessen és azt is, hogy azonosulhasson egy hozzá közelálló figurával. Az Ön filmjeinek a témája az, hogy mindennapi figurák nem mindennapi helyzetbe kerülnek...
Azt hiszem, Ön A titokzatos lakóban jelenik meg először a filmvásznon.

Hitchcock: - Valóban, az egyik lap szerkesztőségében ülök.

Truffaut: - Gegnek szánta, kabalából tette vagy egyszerűen csak nem volt elég statisztája?

Hitchcock: - A szükség hozta így, ki kellett tölteni a képet. Később kabalámmá vált, végül geg lett belőle. Mára ez a geg elég zavaró, ezért, hogy az emberek nyugodtan nézhessék a filinet, ügyelek arra, hogy már az első öt percben jól felismerhetően megjelenjek.

Truffaut: - Azt hiszem, A titokzatos lakó nagy siker volt.

Hitchcock: - Az első vetítésen ott volt a forgalmazó néhány beosztottja és a cég reklámfőnöke. Megnézték, és jelentették a nagyfőnöknek: "Nem lehet bemutatni, nagyon rossz, siralmasan rossz film." Két nappal később a nagyfőnök eljött a stúdióba, hogy megnézze a filmet. Fél háromra érkezett. Nem akartunk ott várakozni a feleségemmel a stúdióban, amíg el nem dől a dolog, így hát elmentünk, és több mint egy órán át mászkáltunk London utcáin. Végül taxiba ültünk és visszamentünk a stúdióba. Reméltük, hogy a sétának boldog vége lesz, és mindenki ragyogó arccal fogad. Ezzel vártak: "A nagyfőnök is úgy találta, hogy siralmasan rossz a film". Ezért félretették, és törölték az összes elővételt, amelyet Ivor Novello nevének köszönhettek. Néhány hónap múlva aztán újra megnézték a filmet, és változtatásokat kértek. Ezek közül kettőbe bele is egyeztem, és attól kezdve, hogy játszani kezdték a filmemet, óriási tetszés fogadta, és az addig készült legjobb angol filmnek nyilvánították.

Truffaut: - Emlékszik még a forgalmazók kifogásaira?

Hitchcock: - Nem nagyon. Gyanítom, hogy az a rendező, akinek korábban az asszisztense voltam és elbocsátott, még mindig intrikált ellenem. Megtudtam, hogy valakinek azt mondta rólam: "Nem tudom, jelenleg min dolgozik, semmit sem értek abból, amit csinál." 



[Alfred Hitchcock] - [Drakula halála 1921] - [Silent Horror]
[Horror Story] - [Hungarian Horror]
[Home]