6.1. Az angol stúdiók jelentősége, rövid történetük, alkotóik és munkásságuk

 

Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején Európa különböző országaiban újjáéledt a horrorfilm, ezek közül az egyik legjelentősebb az angol horrorfilmgyártás volt a hatvanas években.

Az angol horrorfilmet három nagy stúdió - a Hammer, az Amicus és a Tigon - képviselte szerte a világban. Ezek közül a legjelentősebb a Hammer stúdió volt. Enrique Carreras, egy spanyol emigráns, aki letelepedett Angliában, egy kis színházláncolatot vezetett. William Hinds pedig színésze és tártulajdonosa volt Carreras egyik színházának. Ők ketten a harmincas évek derekán Exclusive néven filmeket is forgalmaztak. A Hammer Productions Ltd. 1935-ben A Mary Celeste rejtélye [Mystery of Mary Celeste,1935.] címmel Lugosi Bélával filmet készített. A lanyha fogadtatás miatt csak több, mint tíz év múlva készítenek újabb produlciót, addig csak forgalmazással foglalkoztak.

A cég 1948-tól éledt újjá, Hinds színpadi nevéből - Hammer - új cégnevet is választottak. Hammer Films Ltd. néven legelőször a Négy oldalú háromszög [The Four sided triangle,1952.] című sci-fit készítették, és még ugyanebben az évben az Ellopott arcot [Stolen face,1952.], mely egy psycho-dráma volt. E film producere Robert Lippert volt, rajta keresztül indult meg az angol horrorfilm amerikai finanszírozása.

Nigel Kneale, a BBC forgatókönyvírója egy tv sorozatot, a Quatermass kísérletet [The Quatermass X-perient,1955.] készítette el. A mini-sorozat sikere inspirálta a folytatásra a Hammer stúdiót, így készült el a Quatermass II. két évvel később. Kneale egy másik írásából készült a Förtelmes havasi ember [The Abominable snowman,1957.]. Itt egy tudós egy prémvadásszal közösen keresi a Himalája hegyei között a híres Yetit. Peter Cushingnak - a stúdió későbbi sztárjának - ez volt az első szerepe az angol filmvállalatnál.

1957 nemcsak a modern horrorfilm születésének éve, hanem az angol horrorfilm készítésnek is mérföldkövévé vált. Terence Fisher, a Hammer stúdió elsőszámú rendezője készítette el a Frankenstein átkát [The Curse of Frankenstein,1957.]. Peter Cushing, mint Frankenstein báró; Christopher Lee, mint a teremtménye. Az amerikai forgalmazó, a Columbia Pictures, a sikert követően pénzelte a folytatásokat, a kb. 100.000 dollárba került film világszerte 5.000.000 dollár hasznot hozott. A film újítása az előző feldolgozásokhoz képest az volt, hogy színnel, élettel töltötte meg a figurákat. A film forgatókönyvírója, aki később rendezővé vált; elhatározta, hogy feléleszti a sírjából a Vérszívó Grófot, azaz Drakulát. A jogtulajdonos - még mindig a Universal stúdió - engedélyét adta, de csak azzal a feltétellel, hogy ők hozhatják forgalomba az Egyesült Államokban. A Hammer stúdió kénytelen volt engedni. (113)

Christopher Lee főszereplésével elkészült Drakula [Dracula / Horror of Dracula,1958.] (114) a stúdió legnagyobb sikerei közé tartozik. A sikert folytatások özöne követte.

Az ötvenes évek végén a stúdió megerősítette pozícióját. A fenti sikereken kívül az összes klasszikus szörnyalakot feldolgozták: elkészült a Sátán kutyájának [The Hound of the Baskervilles,1959.] egy újabb adaptációja, és készült egy Múmia [The Mummy,1959.] film is. A Hammer stúdió aranyévei a hatvanas évek voltak. Míg Európa más részein - főleg Olaszországban - "önálló" történetvezetésű filmekkel kísérleteztek, az angol stúdió a bevált, sikeres receptet folytatta. A nagysikerű filmek folytatásáradatai következtek: Drakula arái [The Brides of Dracula,1960.]; Drakula, a sötétség fejedelme [Dracula, prince of darkness,1965.]; Drakula vérének íze [Taste the blood of Dracula,1969.]; Drakula 1972-ben [Dracula A.D.1972.]; Drakula sátáni rítusai [The Satanic rites of Dracula,1973.].

Nemcsak Drakulát, hanem a Frankensteint is többször megfilmesítették: Frankenstein gonoszsága [Evil of Frankenstein,1964.]; Frankenstein nőt alkotott [Frankenstein created woman,1966.]; Frankenstein és a szörny a pokolból [Frankenstein and the monster from Hell,1973.]. A múmiából is készült egypár: A Múmia átka [Curse of the Mummy's tomb,1966.]; a Múmia leple [The Mummy's shroud,1966.]. Dr.Jekyll a Dr.Jekyll két arcában [The two faces of Dr.Jekyll,1960.], a farkasember a Farkasember átkában [The Curse of the werewolf,1962.], a zombik a Zombik pestisében [Plague of the zombies,1965.] tértek vissza, és az Operaház fantomja [Phantom of the Opera,1962.] is látható volt.


  A stúdió ontotta a vámpírfilmeket is: a fontosabbak közül a Vámpír szeretők [The vampire lovers,1970.]; Vágyakozás egy vámpírért [Lust for a vampire,1971.]; Gonosz ikrek [Twins of Evil,1972.]; Kronos kapitány, a vámpírvadász [Captain Kronos, Vampire hunter,1972.] érdemel említést.

Hitchcock 1960-as Psycho-jának sikere szintén utánzatok tömegét indította el: a Hammer cég sem akart lemaradni, így születtek meg Jimmy Sangster forgatókönyveiből a Psycho utánzatok, a Félelem íze [Taste of fear,1961.]; a Paranoiás [Paranoiac,1963.]; a Rémálom [Nightmare,1964.]; Hisztéria [Hysteria,1964.]; és A dada [The Nanny,1965.] Az eredeti hatásával ugyan nem vetélkedhettek, de a nézőtéren így is kiváltottak egy kis idegborzolást.

A stúdió nemcsak horrorfilmeket és thrillereket gyártott a hatvanas években, hanem fantasztikus filmeket is: Az aranygyapjú legendája [Jason and the Argonauts,1963.] az olasz mitológiai kalandfilmekre, az ún. "peplum" filmekre volt angol válasz, a nagyszerű Ray Harrihausen trükkjeivel. Ugyancsak az ő trükkjeire épült a negyvenes években egyszer már leforgatott történelemelőtti eposz, az Egymillió évvel időszámításunk előtt [One million years B.C.,1966.]. Az életre keltett dinoszauruszok mellett Raquel Welch lengén öltözve szaladgált ebben az olcsó sci-fiben (115).

A hetvenes évek elején Amerikában már heves, nyers alkotások készültek, és az olasz giallo-k is elkezdték sikereiket aratni. A Hammer stúdió filmjei is ebbe az irányba tolódtak el. A pénzügyi gondokkal küzdő stúdió a hongkongi Shaw Brothers-el készített két filmet, a csapnivaló Shattert [Shatter,1974.] és a Hét aranyvámpír legendáját [Legend of the seven golden vampires,1974.]. Ez utóbbi keresztezte az ázsiai kung-fu filmek és a vámpírfilm hagyományait, de a Warner Brothers nem óhajtotta forgalmazni. A Hammer filmstúdió csődbe jutott.

A Hammer bukásában közrejátszott, hogy a stúdió vezető egyéniségei elhagyták az előző években. Hinds eladta a családi stúdiót, egy évre rá meghalt Bernard Robinson díszletmester, Tony Hinds megvált a cégtől. A stúdió egyik vezető színész, Christopher Lee Charlemage Productions nevű vállalatával felkarolta az utolsó próbálkozást, Az Ördögnek egy lányt [To the Devil...a Daughter,1976.]. Sajnos ez sem mentette meg a Hammert. Az utolsó próbálkozás a nyolcvanas évek elején történt: a nagy angol filmogul, Lord Lew Grade segítségével Hampden Hose névvel bejegyzésre került a jogutód. Az angol Associated Television számára készítették el Hammer - a rémület háza [Hammer - house of horrors,1980.] című 13 részes horrorsorozatot.

Ha a Hammer jelenti az átlagnéző számára az angol horrort, az Amicus stúdió neve lesz a második, amit megismer. Max Rosenberg és Milton Subotsky nevei fémjelezték az Amicus munkáit. A stúdió filmjei szelídebbek voltak a rivális, a Hammer filmjeinél. A Halott városa [City od the dead,1960.] volt a cég első horrorfilmje. A siker ellenére öt évet kellett várni a folytatásra. Egy "omnibusz-film", a Dr.Terror rémséges háza [Dr.Terror's house of horrors,1966.]. A cím elég helytelen, mert a film kerettörténete egy vonaton játszódik. Dr.Schreck (Peter Cushing) a vonaton a fülke utasainak tarot kártyából megjósolja a jövőt, ami az egyes epizódokban megjelenik. Ebben a filmben látszott meg igazán a Hammer és az Amicus filmek különbözősége: míg a Hammer erőteljes, harsány filmeket készített, az Amicus patinás, kedves kis rémtörténeteket vitt filmre. Mindkét stúdióban dolgozott Peter Cushing és Christopher Lee. A következő két produkció, a Koponya [The skull,1965.] és a Psychopath [Psychopath,1966.] Robert Bloch, a Psycho írójának művein alapult. Hitchcock Madarakja [The birds,1963.] ihlette a Halálos méheket [The deadly bees,1966.]. Ennél a munkánál jobban sikerült az angol televízióban futó sci-fi sorozatból készített két mozifilm: a Dr.Who és a Dalekok [Dr.Who and the Daleks,1965.] és a Dalekok támadása a Föld ellen [Daleks invasion on Earth A.D.2150.,1966.]. Mindkét filmben - és a sorozatban is - Dr.Who (Cushing) időgépével, ami egy átalakított telefonfülke; és családjával távoli, fantasztikus tájakra utazik. Az ötvenes évek hidegháborús sci-fijeire emlékeztetett az "Ők az űrből jöttek" [They came from outer space,1967.]. Még ugyanabban az évben visszatért a stúdió az igazi profiljához, az omnibuszfilmhez. A Gyötrelmek kertje [Torture garden,1967.]a Dr.Terror... párdarabja lett. Szintén Robert Bloch írásaiból készült A ház, mely vért csepegtetett [The house that dripped blood,1970.] és az Elmegyógyintézet [Asylum,1972.]. William Gaines horrorképregényeiből filmesítettek meg néhány történetet Mesék a kriptából [Tales from the crypt,1972.] címen, amit a Horror íve [Vault of horror,1973.] követett. Az amerikai AIP-vel (116) együttműködve készült el az Őrültek háza [Madhouse,1972.].

Az Amicus 1965 és 1972 között méltó vetélytársa volt a Hammer stúdiónak.

A harmadik, a legkisebb horrorstúdió Angliában a Tigon volt. A stúdió élén Tony Tanser állt, aki eredetileg a Compton-Cameo stúdiót vezette Michael Klingerrel. Eredetileg filmforgalmazással foglalkoztak, de időnként szextöltésű kalandfilmeket (sexploitation) is készítettek, főleg Pamela Green-nel. A Compton ezenkívül művészfilmeket is forgalmazott. Ők finanszírozták Roman Polanski első angol filmjeit - Iszonyat [Repulsion,1965.]; Zsákutca [Cul-De-Sac,1966.] - is. Tenser és Klinger nézetkülönbségek miatt 1967-ben feloszlatta a Comptont, Tenser megalakította a Tigont; Klinger pedig Michael Caine-nel csinált filmeket. A Comton előzőleg még készített néhány horrorfilmet, a Sötét gyötrelmet [The Black torment,1964.]; a Terror vizsgálatát [A study in terror,1965.]; és a Vetített embert [The Projected man,1967.].

Tenser 5 évet töltött a Tigon élén, 1972-ben vált meg vállalattól, ekkor már a horror eldurvult olyannyira, hogy nem vállalta ezeket a filmeket. A Tigon első filmje a Véres szörny terrorja [The Blood beast terror,1967.] volt. A legismertebb és legsikeresebb munkájuk a Boszorkányvadász [Witchfinder general,1967.] lett.




A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején több film is született Európában a "sötét középkorban" zajlott boszorkányüldözésekről. E filmekben, - melyek nemcsak Angliában készültek - mint az Ördög jele [Mark of the devil,1968.]; az Inkvizítor [Kladivo na Cavodejnice,1969.]; Az Ördögök [The Devils,1970.]; vagy az Ördög jele 2. [Mark of the devil 2.,1972.], látni az inkvizítort, amint keresi a boszorkányokat, és ha megtalálja, akkor látványos megtorlást alkalmaz. Adrian Hoven német producer-rendező indította el ezt a hullámot az Ördög jelével.

A sikeres Boszorkányvadász után, mely a fiatalon elhunyt rendezőtehetség, Michael Reeves utolsó munkája is volt, folytatás következett: A Sátán bőre [Blood on Satan's claw,1970.]. Reeves előző munkája, a Varázslók [The sorcerers,1967.]; a Tűzpiros oltár átka [Curse of the crimson altar,1968.]; és a Szörnyeteg a pincében [The Beast in the cellar,1970.] érdemel még említést. A stúdió az utolsó munkájához meghívta Freddie Francis-t, az Amicus és a Hammer rendezőjét A kószáló hús [The Creeping flesh,1972.] elkészítésére. Peter Cushing, mint tudós és archeológus felfedez egy csonvázat, mely valószínűleg a Neander-völgyi ősemberé. Rájön, hogyan lehet a húst és a szöveteket regenerálni, a hulla életre kel és elszabadul...

E három stúdió képezte az angol horrorfilmgyártás gerincét. Mellettük még két kis stúdió, az AA (Anglo-Amalgamated) és az IA (Independent Artist) is készített rémfilmeket. Az AA első munkája még 1952-ben készült, a Szellemhajó [The Ghost ship,1952.], legnagyobb sikerük pedig a Kamerales [Peeping Tom,1960.] volt. E filmben egy lelkileg torzult fiatalember folytatja apja kísérleteit: megörökíteni filmen a félelmet. Ennek érdekében semmitől sem riad vissza. Még ugyanebben az évben az IA-al közösen elkészülta Rémségek cirkusza [Circus of horrors,1960.]. Az Independent Artist-ot Leslie Parkyn és Julian Wintle alapította 1958-ban. Mint az Anglo, az IA is különféle filmeket gyártott, Lindsay Andersson, az angol új hullám rendezője is náluk debütált. Mindkét stúdió igen kis költségvetéssel dolgozott, ez meglátszott a filmjeiken is.
A pénzszűkében készült sci-fik és horrorok általában egy óra hosszúságúak voltak. Igazából nem tudták felvenni a versenyt a nagyobb stúdiókkal, ezért 1966-tól már nem készítettek ilyen filmeket.

Herman Cohen és az AIP öt filmet készített 1959-73 között Angliában. Roger Corman szintén készített filmeket angol földön, itt készült Poe ciklusának két darabja, a Vörös halál álarca [Masque of the red death,1964.] és a Ligeia sírja [Tomb of Ligeia,1964.]. Szintén AIP produkció volt a hetvenes évek elejei két Dr.Phibes film, Vincent Price-al, a Förtelmes Dr.Phibes [The Abominable Dr.Phibes,1970.] és a Dr.Phibes újra feltűnik [Dr.Phibes rises again,1972.].

A magyar származású Sásdi Péter, Peter Sasdy néven a Hammer filmnél forgatott: Drakula grófnő [Countess Dracula,1971.]; és a Hasfelmetsző keze [Hands of the Ripper,1971.] került ki rendezői kezei közül.

A hetvenes évek közepén a Tyburn filmvállalat megpróbált még néhány filmet készíteni, de a stúdió nem volt hosszú életű (117) .

Az angol horrorfilmgyártás aranykora a hatvanas évek voltak. A stúdiók filmjeikkel újrateremtették a klasszikus szörnyalakok mítoszait, színesben, az eddiginél vérbővebben mutatva meg őket. A hetvenes évek elejére -közepére az angol horrort is utolérte végzete. Az utolsó független (és jó) angol horrorfilm Norman J.Warren Terror-ja [The Terror, 1978.] volt. Egyrészt kimerültek a pénzügyi forrásaik, mert az amerikai stúdiók nem finanszírozták a filmjeiket; másrészt pedig a durvábbá váló amerikai és olasz horrorokkal szemben a tradícionális angol filmkészítők nem tudták felvenni a versenyt.

 


6.2. Az olasz horror első nagy aranykora: a gótikus horrorfilmek
Mario Bava, Riccardo Freda, Antonio Margheriti

 Magányos kastélyok, tágas, üres szobákkal; szélfútta, rongyos függönyök, csikorduló ajtók. Dohos folyosók, tovagördülő köd. A faágak a szikrázó holdfényben, mint megannyi kéz ujjakkal. Kátyúba jutott utazók; álnok szeretők, akik gyilkosokkal szövetkeznek. Titkos átjárók; melyek ódon, megrongálódott sírokhoz vezetnek. Általában fekete-fehérben fényképezve, kihasználva a szürke minden árnyalatát; kombinálva az éles expresszív fény-árnyék hatásokkal.

Íme az olasz gótikus horror látványvilága, mely az 1957-től egészen 1966-ig tartó időszak vezető horrorirányzata volt. Az olasz horror aranykora. Az olaszok kevesebb figyelmet szenteltek a klasszikus szörnyalakoknak (Drakula, Frankenstein) - meghagyták őket az ilyen filmek készítésében nagy hagyománnyal rendelkező angolszász stúdióknak - helyettük készítették ezeket a filmeket.

E korszak 1957-ben kezdődött. Riccardo Freda és Mario Bava elkészítette a Vámpírokat [I Vampiri,1957.]. Ez a gyönyörűen fényképezett fekete-fehér film Báthory Erzsébet legendáját (118) dolgozza fel. Habár a korszak nagy klasszikusa a film, pár évig semmi sem követte. Köszönhető a mű mérsékelt sikerének. 1957-60 között a figyelem az angol Hammer stúdió felé fordult.

A Vámpírok és a Caltiki [Caltiki, il Mostro Immortale,1959.] operatőri - és részben rendezői - munkája után Mario Bava, miután látta a Draculát (119); és arra gondolt, hogy jobb vámpírfilmet is tudna készíteni. Nikolaj Gogol "Vij, a szellemek fejedelme" (120) című novellája szolgáltatta az alapot. (1914-ben az orosz Ladislas Starevitch már megfilmesítette "The Vij" címen.) Bava mesterművet alkotott: A Démon maszkját [La Maschera de Demonio,1960.]. A film máig alapműnek számít az olasz gótikus rémfilmek között. A nagyszerű díszlet megigéz egy csalóka világot, telis-tele mélyfekete árnyékokkal és kószáló kamerával, amely szinte lehúzza az embert a romos kripták és elhanyagolt folyosók közé. Angliában egészen az évtized végéig nem mutatták be, Amerikában is csak vágottan. A film sztárrá avatta az addig ismeretlen angol színésznőt, Barbara Steele-t. Ő az olasz horror egyik ikonjává vált, a következő években rengeteg filmben foglalkoztatták.

A rendező, Mario Bava 1914. júliusában született San Remo-ban, Olaszországban. Apja Eugenio Bava, a némafilmkorszakban technikus és operatőr. 1912-ben ő volt a Quo Vadis? operatőre, és szintén ő készítette a speciális effektusokat a Cabiria c. filmben. A fiatal Mario apja mellett tanulta ki a mesterséget, majd rendezőasszisztensként kezdte a pályát. 1939-től operatőr. Az elkövetkező években dolgozott Roberto Rossellini, G.W.Pabst, Raoul Walsh mellett. Fényképezte Gina Lollobrigidát és Steve Reeves-t. A Riccardo Fredával közösen készített Vámpírokkal kezdi el a horrorfilmek rendezését. Besegített az első olasz mitológiai kalandfilm - az ún. „peplum” irányzat - rendezésébe is, majd a következő munkája is egy ilyen film lett, horrorelemekkel teletűzdelve. Herkules a Föld középpontjában [Ercole al Centro della Terra,1961.] - mindkét Bava film címe játék volt az akkortájt bemutatott angol film címével (121). Ezután egy fekete-fehér Hitchcock-szerű thriller - az első giallo (122) - következett, a Gonosz szem [La Ragazza che Sappeva Troppo / The Evil eye,1962.]. Majd visszatért a gótikus stílushoz: három rövid történetet dolgozott fel Boris Karloff összekötő bevezetőjével, a film a Félelem három arca [I Tre Volte della Paura,1963.] címet kapta. A Hús és a test [La Frusta e il Corpo,1963.] címmel a gótikus hatásokat a szado-mazo témájával keverte. Az akkoriban még erősen tabunak számító téma miatt ismét összeütközésbe került a cenzúrával. Hat nő a gyilkos számára [Sei Donne per l'Assassino,1964.] címen ismét egy giallo, majd kipróbálta magát a vígjáték műfajában is Le Spie Vengono dal Semifreddo(1966), Vincent Price-szal a főszerepben. Ugyanebben az évben még egyszer váltott, igaz a téma egybeesik a horror műfajával is: elkészíti az egyik legjobb olasz sci-fi filmet, a Vámpírok bolygóját [Terrore nello Spazio,1965.]. A film a Nyolccadik utas a: Halál [Alien,1979.] egyik előfutára, itt is egy ismeretlen bolygóra leszálló űrhajóscspatot tizedel láthatatlan ellenfele. Mai szemmel nézve - a digitális trükktechnika korában - a film elavultnak látszik. A korszak utolsó gótikus filmjét is ő készítette, a Félelem hadműveletet [Operazione paura / Kill! Baby!... Kill!,1966.]. A film hatása érződik az egy évvel később készített Fellini filmen, a Toby Dammit-on is (123).

A rendező apja 1966-ban meghalt. Bava nehezen dolgozta fel ezt a traumát, így következő munkájára két évet kellett várni. Dino DeLaurentis ajánlott fel egy munkát, a megszokottnál nagyobb költségvetést biztosítva. A producer által felajánlott 3.000.000 dollárból kellett elkészítenie egy olasz képregényadaptációt, a Diabolik-ot. Egyike lett a legjobb képregény adaptációknak, és tisztes hasznot hozott a producernek és rendezőnek egyaránt. Bava a hetvenes években is folytatta munkásságát, 1980-ban halt meg.

Bava hírneve egyre nőtt az idővel, több műfajban is tevékenykedve. Riccardo Freda, a korszak másik híres rendezőjének viszont kevésbé kedvezett az eltelt idő. Freda, ezidáig több, negyven filmet készített. Igazi reneszánsz ember módjára szinte minden filmes műfajban kipróbálta magát. Rendezett melodrámákat, történelmi eposzokat, musicaleket, vígjátékokat, horrorrokat, fantasztikus filmet, kémtörténeteket, és még westernt is. Az 1942-es Don Cesare di Bazan-nal indult rendezői pályája. Ezután filmre vitte Victor Hugo Nyomorultakját [Les Miserables,1947.], és szép kosztümös filmet csinált D'Artagnan fia [The Son of D'Artagnan,1949.] címmel. 1956 végén készült el a Vámpírok, majd 1959-ben a Caltiki. E munkája egy igen egyenetlen és ügyetlen filmet eredményezett. A massza [The Blob,1958.] és a Quatermass kísérlet [The Quatermass experiment,1955.] kombinációjaként jellemezhető. Az ezután készített Raptus [L'Orrible Segreto del Dr.Hichcock,1962.] című filmjét a legjobb munkájaként emlegetik, ugyancsak jól sikerült a folytatásának is tartott Szellem [Lo Spettro,1962.]. Klaus Kinski szerepel Dupla arc-ra [A Doppia Faccia,1969.] keresztelt thrillerében.

A korszak harmadik jelentős rendezőegyénisége Antonio Margheriti. 1960-ban, harminc éves korában rendezett először, első munkája a második olasz sci-fi is volt egyben, az Űremberek [Space men,1960.] (124). Leghíresebb filmjévé vált az olasz gótikus mozi másik alapműve, a Haláltánc [Danza Macabra,1963.]. A történet szerint Edgar A. Poe fogadást ajánl egy fiatal és a szellemek létezésében szkeptikus újságírónak: 100 fontot kap, ha eltölt a környékbeli elhagyatott kastélyban egy éjszakát. A hely tele van szellemekkel. Az éjszaka különböző kalandokkal eltelik, a hajnal eljő, de az újságíró számára nincs élve menekvés...

A rendező ezt a filmjét 1970-ben a Pók hálója [Nella Stretta Morsa del Ragno,1970.] címen színesben újraforgatta. Következő munkáival, a Nürnbergi szűzzel [La Vergine di Norimberga,1964.], a Halál hosszú hajával [I Lunghi Capelli della Morte,1964.] a gótikus filmek hírnevét öregbítette, a nagyszerű Barbara Steele-lel a főszerepekben. Ezután sf filmek következtek, majd rutin thrillerek, kalandfilmek és egy kannibálfilm a nyolcvanas évek elejéről. Speciális effektusokat is készített, pl. közreműködött Sergio Leone Egy marék dinamit [A Fistful of dynamite,1971] westernjében is.

Giorgio Ferroni készítette el a korszak egyik legkülönösebb és legjobban túlértékelt filmjét, a Kő asszonyok malmát [Il Mulino delle Donne di Pietra,1960.], Mario Caiano Barbara Steele főszereplésével a Túlvilági szeretőt [Amanti d'Oltretomba,1965.], Luciano Ricci az Élő holt kastélyát [Il Castello dei Morti Vivi,1963.].

Bava, Freda és Margheriti filmjeinek kontrasztjaként egy nyersebb vonulata is létezett Olaszországban a horrorfilmeknek. Olyan butácska filmeket foglalt magába, mint pl. Renato Polselli A vámpír és a ballerina [L'Amante del Vampiro,1960.]; Piera Regnoli A vámpír utolsó áldozata [L'Ultima preda del Vampiro,1961]; Massimo Pupillo Cinque Tombe per un Medium (1961); Camillo Mastrocinque La Cripta e l'Incubo (1964) és az Egy angyal a Sátán számára [Un Angelo per Satana,1966.], Barbara Steele-lel. Roma contro Roma címmel Giuseppe Vari 1966-ban elkészítette az első olasz zombifilmet is.
 

  A horrorfilmek legtöbbje sohasem volt igazán sikeres - néhány kivételtől eltekintve - Olaszországban. De a világ többi részén sok-sok rajongója akadt ezeknek a munkáknak. Így jónéhány színész és rendező angolszász nevet vett fel, ezeket a neveket írták ki a stáblistára is. Riccardo Freda Robert Hamptonná, Antonio Margheriti Anthony M.Dawsonná, Mario Bava John M. Olddá, Massimo Pupillo Max Hunterré vált.

Az 1960-as évek végére az olasz gótikus irányzat kifulladt. Új vérre volt szüksége a filmeknek. A helyzetek, a szélfútta ódon kastélyok, az őrült doktorok, akik lányuk arcát operálják; mind-mind klisékké merevedtek. Eközben a rivális angol horrorfilmgyártás - és az amerikai is - már erőteljesebb hangot ütött meg: erőszakosabb, nyersebb és véresebb filmeket készítettek a lengő függönyös, ajtócsikordulós történeteknél.

A ‘68-as eseményeknek is köszönhetően fordulat állt be a filmkészítésben. Kezdett az erotika, a szex, az erőszak egyre erősebben beszivárogni a filmekbe. A filmkészítők nagyobb szabadságot és kevesebb cenzúrát élvezhettek.

Az eredmény: a filmek egyre inkább a vérre és erőszakra fókuszáltak az atmoszféra helyett. A gótikus mozi kezdett eltűnni, kiszorulni a horrorfilmek palettájáról. Az olasz horror jövőjét egy fiatal rendező mutattta meg, felhasználva, alkalmazva a már eddig is készített olasz thrillereket. 1969-ben elkészült első önálló filmje, a Kristálytollú madár [L'Uccello dalle Piume di Cristallo,1969.]. A rendezőt Dario Argento-nak hívják.

 

6.3. A spanyol, a francia, horrorfilmek kezdetei, fejlődésük

 6.3.1. A spanyol horrorfilmgyártás, Amando de Ossorio, Paul Naschy

 A két legfontosabb európai horrorfilmkészítő ország után a spanyol és a francia horrorfilmgyártás bemutatása következik, mely mindkét országban igazából a hetvenes évek elején-közepén teljesedett ki. Nagyon fontos szerepük volt a horrorfilm nemzetközivé válásában, emiatt itt, a hatvanas éveknél tárgyalom őket.

A spanyol horrorfilmgyártás is a hatvanas évek elején indult, Jesus Franco Rettenetes Dr.Orloff-jával [L'Horrible Dr.Orloff / Gritos en la Noche,1961.] A film Georges Franju Szemek arc nélkül [Les Yeux sans visage,1959.] című alkotásának - lsd.később - másolata volt. Ettől a filmtől kezdve rendeszeresen dolgozott Howard Vernon-nal. A színész remekül formálta meg Dr.Orloff figuráját, Franco számtalanszor elkészítette még a téma filmes változatait (125). Franco 1930-ban született Madridban, filmes tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Párizsba ment. Különböző filmekben dolgozott, első filmjét 1959-ban rendezte. (126) Franco filmjeiben a szex fontos elem; ezidáig több, mint 160 (!) filmet rendezett. Horrorfilmek, szexfilmek és ezek pornóváltozatai, női börtönfilmek (w.i.p.) (127). Franco filmjeit különféle álnevek alatt jegyezte (128), emiatt is nehéz pontosan tudni, hogy pontosan melyeket készítette. Filmjeinek másik jellemzője a trash, az olcsó, egyszerű kivitelezés, mely a kis költségvetéekből ered. Sokszor szürreális megoldásokat is alkalmazott.

Az Ördögi Dr.Z [Miss Muerte / Diabolical Dr.Z,1965.] után 1967-ben Adrian Hoven német producer meghívására a német Aquila Film részére forgatott három filmet Janine Reynaud-al. A három film közül - Besame Monstruo; Rote Lippen; Necronomicon - a legutolsó lett a legjobb melyben egy nightclubban táncoló lányt különféle szürrealista víziók gyötrik. Samuel Z.Arkoff amerikai meghívását nem fogadta el, maradt Európában. A hetvenes évek elején kezdte el készíteni női börtönfilmjeit (w.i.p.). Ezek közül az első a 99 nő [99 women,1968.] volt. Kukkolás, szex, nők egymás közötti viaskodásai, civakodásai, esetleg véres jelenetekkel fűszerezve; ezek jellemzik ezt az irányzatot. Sajátos, erotikus stílusban készítette el a Drakula és a Frankenstein feldolgozását, mintegy trilógiába foglalva: Drakula Frankenstein ellen [Dracula contra Frankenstein,1972.]; Frankenstein erotikus kísérletei [Les Expériences Erotiques de Frankenstein,1972.]; és a A Filha de Dracula (1972). Mindhárom filmnek a klasszikus szörnyetegek csak alapmotívumuk; a rendező jobban koncentrált a történet erotikus, sokszor leszbikus ívére. Színvonalasabb lett Klaus Kinski-vel és Christopher Lee-vel készített Drakula filmje, a Drakula gróf [El Conde Dracula,1971.], melyben a történet Budapesten játszódik. A hetvenes években ontotta a rosszabbnál rosszabb, olcsó szextöltésű horrorfilmjeit.
Az áradatból a kiemelkedett Hasfelmetsző Jack-je [Jack the ripper,1976.], szintén Klaus Kinski-vel és felfedezettjével Lina Romay-al. Még ebben az évben elkészítette a Dorian Gray arcképének [Das Bildnis des Doriana Gray,1976.] változatát. Nemcsak spanyol produkciókban dolgozott, hanem sokszor nemzetközi kooprodukciókban - spanyol, olasz, német, svájci, francia - is.

Ennek eredményeképpen sok filmjét különböző verziókban forgalmazták: ugyanaz az alkotás elkészült szelíd kaland, vagy horrorfilmként, de megnézhető volt kemény hard-core pornóként is.

A spanyol horrorfilm híres rendezőjévé vált Amando de Ossorio. A rendező 1925-ben született Galiziában, La Coruna helyiségben. Újságíróként, majd forgatókönyvíróként dolgozott Maridban. Harmincegy éves korában a Sötét zászlóval [La Bandera Negra, 1956.] debütált, mint rendező. A sajátos filmet a Franco rezsim betiltotta. Még Sergio Leone híres első "spagetti-westernje" előtt (129) készített egy eredeti westernt, a Fegyveres sírját [La Tumba del Pistolero,1963.]. Első horrorfilmjét, a Malenka [Malenka-La Sobrina del Vampiro,1967.] című vámpírfilmet Anita Ekberg-gel forgatta. Híressé három évvel későbbi alkotása, az első spanyol zombifilm tette.
A Vak halottak sírjai [La Noche del Terror Ciego,1970.] az első volt abból a zombifilmhullámból, amit G.A. Romero Élőholtak éjszakája [Night of the living dead,1968.] indított el. A filmben a templomos lovagok (130) élőhalottainak garázdálkodásait láthatjuk, amint friss húsra és vérre vadásznak. A Portugáliában forgatott film erőteljes, fenyegető atmoszférájúvá vált. Köszönhetően a vidéki táj és a romos vár nagyszerű ábrázolásának. A sikert további három folytatás jelezte: A gonosz halottak visszatérnek [Return of the Evil dead,1973.]; a tengeren játszódó Zombik horrorja [Horror of the zombies,1974.]; és a Sirályok éjszakája [Night of the seagulls,1975.]. A zombifilmek között feldolgozott egy régi német legendát is, Lorelei legendáját (131) Loreley' grasp (1973) címen. Az Ördögűző [The Exorcist,1973.] sikere után készült el a Megszállott [Le Endemoniada / Demon witch child,1974.]. Ugyancsak a nagysikerű amerikai filmet utánozta Joan Bosch Ördögűzés [Exorcismo,1974.] című filmje. Ossorio ezután már csak pár kisebb jelentőségű filmet készített.

A virágzó hetvenes évek elejei spanyol horrorfilmgyártás másik prominens képviselője volt Jacinto Molina Alvarez, ismertebb angolos nevén Paul Naschy. A színészként Waldemar Daninsky gróf szerepében vált "horrorsztárrá" spanyolországban, amint teliholdkor farkasemberré változik. Enrique L.Eguiluz A farkasember jegye [La Marca del Hombre Lobo,1967.] című filmjében kezdte meg farkasemberes szerepeinek sorát (132). Az eredetileg cirkuszi erőművészként dolgozó Nachy erőteljes, robosztus testalkata tökéletesen megfelelt a szerepnek. A filmjei közül rendezett Carlos Aured, Leon Klimovsky is. Mindkét rendező a meseszerű, régi korokban játszódó (ál)történelmi kalandfilmek és horrorok gyártását képviselte. A hetvenes évek spanyol horrorfilmjeire jellemző ez a "meseszerűség": kastélyok, vámpírok, sikoltozó lányok, erőteljes gótikus hatás. Ezt a hatást viszont vérrel és szexvel fűszerezték. Ehhez jó alapot biztosított Le Fanu Carmillája: Vincent Aranda Vérrel fröcskölt menyasszonya [La Novia Ensangretada / Blood spattered bride,1972.]; vagy Jesus Franco Leszbikus vámpírokja [Vampyros Lesbos,1970.], melyben Bram Stoker egyik novelláját, a Drakula vendégét is felhasználta. Ugyancsak hálás alap volt Báthori Erzsébet erdélyi bárónő alakjának felhasználása. Jorge Grau Vérceremónia [Ceremonia Sangrienta,1972.], Walerian Borowczyk Erkölcstelen történetek [Immoral Tales,1974.], vagy az angol Hammer cég Drakula grófnője [Countess Dracula,1971.] is mind-mind erre a legendára épült.

A komolyabb hangvételű munkák közül Narcisco Ibanez Serrador Megölne egy gyereket? [Quienn Puedo Matar a un Nino? / Who can kill a child?,1975.]; vagy Carlos Aured Az összetört babák kék szemei [Blue eyes of the broken doll,1973.] lehet kiemelni.

A spanyol horrorfilmgyártás Franco tábornok diktatúrájával véget is ért: az állam többé nem támogatta az olcsó, rémséges szórakozást. A hetvenes évek második felétől csak elvétve, egy-egy alkotás született.



6.3.2. A francia rémfilmek, Jean Rollin

 A franciák sok mindenben jeleskedhetnek, de a horrorfilmek készítése terén nem. Pár némafilmet leszámítva (pl. Luis Bunuel Andalúziai kutya [Un Chien Andalou,1928.] ), a film hangossá válása után nem sok horrorfilm készült Franciaországban, pedig a horrorfilm tőlük indult, a trükkarzenál alapjait is ők teremtették meg.

1959-ben Georges Franju készítette el az első igazi francia horrort, a Szemek arc nélkült [Les Yeux sans Visage,1959.]. Egy professzor lánya autóbalesetben megsérül: elveszti az arcát. Az apa fiatal lányokat csal kelepcébe, hogy arcukról a bőrt levegye és lánya arcára ültesse. Azonban a műtétek nem sikerülnek... A fekete-fehér lírai film képileg lélegzetelállító szépségű, a megvilágítás és az operatőri munka a veterán német expresszionista Eugen Schüfftan-t dícséri. Bikácsy Gergely a "horror felszabadító lírájának" nevezte a filmet (133). Az elkövetkezendő években többször is feldolgozták az alaptémát.

Franciaországban nincs tradíciója a horrornak. Csak egy-egy különc készít ilyen filmeket az országban. Angliában, vagy az Egyesült Államokban, ha valaki kis költségvetésű horrorokat készít, akár el is indulhat a filmes pályán - bekerülhet nagyobb stúdiókhoz. Nemígy a franciáknál. Itt a leggyorsabb módja a karrier tönkretételének. Nagy merészség volt Roger Vadim-tól, hogy két évvel az első horrorfilm után elkészítette a Carmilla filmes adaptációját Vér és rózsák [Et Mourir de Plaisir,1961.] címen. A következő kísérlet a műfajban egy színész és matinébávány, Jean-Pierre Mocky alkotása, a La Grande Frousse (1964). Csak nyolc évvel készítése után, 1972-ben mutatták be eredeti változatában, miután a rendező visszavásárolta a negatívot és összeállította az eredeti változatot. Igazából csak egy rendezőegyénisége van a franciáknak, aki felvállalta a műfajt, és több, jelentős alkotást készített.

A francia horrorfilmnek az igazi egyénisége Jean Rollin. 1938-ban született, művész családban nőtt fel. Apja színházigazgató és színész volt. Rollin egy rajzfilmstúdióban kezte pályafutását, majd 1962-ben rendező asszisztenssé vált. Több rövidfilm után 1967-ben készítette el első erotikus vámpírfilmjét, ami híressé tette. A Vámpírok királynője [Le Viol du Vampire,1967.] két lányról szól, akiken vámpír-átok ül, és egy tudós megpróbálja megszabadítani őket.

A filmet továbbiak követték, immár színesben: A meztelen vámpír [La Vampire Nue,1969.]; a Vámpírok terrorja [Le Frisson des Vampires,1970.]; Rekviem egy vámpírért [Requien for a vampire,1971.]. Ezekkel a filmekkel Rollin megteremtette az erotikus vámpírfilmeket (134). Itt a testi meztelenség kendőzetlenül megmutatkozott. Emiatt a cenzúra kénytelen volt világszerte kivágni belőlük. E filmek líraiak, gyönyörűen fényképezettek voltak. Rómeó és Júlia története képezte az alapját a Vasrózsának [La Rose de Fer,1972.]. A Démoniákusok [Les Démoniaques,1973.] után erotikus és pornófilmeket készített. Majd 1978-ban az első francia zombifilmet, az igen kemény Les Raisins de la Mort (1978). Legjobb filmjének tartják a pornókirálynő, Brigitte Lahaie-vel készített munkáját, a Bűvöletet [Fascination,1979.], mely egy vérimádó arisztokrata nőgyülekezetről szól. Eredetileg a spanyol Jesus Franco rendezte volna a francia Eurociné vállalat számára a Zombik tavát [El Lago de los Muertos Vivienter / Zombie lake,1980.], de a megbízatás Rollinra szállt át. Egyike a legrosszabb zombifilmeknek. Rollin itt nem tudta hozni rendezői stílusát (135). Az Élőhalott lányban [La Morte Vivante,1982.] vegyipari hulladék éleszti fel a kedves vidéki lány nemrég elhunyt nővérét, aki szeretete jeléül kénytelen segíteni neki. E filmje után több, mint tíz év után tért vissza a vámpírfilmekhez a Két vámpír árvában [Les Deux Orphelines Vampires,1995.].

Harry Kümel a Vörös ajkakban [La Rouge aux Levres,1972.], Michael Lemoine 7 nő a Sátán részére [Seven women for Satan,1971] és Jean-Francois Davy Le Seuil du Vide (1971) filmjén kívül nem sok említésre méltó munka akad. A nyolcvanas években a kevés sikeres munkák közül Francis Leroi La Démon dans L'Ilé (1983) című Omen-szerű (136) filmje említhető. Egy fiatal doktor érkezik egy kis szigetre, ahol rejtélyes természetfölötti bűntények történnek. Nekilát kibogozni a szálakat, ki is mozgatja az eseményeket...

Alain Robbe-Grillet, francia író és filmrendező némely filmje - részben - hasonlóságot mutat Rollin képi világával. Erotikusan túlfűtött, sokszor véresen kemény jeleneteket váltakoznak filmjeiben. [L'Éden et apres / Eden and After, 1970]; [Glissements progressifs du plaisir / The Slow Slidings of Pleasure, 1974].

Pár amatőr produkción kívül, mint az Ördögi történet [Devil's story,1986.], csak Alain Robak Babavér-je [Baby blood,1989.]-je született az elmúlt években.

A francia horrorok a műfajon belül sajátos színfoltot képeznek, sokszor merész, erotikus jeleneteiket más országokban nemigen utánozták ilyen ötletesen.




6.4. Pillantás Európán kívülre: Ázsia, Latin- és Dél-Amerika, Ausztrália

 Európán és Amerikán kívül elsősorban Ázsiában, és Mexikóban készültek nagyobb számmal horrorfilmek. E filmek nagy része kevésbé ismert, hatásuk az amerikai, európai rémfilmekre csekély volt. A fontosabbak, hatásosabbak minden- képpen megérnek egy rövid ismertetést.

 

6.4.1. Ázsia horrorfilmjei

 Ázsiában főleg Japán és Hong-Kong készített nagyobb számban, jobb minőségben rémfilmeket. Hong-Kongban igazából a nyolcvanas évektől virágzik majd ez a filmes műfaj, a hatvanas években pár próbálkozáson kívül inkább harcművészeti filmek (martial arts) készültek az évtized második felétől.

Japánban a rémfilmkészítés az ötvenes évektől indult be, ugyanis a második virágkorát élő japán mozinak olcsó filmekre volt szüksége. 1958-ra a nézőszám megháromszorozódott 1940-hez képest. A filmgyártás biztos és gyors profitot hozó iparág lett. A viszonylag olcsó mozi a japánok fő szórakozása volt ekkortájt. Ennek megfelelően sok kommerszfilm is készült, hogy kielégítse az igényeket. Így sok olcsó rémfilm is született.

Kenji Mizoguchi már a húszas évek közepén Egy tanárnő őrült szenvedélye [Kyoren no Onna,1926.] címmel készített filmet egy tanárnőről, akinek szelleme kísérti azt a férfit, aki elhagyta őt (137). Néhány próbálkozást követően a második világháború után készültek nagyobb számmal kísértettörténetek Japánban. A rémfilmjeik első hulláma javarészét klasszikus rémtörténetek feldolgozása, és a kabuki színházakban játszott tragikus történetek filmrevitele jellemzi (138). 1949-ben Keisuke Kinoshita két részben rendezte meg Nanboku Tsuruya híres kabuki színdarabját, az Iemont, Yotsuya szellemének új feldolgozása [New version of the ghost of Yotsuya,1949.] címmel. Iemon, egy csavargó szamuráj elveszi feleségül Oiwa-t. Majd megöli a lány apját, később a lányt is, hogy hozzájusson örökségéhez. De Oiwa szelleme visszatér, hogy őrületbe kergetve kegyetlen férjét, kiváltsa annak halálát. Nobuo Nakagawa az ötvenes évek közepétől kezdte el kísértetfilmjeit (Kaidan eiga) készíteni, az első a Kísértettörténet - a kanani mocsár [Kaidan Kasanegafuchi,1957.] volt. A japán filmek kísértetei általában megerőszakolt és erőszakos halállal meghalt nők szellemei, akik általában férfiakon állnak bosszút. Ueda Akinari klasszikus kísértet-novellagyűjteménye - Eső és Hold meséi (Ugetsu Monogatari) Kenji Mizoguchi által került vászonra [Ugetsu Monogatari, 1953].

A kísértettörténetek mellett az ötvenes évek közepén megszületett az első japán szörnyfilm is, Honda Ishiro Godzillája [Gojira,1954.]. A Hiroshima és Nagaszaki elleni atomtámadás tragédiáját a Godzilla filmekben vezették le a japánok. Az elkövetkező években - egészen napjainkig több tucat ilyen film készült. Godzillát, az ősszörnyet a Bikini szigeteken végrehajtott kísérleti atomrobbantások ébresztették fel álmából, és féktelen tombolásba kezd, melyet csak japán tudósok képesek megállítani. A Godzillával elkezdődött szörnyfilmek (Kaiju-eiga) áradatát a már említett Hondán kívül főleg Jan Fukuda vezette. Godzilla mellett megszületett Mothra, az óriáslepke Mothra (1962) és Rodan is. Az esetlen effekteket Tsuburaya Eiji készítette (139) . Az első, széles körben világszerte megismert rémmese Kaneto Shindo Onibaba című, 1964-ben készített filmje volt. A filmet Masaki Kobayashi Kísértet történetekjével [Kwaidan,1964.] együtt mutatták be a cannes-i film fesztiválon 1965-ben. A Kwaidan volt az egyik utolsó kísértetfilm, utána ezeknek a filmeknek leáldozott a csillaguk, csak kisebb számban készültek.

Helyüket a szörnyfilmek, és az olcsó szex- és horrorfilmek vették át. A Shintoho stúdió filmjeiben az ötvenes évek közepén bukkant fel a halmozott erőszak és a nyílt nemiség ábrázolása, de az igazi áttörést a Nikkatsu stúdió filmjei hozták meg a havanas-hetvenes években. A televízió rohamos elterjedése miatt a megcsappant mozilátogatók számát az olcsón, szinte futószalagon előállított, szexet és erőszakot vaskosan tartalmazó erotikus filmekkel (Pink-eiga) megpróbálták visszacsalogatni. Koji Wakamatsu Megfélemlített nők [Violated women,1967.], vagy Teruo Ishii Tokugawa, a kínzás örömei [Tokugawa - the joys of torture,1968.], a szadisztikus ábrázolástól, különféle csonkolásoktól, nemi erőszaktól, stb... sem riadtak vissza. A nyílt, nyugati szemmel felesleges és túlzott erőszak kultusza a japán - és minden keleti - filmben benne él. Nemcsak a kommerszfilmekben, hanem a művészfilmekben is: Akira Kuroszawa a Vihar kapujában [Rashomon,1950.], mely egyik leghíresebb filmje is egyben, egy meggyalázott nő és férje meggyilkolásán keresztül meséli el az igazság lehetséges oldalait. Shindo Kaneto filmje, a Fojtogatás [Kosatsu,1979.] azzal kezdődik, hogy egy apa megfojtja fiát, anyjával teljes egyetértésben. Emellett központi motívummá emelkedik itt is a nemi erőszak. "A szamurájok és yakuzák világában egyaránt jellemző katartikus tetőpontot jelentő, hosszan kijátszott véres kardviadal (chambara) szintén színházi eredetű, akárcsak az erőszak és a halál kultusza."- írják a szerzők a japán film történetéről írott munkájukban (140).
A szamurájkultusz, az erény, a tradíciók nagyon meghatározóak a japán filmekben. A társadalmi kötelezettségek és az egyéni vágyak összeegyeztethetetlenségéből adódó konfliktus feloldásának egyetlen lehetséges megoldása az erőszakos halál. Természetesen a sok szado-mazo erőszakfilmben nagyrészt öncélúvá vált ez a fajta erőszak.

A hetvenes évek sok szamurájos kalandfilmje, vagy akár modern akciófilmje sokszortabban véresebb, erőszakosabb volt, mint bármely amerikai társa. Repkedtek a kezek, fejek, spriccelt a vér. Igen sikeres volt Kenji Mishumi Magányos farkas [Baby Cart / Lone wolf and cub,1972.] sorozata a magányos szamurájról, aki egy babakocsiban tolja át kisfiát Japánon keresztül, és mindenféle véres kalandokba keveredik közben (141) . A durva japán filmekből sokat bemutattak nyugaton - főleg Amerikában. A japán, és a keleti filmek általában, egyfajta hűvös tartózkodást mindig is kiváltottak-kiváltanak, a nyugati nézők mindig is kuriózumként kezelték-kezelik ezeket a lassú, általában nagyon szépen fényképezett, de durva filmeket.

Kínában nem készültek rémfilmek, az angol koronagyarmatként a nyugati világhoz tartozó Hong-Kong-ban viszont igen. A hatvanas évek elejétől főleg vámpírfilmek készültek, mint Li Tie Vámpírnője [Xi Xuefu / Vampire woman,1962.]. Yuan Quifeng az Operaház fantomját filmesítette meg Ye Bang Ge Sheng (1961) címen. A nem túl modern technikai lehetőségek miatt kevés horrorfilm - és kommerszfilm - készült. A hetvenes években főleg a harcművészeti (martial arts) filmek terén tapasztalható fellendülés, a fantasztikus hatásokat felhasználó filmek majd a nyolcvanas évek elejétől kezdik meg hódító útjukat.

A "keleti" vámpír más, mint a "nyugati" társaik. A nyugati világban a vámpír sokszorta egyenlő Drakulával, illetve ábrázolásával: az erdélyi gróf fekete köpenyben szedi áldozatait, és magas hegyek övezte elhagyatott kastélyban lakik. A keleti filmekben kicsit más a megszokott ábrázolás: jó állapotban mumifikálódott, általában egy mandarin díszes ruháit viselő testet láthatunk. Ez a test az ún. "ugráló hulla" (hopping corpse). A keleti vámpír pedig azonos ezzel a lénnyel. Nem fél a napfénytől, a kereszttől és a fokhagymától. Ősi kínai bölcsességek és szent szövegek találhatók a homlokára erősített hosszúkás sárga papiroson: ha ez leesik róla, elszabadul, és megkezdi támadásait. Harapásaival ugyanúgy vámpírrá tehet másokat, mint nyugati társaik. A hangos csengettyű hangjára felfigyel: előre kinyújtott kézzel páros lábbal ugrálva követi azt. A másik fontos, filmekben gyakran megjelenő jelenség a "vízi kísértet" (water ghost). A hagyományos büntetés szerint a házasságtörőket büntették olymódon, hogy bambuszketrecben vízbe fojtották őket. A legenda szerint a szellemük a tavakba, vagy a tengerbe költözöt, és onnan ragadja el a vigyázatlan fürdőzőket.

A vámpírfilmet gyakran vígjátékelemekkel és kung-fu filmekkel ötvözték, ezek a filmek igen nagy sikert arattak. A legsikeresebb, a Vámpír úr [Mr.Vampire,1985.] sorozattá nőtt ki magát.

A farkasemberek helyett inkább "macskaszörnyetegek" vannak jelen a filmvásznon. De nem a szörnyeteg harapása, karmolása révén válik valaki is ilyen rémséggé, hanem általában egy gonosz varázsló tevékenységének köszönheti az átkot.


A hong-kongi filmesek igen szerény körülmények között, egyszerű berendezésekkel dolgoztak, szó sem lehetett drága speciális effektusokról. Az áttörést a nyolcvanas évek elején Tsui Hark producer hozta meg: a modernebb filmkészítési eljárások mellett meghonosította az effektusok modernebb generációját. Külföldről trükktechnikai szakembereket hívott az országba. A hong-kongi rémfilmek felfutása a durva akciófilmekkel együtt a nyolcvanas évek második felében kezdődött meg.


A világon az egyik legtöbb filmet gyártó ország India. Itt a hetvenes években a Ramsay család készített horrorfilmeket. Hazai rémtémákat vegyítettek melodramatikus kísértettörténetekkel, vagypedig mitológiai emlékekkel. A hagyományos indiai filmes formáknak megfelelően ezeket az alkotásokat - általában a nyugati nézők hosszúnak (átlagban 2-2,5 órásak), idegennek tartják őket - ellátták a kötelező zenés-táncos betétekkel is. A produceri teendőket F.V.Ramsay látta el, a történetet Kumar Ramsay szállította, az operatőri teendőket Ganga Ramsay és Keshu Ramsay vállalta. A rendezői székben R.Tulsi Ramsay és Shyam Ramsay ült. Első filmjük az Ek Nanhi Munni Ladki Thi volt 1970-ben, mely csúfosan megbukott. Következő filmjük, a Bűn nem fizet [Do Gaz Jameen ke Neeche / Crime does not pay,1972.] című zombifilm már sikerrel büszkélkedhetett. Következő munkájuk három évvel később Andhera (1975), a Darwasa [Darwaza,1978.] pedig az évtized végén készült. Legsikeresebb filmjeiket a nyolcvanas évek elején forgatták Hotel (1981); illetve Maut Ka Saaya (1982). Filmjeikkel állandó problámája volt a helyi cenzúrának. A mérsékelt belső siker miatt nem készítettek túl sok filmet, nyugaton gyakorlatilag ismeretlenek maradtak.

Indonéziában a filmkészítés 1949 után indult el, miután az ország független lett. Az első rémfilmekig azonban jónéhány esztendőnek kellett eltelnie. Az egyik mérföldkő az 1972-ben készült Születés a sírban [Beranak Dalam Kubur / Birth in the Tomb,1972.] volt. A történet egy ültetvényen játszódik, két nővér története, az egyikük gonosz, míg a másikuk jóravaló teremtés. A gonosz lány megöli szüleit; és húgát is kígyóméreggel elteszi láb alól. Miután a lányt eltemetik, kiderül, hogy terhes volt, és a megszülető kicsi már ássa is ki magát a sírból... A főszerepet Indonézia egyik legnagyobb sztárja Suzzanna játszotta. A történetet eredetileg a korszak leghíresebb képregényírója alkotta - Ganes Th. - akinek további munkáit is felhasználták akkortájt rémfilmek készítésére.

A legtöbb indonéz horrorban és dzsungel-akciófilmben általában megtalálható egy kívülálló, aki egy nagy városból jön, hogy megmentse a szellemektől a falut, vagy tanítsa a dzsungelben az őslakosokat. A nagyobbrészt a hetvenes évektől készülő filmek ötvözték a nyugati technikákat és a keleti gondolatokat. Sok esetben sikeres nyugati filmeket forgattak le a maguk indonéz szájíze - és persze színészeik - szerint. Felhasználták a filmekhez saját legendáikat is. Híres indonéz horrorok sora született: Giving Birth in the Grave (Beranak Dalam Kubur,1971), Special Silencers (1979); Queen of black magic (Ratu Ilmu Hitam,1981); Mystics in Bali (1981); Lady Terminator (Pembalasan Ratu Pantai Selatan,1988). Több filmben szerepelt Suzanna (Suzanna Martha Frederika van Osch), a helyi horrorfilmek híressé vált színésznője.

A sok film közül viszonylag kevés jut el széles nézőközönséghez, az országon kívüli forgalmazás nem megoldott. Emiatt kevés hatást gyakorolhatnak az amerikai és az angolszász filmkészítésre.

 A tízes évek elején az amerikaiak kezdték meg a filmgyártást a Fülöp-szigeteken. Az első önálló filmstúdiót 1917-ben José Nepomuceno alapította. Már a húszas évek közepén készített két egyszerű trükköket tartalmazó filmet, A Troll [Tianak,1926.] nagy siker lett, így a következő évben elkészülhetett A boszorkányok [Ang Manananggal, 1927.]. Az első hangosfilmjük szintén egy horrorfilm volt - A vámpír [Ang Aswang,1931.]. Az "aswang" egy a helyi folklórból filmre került figura: általában nőnemű vérszívó lény, aki hosszó nyelvével vért szív, és az újszülöttek húsát eszi. A harmincas és a negyvenes években több film is készült, köztük sok sci-fi és fantasy film is. A széleskörű terjesztést és a filmgyártást Eddie Romero képviselte. Sok híres filmet készített, Terror is a Man (1959) című munkája volt az első horrorja. Ügyes rendezéssel teremtett feszületséget, az egyszerűen megcsinált szörnyetegből hol a fülét, hol a kezét, vagy félelmetes szemeit mutatva. A filmet mesterével, Gerry de Leonnal közösen készítette. Gerardo (Gerry) de Leon munkái is híressé váltak. A legismertebbek A vérivók [The Blood Drinkers,1966.] és párdarabja a Gonosz teremtményei [Creatures of Evil,1970.] sikeresen ötvözték az európai vámpírfilmet a helyi mítoszokkal. E filmek szintén a helyi népszerű képregényeken (comics) alapultak, megfilmesítéseikkor bátran használták a színes, a némafilmkorszakot idéző színezett fekete-fehér fogásokat is. Szürreális elemek keveredtek valós jelenetekkel. A szerelem, a hit és a vallás menti meg általában a nehéz helyzetben lévőket. Vámpírfilmek, szörnyfilmek, női börtönfilmek (w.i.p.) éppúgy készültek, mint okkultista rémfilmek. A Mágikus átokban [Magic Curse,1977.] egy lezuhant repülőgépet keresnek a dzsungelban és közben segítenek a kígyó királynőnek legyőzni a gonosz Abdullah varázslót, miközben kígyókat, repülő csonvázakat, zöld arcú vámpír nőt láthatunk.

Elwood Perez Kukkolásában [Silip / Peeping,1985.] leszbikus inszcestust, élve elégetést, banda általi nemi erőszakot láthatunk.

A filmek viszonylag széleskörű forgalmazásának köszönhetően - a sok (főleg hong-kongi) kooprodukciónak köszönhetően - ismertté váltak az egész világon. Egyenletes számban, napjainkban is készülnek horrorok a Fülöp-szigeteken.

 6.4.2. Latin- és Dél-Amerika

 Az ázsiai filmek után Latin-Amerika horrorfilmjeiről kell néhány szót ejtenünk. A latin-amerikai rémfilmkészítő országok közül Mexikó és Brazília emelkedett ki. Miután az harmincas évek elején az európai horrorfilm készítés elsorvadt, az amerikai megerősödött, Mexikóban is elkezdtek rémtörténeteket készíteni.

Az első mexikói horrorfilmet Ramón Peon rendezte, a címe A Szellem [La Llorona,1933.] volt. A "Llorona" spanyol jajgató női kísértetet jelent. A figurát számos mexikói filmben felhasználták (142). A harmincas évek elején mexikóban is megkezdődött a hangosfilmkorszak, de kevés film készült, mert Hollywood spanyol nyelvű hangosfilmekkel árasztotta el egész Latin-Amerikát. Emiatt nehezen bontakozhatott ki Mexikóban az önálló filmkészítés. A harmincas évek legismertebb mexikói horrorja a Zárda fantomja [El Fantasma del Convento,1934.] volt. A filmet Fernando de Fuentes, a korai mexikói hangosfilm forgatókönyvírója és rendezője készítette.

Pár hónappal később került a mozikba a Két szerzetes [Dos Monjes,1934.], Juan Bustillo Oro rendezésében. Két évvel később egy kissé ügyetlen film született Hátborzongató test [El Baúl Macabro,1936.] címen, melyben egy őrült tudós fiatal lányokat ölt meg, hogy életben tartsa a feleségét.

A negyvenes években főleg fantasy komédiák készültek. A Szellemek forradalmában [La Rebelión de los Fantasmas,1946.] híres emberek szellemei garázdálkodtak. Az ötvenes években "öreg-sötét-házas", rejtélyes elemekkel teli filmek készültek főleg, a legjobb a Vörös ház fantomja [El Fantasma de la Casa Roja,1954.] volt. 1957-ben három múmiafilmet is késztett Rafael Portillo: Az Azték múmiát [La Momia Azteca,1957.]; az Azték múmia átkát [La Maldición de la Momia Azteca,1957.] és a Robot az Azték múmia ellen [La Momia Azteca vs el Robot Humano,1957.]. E múmiatörténetekben nem az egyiptomi fáraók maradványait keltették életre, hanem a mexikóiak saját legendáikat elevenítették meg. Mindhárom filmet ugyanazzal a stábbal forgatta a rendező, két hónap alatt a három filmet.

Az ötvenes évektől rendezett Fernando Mendez. A Vámpír [El Vampiro,1958.] című munkájában szerepelt először Germán Robles, aki vámpír szerepkörben tűnt fel további filmekben. A mexikóiak a saját szörnyalakjaik mellett a klasszikus szörnyetegeket is gyakran vászonra vitték. A Dr.Jekyll és Mr.Hyde-ot a Férfi és a szörnyetegben [El Hombre y el Monstrumo,1958.]; Frankenstein az Orlak, Pokol Frankensteinje [Orlak, el Infierno de Frankenstein,1960.]. A farkasember szerepelt a Sikító farkasember arcában [La Casa del Terror / Face of the screaming werewolf,1959.]. Federico Curiel az évtized végén feldolgozta Nostredamus legendáját (143). Szintén ő készítette el az első színes mexikói horrorfilmet, a Drakula birodalmát [El Imperio de Dracula,1966.]. A film az angol Hammer stúdió első Drakula filmjének újrafeldolgozása (remake) volt. Fernando Cortez filmje szélesebb körben lett ismertebb, a Sétáló halál teremtményei [La Marca del Muerto,1960.]. A hatvanas évek elején Cortez, Curiel mellett René Cardona és Chano Urueta rendezett több filmet (144). A hatvanas évek végén a horror veterán Boris Karloff is készített négy filmet Mexikóban. A kikötése csak annyi volt, hogy jeleneteit Hollywoodban vegyék fel. Így mexikói filmjei félig Amerikában készültek. Karloff mellett John Carradine is dolgozott mexikói filmekben.

A hatvanas évekre a mexikói "birkózós" (wrestling) horrorok a jellemzőek. A mexikóban csak "Santo"-nak emlegetett birkózó hős, az Ezüstmaszkos Huerta; és az igazságért harcoló magányos, rejtélyes Kék Démon uralta a vásznat. Első sikerük a Santo a vámpírnők ellen [Santo Contra las Mujeres Vampiras,1963.] volt. Mindkét hős együtt harcolt a vámpírok, farkasemberek, őrült tudósok, zombik, idegenek ellen.

A mexikói horrorfilm sohasem érte el európai, amerikai társai színvonalát. A filmek jó része érthetetlen és unalmas volt a külföldi közönség részére, másik részük pedig megmaradt egyfajta kalandos gyermekfilmnek, erőszakos jelenetekkel megtűzdelve. Phil Hardy monográfiájában sok mexikói film adatait is közli, egyéb kiadványokban csak elszórtan találkozhatunk velük. A harmincas évek közepétől viszonylag egyenletes iramban készültek filmjeik. Később pedig felhasználták az ötvenes években induló modern horrorfilm eredményeit ugyanúgy, mint saját legendáikat.

Brazíliában érdekes színfoltokat képviseltek José Mojica Marins munkái. A brazil rendező a hatvanas évek közepétől készített filmeket rendeszeresen. A Meia Noite Lavarei a Sua Alma című 1965-ös filmjében teremtette meg a kegyetlen Zé de Caixao figuráját, akit rendszeresen szerepeltetett filmjeiben. A figurát maga a rendező játszotta. Sao Paulo-ban saját stúdiót rendezett be (Iberia Filmes). Szürreális víziókkal teli igen kegyetlen filmjei a cenzúra gyakran betiltotta. Filmjeiben alkalmazza a szextöltésű kalanfilmek sajátos brazil formáját a pornochanchada-t (145). Másik két rendezővel együtt három rövid rémtörténetet foglalt csokorba Rémségek trilógiája [Trilogia de terror,1968.] címen. A Finis Hominis-ban (1971) szerepet váltott, és következő filmjével együtt [Quando os Deuses Adormecem,1971.] egyfajta megváltó szerepkörben tűnt fel. A Quando... története szerint az istenek aludni tértek, és a gonosz veszi át a hatalmat. Ténykedését szexjárvány és primitív rítusok és praktikák kísérik. A Finis Homis (a rendező) feladata, hogy megakadályozza az emberáldozatokat és helyreállítsa a rendet. Következő filmjében, a Fekete ördögűzésben [O Exorcismo Negro,1974.] visszatért kedvenc Zé figurájához. A hetvenes években folytatta rémséges vízióinak sorozatát az Inferno Carnal-ban [Inferno Carnal,1976.]; a Perverzióban [Perversao,1978.] és az Encarnacao de Demonio-ban (1981).

A hetvenes évek végén Rosangela Maldonado készített egy horror és pornochanchada keveréket A Deusa de Marmore - Escrava do Diabo címmel (1978).

Marins különös filmjei közül egynéhány eljutott az amerikai és az európai nézőkhöz is, annak ellenére, hogy rendezőjük gyakorlatilag ismeretlen. Furcsa, sokszor vízionális filmjei nem sok hatást gyakoroltak más nemzetek filmkészítési gyakorlatára.



Argentínában az első horrorfilm a negyvenes évek elején készült, a címe Fény az ablakban [Una luz en la ventana, 1942] volt. E filmben szerepelt először Narcisco Ibanez Menta, az argentin Boris Karloff. Menta eredetileg Spanyolországban születet, de színész szülei még gyermekkorában kivándoroltak Argentínába. Fia, Narcisco Ibanez Serrador, a hatvanas-hetvenes években készített két spanyol horrort La Residencia (1968); Who can kill a child? (1975).

Argentínában az ötvenes évektől fellendült a filmkészítés, Fernando Ayala és Leopoldo Torre-Nilsson megteremtik az erőteljes művészfilmek készítésének lehetőségét. Új rendezők kezdik meg működésüket, új témák, új színek jelennek meg a hagyományos melodrámák mellett. Kivirágzik a kommerszfilmkészítés is. Fritz Lang híres "M"-jét Román Vinoly Barreto Fekete vámpír [El vampiro negro] címen újból elkészíti, a címszerepben Nathán Pinzón. Pinzón, hasonlóan Peter Lorréhoz, szintén beskatulyázódik ebbe a pszichopata szerepbe, és az argentin televízió rémfilmjeiben sokszor szerepel.

Enrique Carreras (nem az angol Hammer cég alapítója) egy fekete komédiát készített az Operaház fantomjából El Fantasma de la Opereta címen 1955-ben. Öt évvel később három Poe novella megfilmesítését fűzte össze A horror mestere [Obras Maestras del Terror,1960.] címen, szintén Menta főszereplésével. Démon vérben [El Demonio en la Sangre,1964.] címmel René Mujica készített ismét Poe feldolgozásokból omnibuszfilmet.

Az argentin rémfilmekben - az angolszász filmekhez hasonlóan - megtalálhatók a klasszikus pszichopata és szörnyetegtémák. A filmek finanszírozása mind állami, mint televíziós társaságok forrásaiból történt.

A latin-amerikai horrorfilmek egyediségük ellenére kevés hatást gyakoroltak az európai és az amerikai rémfilmekre. Egyrészt túlságosan is sajátos, helyi témákat ábrázoltak, másrészt a filmek technikai színvonala sem mindig érte el a megfelelő szintet. Miközben máshol már az ötvenes évekre általánossá vált a színes film használata, ezekben az országokban még a hatvanas évek végén is jórészt fekete-fehérben készültek a filmek. Külön probléma (volt) a filmek forgalmazása, általában nehezen jutnak ki az adott országból, nincsnek benne a nemzetközi filmcsomagokban sem.

 

 

6.4.3. Ausztrália

  A legkorábbi ausztrál filmet 1906-ból ismerjük. A filmgyártás felfutása már a tízes években megkezdődött. A húszas években már készült egy misztikus film A kék hegyek rejtélye [The Blue Mountains Mystery, 1921.]. Peter Finch volt az egyik főszereplője A hatalom és a dicsőség című thrillernek. [The Power and the Glory, 1941.].

  A második nagy filmes felfutás a hetvenes évek elejétől indult, ekkor az állam jelentős összegekkel támogatta az ausztrál filmgyártást. Ekkor indult pályafutása - mára már Hollywoodban dolgozó -az egyik legjelentősebb ausztrál (thriller) rendezőnek, Peter Weirnek.
Első filmje a Párizs, a roncskocsik mekkája [The Cars that ate Paris, 1974.]. Egy kis völgyben megbúvó faluba egy kanyargós úton lehet lejutni. A helyiek az ide betérő autók balesetét okozzák, az utasok rendszerint úgyis meghalnak, az autóroncsot pedig értékesítik, ebből élnek Következő filmje egy mai napig ismert klasszikus: Piknik a függő sziklánál [Picnic at Hanging Rock, 1975.], amelyben a század elején egy iskolai kiránduláson eltűnik három lány... Az Utánam a vízözönben [The last wave, 1977.] pedig egy nyugtalanító jóslattal állunk szemben. Ez a film megmutatja, mi a kőkemény fantasy, amely átszövi életünket, nem kevés - mint kiderül: valódi rémületet okozva. Két évvel később az ausztrál tv-nek forgatja le A vízszerelőt [Plumber, 1979.]. Minimalista eszközökkel készített pszichothriller: egy vízszerelő jön megnézni a - vélt - hibát. Csak az a baj, hogy lehetetlen kidobni a lakásból... Weir ezután még egy első világháborús filmet készített Mel Gibsonnal (Gallipolli, 1981.), majd amerikában folytatta karrierjét.
  Russell Mulcahy zenei videókat rendezett, majd első filmje a Vaddisznó [Razorback, 1984.] lett. Ebben a filmben a végtelen ausztrál síkságokon egy óriási - tényleg az! - szedi áldozatait. Arch Nicholson Disney-figurás álarcos emberrablókkal iskolásgyerekeket és tanárnőjüket (Rachel Ward) kényszerít tantermük elhagyására, hogy váltségdíjat kapjanak értük. Az eleinte passzívan viselkedő kisiskolás osztály a film végére meglepő átalakuláson megy át... A film a Különös erőd [Fortress, 1985.] címet kapta. Richard Franklin Patrick (1978) című filmjével a természetfelettivel játszott. Simon Wincer Harlequint (1980) forgatta le. Utóbbi filmek írója Everett De Roche volt. (Richard Franklin később az USA-ban a Psycho II-t, majd Angliában Linket (1985) rendezte.)





6.5. Az amerikai horrorfilm a hatvanas években,
Roger Corman
, H.G. Lewis

 Utoljára maradt az amerikai horrorfilm bemutatása, pedig hatásában a műfaj megújhodásában is jelentős szerepe volt. Azért maradt utolsónak, mert a modern horrorfilm születésében és főleg nemzetközivé válásában az európai és ázsiai filmeknek nagyobb szerepük volt.

A második világháború után egy új nemzedék nőtt fel Amerikában. Apáikkal ellentétben ők már a zöldövezeti, biztonságos háttérrel rendelkező családokban nőttek fel. E fiatalok a moziba mentek szórakozni, ott alkottak közösséget. A hatvanas évek elejére e srácok kinőttek a gyermekkorból, önálló életet akartak élni. Lázadtak szüleik életformája ellen, e korosztály már saját autóval rendelkezett, szabadon randevúzott, és vevő volt minden újfajta szórakozásra, amit számukra kínáltak fel.

Az ötvenes évek közepén két vállalkozó szellemű üzletember - James H. Nicholson és Samuel Z.Arkoff - megalapította az American-Releasing Corporationt azzal a szándékkal, hogy kihasználják az egyre növekvő keresletett, amit a kommersz filmek forgalmazása ígér, elsősorban tizenévesek részére. Ez a korosztály már nem volt kíváncsi a régimódinak tartott családi mozikra, amit Hollywood kínált, valami újra vágyott, amit csak a kisebb stúdiók értettek meg. Megszületett a "kihasználós" (exploitation) film (146) . Tengerparti bulifilmek, tiltott országúti autóversenyeket dicsőítő alkotásokat ugyanúgy gyártott és forgalmazott, mint atomtámadásról szóló sci-fiket és horrorokat.

A társaság két évvel később nevét American International Pictures-re (AIP) változtatta, és megkezdte olcsó filmjeinek gyártását. Először mindig a címet találták ki, aztán megszületett a téma, ehhez került az író, rendező és színész. Szenzációhajhászásuk és filmjeik kivívták minden szülő gyűlöletét. Gyermekrontással vádolták a stúdiót, mert szerintük reklámozták az erőszakot és a szexualitást. Az AIP első, és leghíresebb rendezőegyénisége és producere Roger Corman volt. Eredetileg üzemmérnöki diplomát szerzett a Stanford Egyetemen és szolgált a haditengerészetnél. Első rendezése a Mocsári nők [Swamp women,1955.] volt. Az AIP részére még ugyanabban az évben készítette el az Öt fegyveres a nyugatont [Five guns west,1955.]. A két alapító producer jó üzleti lehetőséget látott a horrorfilmben, így még ugyanabban az évben megszületett a Millió szemű szörnyeteg [Beast with a million eyes,1955.]. A sikernek köszönhetően megszülettek a további Corman munkák, mint a Rákszörnyek támadása [Attack of the crab monsters,1957.], A darázs nő [The Wasp woman,1959.]. A további sikerek és a kis költségvetésnek köszönhetően Corman kísérletezett: Ray Milland főszereplésével megcsinálta az X - A Röntgenszemű embert [X-the man with X-Ray eyes,1963.].

Még a hatvanas évek elején elhatározta, hogy filmre viszi Edgar Allen Poe novelláit. E filmek jótékony hatással voltak a stúdió ellen képződött ellenszenv lebontásában: a fiatal nézők a filmek megtekintése után újra elkezdtek olvasni, Poe novelláit sok könyvtár a filmek plakátjai alatt sorakoztatta fel. Így született meg az Usher-ház bukása [House of Usher,1960.]; Barbara Steele főszereplésével a Kút és az inga [Pit and the pendulum,1961.]; Az idő előtti elhantolás [Premature burial,1961.];a Rémtörténetek [Tales of terror,1961.]; az ifjú Jack Nicholsonnal és az idős Boris Karloff-al készített Holló [The Raven,1963.]. Közben produceri teendőket is ellátott, nála indult Francis Ford Coppola is Dementia 13 [Dementia 13.,1963.] című baltás gyilkosos filmjével. Corman a hatvanas évektől gyűjtötte maga köré a tehetséges, fiatal rendezőket. Csekély fizetség ellenében kitanulhatták nála a filmes szakmát, filmkészítési lehetőséghez juttatta őket. Corman sokszor forgattatott "töltelék" jeleneteket. E jeleneteket azután valamelyik későbbi filmjében felhasználta, így is spórolva a költségeken. Ha Angliában forgattak, a plusz tájjeleneteket betehette egy későbbi munkájában, nem kellett újból pár jelenetért odautazni.

1964-ben folytatta Poe sorozatát, Angliában készült a Vörös halál álarca [Masque of the red death,1964.] és a Ligeia sírja [Tomb of Ligeia,1964.]. A stúdió filmjeiben állandó munkatársa volt Vincent Price és Peter Lorre. Mindkét színész jellegzetes karaktere is hozzájárult e filmek sikeréhez. Az AIP több filmet is készített az angol szigeten.

A hetvenes évektől egyre inkább produceri teendőket látott el. Ha a horrorfilmet nem is emelte régi rangjára Corman, sikeres munkái nyomán újjáéledt az amerikai horrorfilmgyártás.

Az AIP konkurrenciája volt az Allied Artists (AA), egy szintén olcsó "B-filmekre" specializálódott stúdió. Eredetileg a Monogram stúdió bújt meg az Allied Artists név mögött, mely nevet változtatva így élt tovább.

Az igazi rangos horrorfilmeket a hatvanas években Alfred Hitchcock készítette. Gyakran, mint a horror keresztapját tisztelik. Remekbe szabott thrillereket készített - még Angliában - a húszas évek közepétől, 1940-től az Egyesült Államokban dolgozott. Itt teljesedett ki igazán rendezői stílusa, és mesterévé vált a bűnügyi filmeknek. Sok filmjében központi movívummá vált az ártatlanul üldözött kisember figurája. Ez a mindennapi kisember, ha rendkívüli helyzetbe jut, akkor rémálommá válik körülötte minden.Ezeket a rémálmikat dolgozgatta fel filmjeiben. 1960-ban olcsó, fekete fehér filmet készített. Az elkészült remekmű, a Psycho világszerte hatalmas sikert és rémületet aratott. Megszületett a pszichothriller és utánzatok tucatjait is szülte, új erőt öntött a sorozatgyilkosfilmekbe (147). Anthony Perkins alakítása szinte védjegyévé vált a filmnek, Bernard Hermann sikítozó hegedűszólamával együtt. A hatást három évvel későbbi Madarak [The Birds,1963.] című filmjében fokozni tudta: az immár színes, durva, nyers jeleneteket felvonultató film elérte a Psycho sikerét. Ezt követő thrillerjei már nem olyan hatásosak, de utolsó előtti filmje, a Téboly [Frenzy,1972.] ismét ragyogó formában mutatta meg a 73 éves mestert.

Ha Hitchcock volt a hatvanas években a horrorfilm - színvonalában (kritikusi körökben elismert) - fő egyénisége, akkor pedig William Castle a legérdekesebb. Castle meglepő, furfangos és érdekes módszerekkel csalogatta be a gyanútlan közönséget a moziba, kitalálta az ún. gimmick-eket. A negyvenes évek közepétől rendező showman első horrorja, a Hátborzongató [Macabre,1958.] volt. Majd a Kísértet dombi ház [House on haunted hill,1959.] és a Bizsergető [Tingler,1959.] következett. A Hátborzongató című filmben minden egyes nézőjét 1000 dollárra biztosította, hogyha belehalna a félelembe, a Kísértet dombi házban pedig az előadás alatt egy nagy műanyag csontvázat húztak el a nézők feje felett. A Bizsergetőben sikítani kellett, hogy a szörnyeteg ne kapja el a nézőket. Néhány székbe gyenge áramot is vezettetett a rendező, hogy a filmbéli bizsergetést a nézők is érhessék. Emberölő [Homicidal,1961.] című filmje a Psycho sikere után készült, kihasználva a Hitchcock-film sikerét. A Kényszerzubbonyban [Strait-jacket,1964.] az időszak másik nagy klasszikusát, Robert Aldrich Mi történt Baby Jane-nel? [What ever happened to Baby Jane?,1962.] című thrillerjének sikerét hasznosította újra. Aldrich további két hasonló thrillert készített, a Csitt! Csitt!, édes Charlotte-t [Hush, hush sweet Charlotte,1965.] és a Mi történt Alice nénivel? [What ever happened to aunt Alice?,1968.].
De Castle ezekkel az ügyes hatásokkal nem tudta sokáig megtartani közönségét, ezek a módszerek csak múló érdekességnek számítottak, így a hatvanas évek végére leáldozott sikercsillaga. Egyik utolsó produceri munkája volt Roman Polanski első amerikai filmjének a Rosemary gyermekének [Rosemary's baby,1968.] elkészítése.

A hatvanas évek elején megszületett Amerikában a splatter-film, a véres, rohanó, robogó kommerszfilm, miután David F. Friedman producer és Herschell Gordon Lewis rendező elkészítette a Vér ünnepét [Blood feast,1963.]. Igaz, hogy Hitchcock Psycho-ja - a zuhanyzójelenet - igen erőteljes és véres volt, de fekete-fehérben készült, ezzel is jelezve, hogy egy régebbi stílusú filmkészítési hagyományhoz kötődött a rendezője. Hitchcock nyilatkozta egyszer Francois Truffaut-nak, aki híres interjúkötetében idézi a mestert: "... a Psycho-t fekete-fehérben csináltam, de csak azért, hogy ne kelljen azt a rengeteg vért színesben lefilmezni, amikor Janet Leigh-t megölik a zuhany alatt." (148) Lewis viszont elhatározta, hogy egy olyan mozit fog rendezni, amit még nem láttak: ledönt egy sor filmes tabut, merészebb filmet fog csinálni Hitchcocknál és az angol Hammer stúdió produkcióinál is. Mindezt pedig színesben. A kevesebb, mint 70.000 dollárból készített filmet kilenc nap alatt forgatták le Miamiban. Az amerikai cenzúra hamarosan rávetette magát a produkcióra, és több államban azonnal be is tiltották. A film költségvetéséhez képest nagy bevételt hozott készítőinek. Története roppant egyszerű volt: egy egyiptomi boltos fel akarja támasztani az ősi egyiptomi szerelemistent, és ezért fiatal lányokat öl meg és áldoz fel. Közben a rendőrség (két rendőr, egy autó, és egy szoba rendőrörsnek berendezve és mindig ugyanabból a beállításból mutatva) megkezdi az eltűnt lányok utáni hajszát. A film meglehetősen brutális és kemény lett. Mai szemmel furcsa a hatvanas évekbeli divatot, berendezéseket látni a meglepően élethű effektusok mellett. Lewis további véres splatterfilmeket rendezett, először is "trilógiává" egészítve ki első munkáját: 2000 mániákus [2000 maniacs,1964.]; Színezz engem vérvörösre [Color me blood red,1965.]. Ezt követően is számos hasonlő alkotás hagyta el a kezét: pl.: A Vér varázslója [The Wizard of Gore,1968.], Véres lányok [Gore, gore girls,1971.].

A magyar Kovács László, mielőtt Dennis Hopper Szelíd motorosokját [Easy Rider,1969.] fényképezte volna, Al Adamson trash rendező operatőre volt a Drakula kastélyának vérében [Blood of Dracula's castle,1969.]. Al Adamson mellett Andy Milligan készített rendszeresen mini költségvetésű horrorokat. Első filmjét, a Meztelen boszorkányt [The Naked witch,1961.] egy hét alatt forgatta 16mm-es filmre, csupán 7500 dollárból. Az eredetileg egyórás filmhez pár évvel később még 20 percet forgatott. Barátjával és állandó producerével, William Mishkinnel dolgozott együtt. A Szörnyű valakikben [The Ghastly ones,1969.], vagy a Vérszomjas hentesekben [Bloodthirsty butchers,1970.] alkalmazott erős, durva effektjei miatt több helyen betiltották filmjeit. Utolsó horrorfilmjét, a Vért [Blood,1974.] követően a pornóiparba ment filmezni.

A hatvanas évek végén indult a kanadai David Cronenberg pályafutása is. Első munkái - a Stereo (1969), a Jövő bűnei [Crimes of the future,1970.] - megelőlegezik azt a fajta erőteljes, felkavaró filmkészítési stílusát, melyet a kilencvenes évekig megőrzött.

Ugyancsak a hatvanas évek végén indult a "főzombiológusnak" is nevezett George A. Romero. Első és leghíresebb munkája az amatőr szereplőkkel Pittsburgban forgatott fekete-fehér filmje, az Élőholtak éjszakája [Night of the living dead,1968] volt. E film az első modern zombifilm, melyben a halottak feltámadását nem különböző szertartások vagy tabu megszegése, hanem az emberi gondatlanság okozta. A film figyelmeztetett a rohamosan fejlődő technika veszélyeire, ennek jegyében készültek évekkel később az olasz horrorfilmek is. A filmek véressé válását magyarázták az akkor dúló Vietnami háború (1964-73) borzalmaival is. A másik - témájában, hatásában - jelentős filmmé vált Roman Polanski Rosemary gyermeke [Rosemary's baby,1968.]. Ebben a filmben egy egyszerű nagyvárosi lakásban, egyszerű emberek között születik meg maga a Sátán.

A hatvanas években a horrorfilm amerikában is megújult. Igaz, a korábbi filmek színvonalát nem nyerte vissza, de mint műfaj átvészelte a válságot, és új életre kelt. Ettől kezdve megindul a horrofilm brutálissá és véressé válása. Amíg a régi klasszikus alkotásokban a rendezők a színészi játékra és az atmoszférára bízták a filmek hatását, addig a hatvanas évektől sok rendező készített rémfilmeket, akár amatőr rendezők is. Elérhetővé váltak - a főleg 16mm-es - kamerák, olcsón, kis költségvetéssel is lehetett filmeket készíteni. Újítások születtek, a filmes tabuk kezdtek ledőlni. A hollywoodi filmesek fokozatosan átvették a kis, független filmkészítők eredményeit, stílusát. Ez a folyamat a hetvenes évekre csúcsosodott ki. Mindebben szerepe volt annak a ténynek is, hogy Hollywood is kezdett átalakulni: az ötvenes évek végétől a filmfőváros mozicézárai elvesztették befolyásukat, és nemzetközi multimédia-cégek kezébe került a stúdiók irányítása. A hetvenes évek elejére megszületett az "Új-Hollywood" és emellett nem volt elhanygolható a televízió rohamos elterjedése sem.



<--- előzmény  folytatás
--->

(c) 1999, 2009. Szentes Gerzson Péter

[Alfred Hitchcock] - [Drakula halála 1921] - [Silent Horror]
[Horror Story] - [Hungarian Horror]
[Home]