A nyolcvanas években a másod-harmadrangú teenager horrorok mellett kisebb számban készültek csak magasabb színvonalú horrorfilmek. A kilencvenes évekre ez az arány megváltozott: mind a pszichothrillerek, mind a klasszikusok feldolgozása terén.

1991-ben a Bárányok hallgatnak [Silence of the lambs,1991.] kapta a legjobb filmnek járó Oscar-díjat. Ezáltal a thriller újra "szalonképessé" vált: a nagy stúdiók sztárok közreműködésével kezdték el készíteni rémísztő filmjeiket. Julia Roberts az Egy ágyban az ellenséggel-ben [Sleeping with th enemy,1991.], Bridget Fonda az Egyedülálló nő megosztaná-ban [Single white female,1992.] szerepelt. A legnagyobb sikert, és merész jelenetei miatti botrányt az Elemi ösztön [Basic instinct,1992.] aratta Sharon Stone és Michael Douglas főszereplésével. Martin Scorsese Robert De Niro-val a főszerepben újraforgatta az egykori nagy sikerű klasszikust, a Rettegés fokát [Cape fear,1991.] (181) .

A Bárányok hallgatnak sikere elindította a sorozatgyilkosokat bemutató filmeket is. Oliver Stone már Tarantino (182) forgatókönyvéből készítette el a Született gyilkosokat [Natural born killers,1994.]. Sigourney Weaver a Tökéletes másolatban [Copycat,1996.] nyomozott egy fiatal sorozatgyilkos után, Morgan Freeman és Brad Pitt pedig a Hetedik-ben [Seven,1996.] tette ugyanezt.

A pszichothriller mellett a klasszikus szörnyalakok is visszatértek a vászonra: F.F. Coppola nagyszabású Drakula filmje [Bram Stoker's Dracula,1992.] indította el a sort. Kenneth Branagh a Frankensteint [Mary Shelley's Frankenstein,1994.] Robert De Niro-val filmesítette meg újra, Mike Nichols Farkas [Wolf,1994.] című opuszában pedig Jack Nicholsont láthattuk. Az évtized végén pedig újra köztünk sétálgat a Múmia [The Mummy,1999.].

A szörnyetegek is ellepték a kilencvenes években a mozikat. Steven Spielberg Jurassic Park-jában [Jurassic Park,1993.] látott dinoszauroszok óta számtalan formában tértek vissza. A Lény-ben [Species,1995.] ismét az űrből jött a szörnyeteg, az Anakondában [Anaconda,1996.] egy óriáskígyó szedte áldozatait az őserdőben, a Csillagközi invázióban [Starship troopers,1997.] hatalmas, vérszomjas és kegyetlen óriásrovarok akarták elözönleni a Földet.

E filmekben újfajta effektusok vették át a látványvilágban a szerepet: a kilencvenes években váltak általánossá a digitális, számítógéppel készült speciális effektusok. Nemcsak a nagy filmekben, hanem kisebb alkotásokban is. Ezáltal élethűen, erőteljesen mutathatók meg olyan lények, olyan hatások, amelyekről tíz-tizenöt éve még csak álmodhattak a rendezők. A hagyományos készítésű effektusok kiszorulóban vannak, az egyre olcsóbbá váló számítástechnikai berendezések teljesen átveszik a vezető szerepet e téren is.


Ezzel egyetemben az európai horrorfilm készítés egy-két alkotást leszámítva megszűnt (183) . Az olcsó, egyszerű alkotások nem tudták felvenni a versenyt az amerikai dömpinggel. Néhány jelentősebb alkotás azért készült: Argento csinált néhány giallo-t. A Trauma [Trauma,1992.], vagy a Stendhal szindróma [La Sindrome di Stendhal,1996.] azonban már csak egyes formai megoldásaiban emlékeztet a régi, nagy sikerű filmjeire. Az utóbbiban a rendező megpróbálkozott a digitális és a hagyományos effektusok keverésére is. Lucio Fulci halála előtt - 1996 - még két filmet készített, Lamberto Bava pedig az olasz televízió számára készít mesefilmeket, fantasykat. Egyedül csak Michele Soavi folytatja a trendet. Soavi Argento mellett tanulta ki a szakmát; színészként, segédrendezőként a nyolcvanas évektől jelen volt az olasz horroriparban. Első önálló alkotása a mesteréről szóló dokumentumfilm volt [Dario Argento's world of horror,1986.]. Egy giallo-val folytatta, Aristide Massaccesi Filmirage nevű vállalatánál a Lámpalázat [Stagefright,1987.] készítette el. Következő két munkája - A templom [La Chiesa,1990.]; A szekta [La Setta,1991.] erőteljesen Argento befolyását mutatta. Ezt követte egyéni stílusú zombifilmje, a Dellamorte Dellamore (1993)., amely az évzized legfontosabb olasz horrorfilmje lett. A kilencvenes években őt tartják az olasz horrorfilm ígéretének. Az évtized végén elhunyt Joe D’Amato (1999) is.

Belgiumban három rendező munkája volt a Veled is megtörténhet [Man bites dog,1992.]. Egy forgatócsoport egy bérgyilkost követett, bemutatta hétköznapjait, munkamódszereit és jelen volt az akcióinál is. A film a Cannibal Holocaust-hoz hasonlóan hatásos áldokumentumfilm.
A hátborzongató fekete-fehér filmet nálunk is bemutatták.

Magyarországon a dunaújvárosi Cruel World Team elnevezésű csapat két rövidfilm után Legyen világosság címen forgatott rémfilmet 1995-ben. Bernáth Zsolt és Juhász Pál videotechnikával készítette el az első magyar "amatőr" horrorfilmet, melyet a 28. Budapesti Független Film és Video Szemlén is bemutatták, ahol a zsűri különdíját kapta (184). A csapat második filmje (Kárhozat,1997) - igaz, versenyen kívül - pedig jelen volt a 30. Magyar Filmszemlén (1999) is. E filmben látható egy rövid "betétfilm", az első magyar zombifilm, a Zombie Terror (1997). Harmadik nagyfilmjükre, a Hasfalmetszőkre (1999) már több, mint száz fizető vendég volt kíváncsi a dunaújvárosi premierkor.


A hagyományos effektusokra épített filmek csak Ázsiában, a durva akció és rémfilmekben őrizték meg vezető szerepüket. Hong-Kongban Emberek a Nap mögött [Men behind the Sun,1990.] címmel készült egy japán koncentrációs táborban játszódó film. A táborban uralkodó kegyetlenkedések és tortúrák uralták e filmet, mindkét folytatásával együtt. - Laboratory of the Devil (1991); Narrow escape (1993) (185) .

Az Elmondhatatlan történet [Untold story,1993.] egy vendéglő tulajdonosának történetét mesélte el. A főszereplő sorozatgyilkos, és a megölt emberek húsából készíti a szendvicseit. E motívumot alkalmazza az Ebola szindróma [Ebola Syndrome,1996.] is, megtoldva bocolási jelenetekkel és egy "kis" nemi erőszakkal. Természetesen a főszereplő szórja az ebola-vírust is... A Dr.Lamb [Dr.Lamb,1992.] egy nekrofíliás sorozatgyilkos történetét filmesítette meg. A túlzottan sok erőszakot és szexet tartalmazó filmeket a helyi cenzúra a 3-as kategória (Category III.) jelzéssel látja el.

Nemcsak Hong-Kongban, hanem Japánban is mind a mai napig készülnek hasonló durva, erőszakos és perverz filmek. A nyolcvanas évek végén kezdődött a Guinea Pig sorozat, melyet az Egyesült Államokban az FBI is megvizsgált. A különböző tortúrák jelenetei annyira valóságszerűek voltak, hogy felmerült a gyanú, hogy valódi kínzásokat és emberöléseket mutatnak be (snuff-movie), és nem trükkök. Japánban az erőszakos képregények és megfilmesítéseik - rajzfilmen - az ún. manga-k. Ezeket a nagy adag erőszakot és szexet tartalmazó rajzfilmeket csak felnőttek részére készítik. A legnagyobb sikereket valós filmként is leforgatják. A Gonosz város [Wicked city,1992.] élénk fantáziavilágával, a Ricky története [Story of Ricky,1991.] eltúlzott brutalitásával tűnt ki.

E keleti filmekben él(t) tovább a hetvenes évekbeli olasz horrorfilmek által bemutatott erőszak. Mind a kannibalizmus, mind a különböző koncentrációs tábor filmekben bemutatott tortúrák. Az európai és az amerikai nézők ezekből a filmekből csak keveset láthattak. Az a néhány bemutatott alkotás, ami átkerült ezekből az alkotásokból, csak elenyésző mennyiségű ahhoz képest, amennyi belőlük készült. Széles körben nem fognak elterjedni, televízióban sem fogják e kemény munkákat bemutatni.

Az elmúlt években a különböző televíziós sorozatokba is beszivárgott a durvaság. Igaz, nem éri el a moziban és videón látható borzalmakat, de az elmúlt évtizedekhez képest megnövekedett a bemutatott effektek mennyisége. A nyolcvanas-kilencvenes években Mesék a kriptából [Tales from the crypt,1989.] címmel indult horrorsorozat az amerikai televíziókban. 1993-ban Chris Carter producer X-akták [X-files,1993.] névvel alkotott egy fantasztikus sorozatot, melyben több epizód tartalmazott erőteljesebb hatásokat.



Felmerülhet a kérdés, hogy merre tovább?

A horrorfilm elérte volna lehetőségeinek határait? A legtöbb klasszikus történetet számtalanszor feldolgozták már, a számítógépes digitális trükkök és élethű maszkmesteri teljesítmények gyakorlatilag mindent meg tudnak mutatni. Minden mozgóképen ábrázolható tabut ledöntöttek a filmesek az elmúlt száz év alatt. Felmerülhet a kérdés, akkor merre tovább? Megoldás lehet-e a műfaj szempontjából a mind több vér, erőszak bemutatása? Vagy vissza kell térni a hagyományos színészi játékhoz és az atmoszférához? Mit hozhat a jövő?

Lehet, hogy a megoldás az interaktív filmekben van. Új filmek, de akár a több évtizedes klasszikusok is feldolgozhatók, elkészíthetők ebben a formában. A néző ízlése szerint maga választhatja ki, hogyan végződjön a történet, a sorozatgyilkosok kit és hogyan tegyenek el láb alól. Ezáltal a néző szabadsága lesz, mit nézzen meg, vérmérsékletének megfelelően mit cenzúrázzon magának.

Peter Jackson új-zélandi rendező durva filmeket készített: a Rossz ízlést [Bad Taste, 1987.] és a legvéresebb film címére is pályázó Hullajót [Braindead, 1991.]. Mindkét vérbő filmben nagy szerepet játszik a groteszk humor is.


A horrorfilm válságban van. Európában gyakorlatilag - pár kivétellel - kihalt, Hollywood pedig a sikeres, bevált recepteket, fordulatokat használja fel ismét, sokszor humoros formában. Akárcsak a korábban tabudöntő, újításokat hozó rendezők, mint például Wes Craven. Eredeti ötlettel csak ritkán áll elő egy-egy alkotó. Ilyen film volt a Hetedik, [Se7en,1996.] vagy Cronenberg Karambol-ja [Crash,1996.].

A kilencvenes évek elején Quentin Tarantino megújította az amerikai (és a világ) kommerszfilmkészítést. A rendező részt vett egy vámpír-akciófilm munkálataiban is. Az Alkonyattól pirkadatig [From dusk till dawn,1995.] akciófilmként indul, majd a sötétedés után vámpírfilmként folytatódik. Képregényszerű, "műanyag" vámpírokkal harcolnak a film hősei. E hatás folytatódni látszik John Carpenter legújabb filmjében, a Vámpírokban [John Carpenter's Vampires,1998.] is. Kedves, humoros blaxploitation-vámpírmozi volt Wes Craven rendezésében és Wesley Snipes (meg rengeteg fekete színész) közreműködésével készült Vámpír Brooklynban [Vampire in Brooklyn, 1995.].

A tinédzserhorrorok is reneszánszukat élik meg. Kevin Williamson forgatókönyvíró gondoskodik róla, hogy újra sikítani tudjunk a moziban. Wes Craven Sikolya [Scream,1997.], és a Tudom mit tettél tavaly nyáron [I know what you did last summer,1998.] című filmje egy új trend elindulását jelzi az amerikai olcsó horrorfilmek terén. A régi, tinédzsereket hajkurászó gyilkosok most vicces formában terrorizálják közönségüket, e filmekben nem lényeg az eredetiség, hanem csak az ifjú szereplők véres meggyilkolása egy kiadós kergetőzés és jópofa beszólások után. Mindkét filmnek természetesen folytatása is készült...

A műfaj válságát jól jelzik ezek a nem túl eredeti filmek. A klisék önmagukban forognak, sokszor olyannyira, hogy klasszikus filmet is újraforgatnak, mégpedig kockáról-kockára (!). Gus Van Sant "érdeme" volt elkészíteni a régi Hitchcock klasszikus új, a reklám által idézve "a század végéhez igazított" (!) formában a Psycho-t [Psycho,1998.]. De ugyanígy kellett színesben feldolgozni - és persze mai sztárokkal - H.G.Clouzot Ördöngösökjét is Az Ördög háromszöge [Diabolique,1996.] címmel.

A műfaj, ha kis számban is, de termel jó, eredeti alkotásokat. Ez biztosítja a horrorfilm túlélését. Éppolyan elpusztíthatalan, mint rémálmaink, szorongásaink.


<--- előzmény

eredeti folytatás
--->

kiegészített folytatás --->
(új fejezet!)


(c) 1999, 2009. Szentes Gerzson Péter

[Alfred Hitchcock] - [Drakula halála 1921] - [Silent Horror]
[Horror Story] - [Hungarian Horror]
[Home]