Az előző évtizedekben a horrorfilm státusza ismét megerősödött. Ennek részben technikai okokkal is magyarázható. Világszerte elterjedt az új képsugárzó médium, a televízió. Szélesre tágultak a lehetőségek, hogy - nemcsak ezek a filmek - a horror szélesebb közönséghez is eljuthasson. A nyolcvanas évekre ez a globalizációs folyamat folytatódott. A technikai fejlődés lehetővé tette a képsugárzást, erre az évtizedre pedig a saját mozgóképrögzítést is. Még a hetvenes években jelent meg, de igazából csak a következő évtizedben terjedt el a "mozgóképkonzerv" készítésére alkalmas házi videokészülék (170). Elsősorban nem a televízió lett ezeknek a készülékeknek a fő műsorforrása, hanem erre külön iparág fejlődött ki. A nagy mozisikerek mellett sok kis kiadó is elkezdett filmkiadással foglalkozni, és sok kommersz, egyszerű film is nézőkre talált ilyenformán. A moziban bemutatott filmek mellett elkezdték gyártani a direkt csak videoforgalmazásra készült, máshol be sem mutatott alkotásokat. Ezek általában olcsó akció, thriller, horror vagy pornófilmek voltak, sokszor egy-egy nagy hollywoodi sikerfilm gyenge, egyszerűsített utánzatai. Az évtized végére pedig általánossá vált a háziforgatású, amatőr (ún. homemade) filmek készítése is.

Az amerikai horrorfilmek terén egyfajta megfiatalodás ment végbe: túlsúlyba kerültek a teenagerek a filmekben. Minthogy jó részük számukra készült, érthető hogy magukat akarták hős szerepben látni, amint maguk küzdenek meg a rémmel. Mindjárt az évtized elején hatalmas filmdömpinget eredményezett két film sikere. Az egyik John Carpenter-től a Rémület éjszakája [Halloween,1978.], a másik pedig Sean S.Cunningham Péntek 13-ja [Friday the 13th,1980.]. Az első a "kisvárosi" horror mintapéldája lett, azé a horroré, melyben az amerikai zöldövezeti külvárosokban, kisvárosokban tomboló arcnélküli gyilkosok szedik áldozataikat. Lám, ott sem minden jó, lám ott sem teljesen biztonságos, a rémület beszivároghat oda is. A másik film egy hasonló övezetet vett célba, ez pedig az Amerikában népszerű nyári táborok (Camp-America) biztonságos(nak) (hitt) világa volt. Igazából nem voltak újak ezek a slasher-filmek sem. A slasher-ek tulajdonképpen a Psycho-val születtek meg, majd William Castle filmjein keresztül, az olasz giallo-kon át érték el tizenéves szereplőket felvonultató formájukat a nyolcvanas évek elején. Amiben újítottak, az jól látszódott az alapfilmek után készült utánzatok tucatjaiban: futószalagon készült, olcsó produkciók voltak, sikoltozó tizenévesekkel és az őket hajszoló maszkos-arctalan gyilkos(ok)al. Mégpedig a fejlődő kábeltévéhálózatnak és a sok kis videókiadóknak filmek kellettek (171) . Olcsó filmek, amiket el tudnak adni a tizenéves közönség részére. Mind a Rémület éjszakája, mind a Péntek 13 sorozattá nőtte ki magát a nyolcvanas években. Más olcsó kisköltségvetésű filmekre is jellemző volt, hogyha sikert értek el, folytatásuk született.

Az évtizedre volt jellemző az ún. "újrafilm", a remake. Ötvenes-hatvanas évekbeli olcsó inváziós sci-fi-ket újítottak fel, általában jobb színészi játékkal és tökéletesebb, modernebb trükktechnikával és félelmetesebb, horrorisztikusabb atmoszférával. A nagy stúdiók már a hetvenes évek közepén elkezdték ezt a trendet. A Paramount és Dino De Laurentiis producer még az előző évtized közepén elkészítette a King Kong újráját [King Kong,1976.], a kisebb filmek közül pedig a Testrablók támadása [Invasion of the bodysnatchers,1956.] került azonos címen feldolgozásra egy évvel később. John Carpenter az egyik legismertebb hidegháborús fantasztikus mozit, - a Dolog [The Thing,,1951.] - varázsolta újjá, ismét félelmetessé téve a történetet [The Thing,1982.]. Ugyanebben az évben a klasszikus Macskaember [Cat people,1942.] is újra elkészült, szintén azonos címen. Tobe Hooper újabb támadást intézett hozzánk, egyenest a Marsról küldve az idegeneket Invázió a Marsról [Invaders from Mars,1985.] című, kissé meseszerű átdolgozásában. A különc, egyedi filmjeiről ismert David Cronenberg pedig Kurt Neumann régi klasszikusát írta át modernebb formába, az eredetivel azonos A légy [The Fly,1958 és 1986.] címen. Chuck Russell pedig A Massza [The Blob,1988.] új, effektekkel feldúsított változatát készítette el.

A filmek külön csoportját alkották azok az utánzatok, melyeknek a Nyolcadik utas a halál [Alien,1979.] sikerét lovagolták meg. A nagysikerű film, mely a sci-fi és a horror ügyes kombinációjára épült, hatalmas sikert aratott. Hatása a ravaszul felhasznált késleltetési mechanizmuson alapult. Sohasem tudhattuk, mikor csap le újból a szörny és kit kap el; emellett azt sem tudtuk biztosan, hogy hogyan is néz ki? Az utánzatok közül a Roger Corman pénzelte Félelem galaxisa [Galaxy of terror,1981.] érte el a legnagyobb sikert.

Az okkult filmek közül Frank La Loggia [Fear no evil,1981.] című munkája igényel említés, a hetvenes években elkészített Amityville-i rettenettel [Amityville-horror,1979.] együtt, melynek számos folytatása készült. E stílust a Halloween féle teenager gyilkolászó slasher (teenager-jeopardy horror) filmekkel kombinálta Sam Raimi több helyen botrányt kavaró filmjével, a Gonosz halott-al [The evil dead,1982.] (172) , mely az évtized egyik legfontosabb horrorja is egyben. Itt is egy csoport fiatal megy el kirándulni az erdőbe, ahol egy magányos kis házikóban töltik az éjszakát és pokoli erőket szabadítanak el: a közelben tanyázó szellemeket odavonzzák, melyek egyenként elkapják a gyanútlan fiatalokat. Steven Spielberg megbízásából Tobe Hooper csinálta a Poltergeist-et [Poltergeist,1982.], melyben "családiasabb" formában tértek vissza a szellemek.

A filmesek a nyolcvanas évek elején rövid időre újra felfedezik a farkasembert. Joe Dante kanadai filmje, Az üvöltés [The howling,1980.] nyitotta meg a sort, melyet az angol Egy amerikai emberfarkas Londonban [An american werewolf in London,1981.] követett. Ebben Rick Baker trükkmester eddig még sohasem látott részletességgel és élethűséggel mutatta meg az átalakulás - az eddigi filmekben sokszor leegyszerűsített vagy mellőzött - jeleneteit. Michael Wadleigh Farkas [Wolfen,1981.] című filmjében - mely nem volt igazi farkasemberes film - a farkasokról, mint a természet egyik legfejlettebb élőlényéről beszél, az embert téve meg bűnösnek, hogy kiszorítja őket eredeti életterükről. Larry Cohen Teliholdja [Full Moon high,1982.] már nem volt ilyen komoly, inkább az olcsó effektekre épített.

Az évtized két legfontosabb vámpírfilmje átértelmeti a "klasszikus-gótikus" vámpírmítoszokat: westernmítoszt ötvöz vámpírtematikával és látvánnyal az Alkonytájt [Near Dark, 1987.] és egyfajta "disco-stílust" lebegtet meg a jórészt fiatal galeriközegben játszódó Elveszett fiúk [Lost boys, 1988.]. Mindkét film érdekesen épít az eredeti vámpír-tematikára, ügyesen fűszerezve azt más műfaji elemekke a 80-as évek stílusában.


A nyolcvanas évek közepétől Michael Herz, Samuel Weil és Lloyd Kaufman producerek és rendezők megalapították a Troma filmvállalatot. E cég - régebbi filmek forgalmazása mellett - újakat is készített, melyek egy része Tromaville-ben játszódott, "Amerika toxikus hulladék fővárosában" (173). A Toxikus bosszúálló [The toxic avenger,1985.] kigúnyolta a mindig mosolygós és fitnesscenterekbe járó amerikai popcorn kultúrát. A történet mafla főszereplője éppen a radioaktív hulladéktól válik szörny kinézetű szuperhőssé, barátnője pedig egy vak lány lesz. Következő filmjük, a Nukleáris mérgezettek osztálya [Class of Nuke'em high,1986.] már soszorta gyagyább színvonalon készült.

Az évtized közepén született meg a korszak egyik leghíresebb horrorfilmje, a Wes Craven rendezte Rémálom az Elm utcában [Nightmare on Elm street,1985.]. Ezzel a filmmel ért csúcsára a teenager horror a nyolcvanas években. Az év másik jelentősebb munkája volt Stuart Gordon Újjáélesztője [Re-Animator,1985.]. A film producere Brian Yuzna, aki ettől kezdve kezdte el készíteni bő fekete humorral fűszerezett horrorjait (174) .

Az évtized legszínvonalasabb, legegyedibb horrorjait a kanadai David Cronenberg készítette. Folytatta a hetvenes években megkezdett felkavaró filmjeinek sorozatát. Mindjárt az évtized elején rendezte a különös, bizarr Agyfürkészőket [Scanners,1980.], mely egy gyógyszer megdöbbentő mellékhatását meséli el. A Videodrome-ban [Videodrome,1982.] figyelmeztetett a túlzott televíziófüggőségtől, ahol a főhős szinte egybeforrt a készülék indukálta erőszakkal. Ezután követte a többi rendező példáját, és ő is Stephen King egyik regényhez nyúlt forrásként. A Holtsáv [The dead zone,1983.] kevésbé sikerült Cronenberg alkotás lett. Intenzívvé ismét az évtized második felétől vált: a Két test-egy lélek [Dead ringers,1988.] újabb mérföldkövévé vált munkásságának.

A sok kisköltségvetésű teenager horror mellett a nagy stúdiók merészebb techikával és kidolgozott speciális effektusokkal szálltak ringbe: James Cameron a Bolygó neve: halál-al [Aliens,1986.] a nagysikerű Nyolcadik utas...-t folytatta, a Universal stúdió pedig merészen folytatta a Psycho-t [Psycho II,1983.] (175) . John McTiernan rendező pedig Ragadozó [Predator,1985.] címen készített egy idegen lényes akció-horrort.


Ám ez az évtized mégiscsak az olcsó horror évtizede volt. Rengeteg film készült, a felvevőpiac hatalmassá vált. Miközben Amerikában horrordömping volt, Európa nemigen tudott versenyezni ezzel az áradattal. Az olasz horrorfilm az évtized végére gyakorlatilag elsorvadt. Igaz, a híres mesterek közül többen is készítették tovább a filmjeiket. Argento a következő munkáival jelentkezett: Tenebrae (1982.); Phenomena (1984.); Opera (1988.); Two evil eyes (1989.). Mario Bava az évtized első évében meghalt; fia, Lamberto Bava vette át a helyét. Első filmje kivételével - Hátborzongató [Macabro,1980.] - munkái nem érték el apja filmjeinek színvonalát. Ebben része volt annak is, hogy legtöbb munkáját már az olasz televízió számára készítette (176). Mozifilmjei változó színvonalat mutattak. Készített giallo-t: Penge a sötétben [La Casa con la Scala nel Buio,1983.], Delirium [La Foto di Gioia,1987.]; igen rossz tengeriszörny filmet, a Szörnycápát [Monster shark,1984.]; és két zombifilmet is. E két utóbbit - Démonok 1. és 2. [Demons,1985; Demons 2,1987.] Argento produceri felügyelete alatt.

Mindkét film a speciális effektek valóságos orgiája volt: Sergio Stivaletti, Rosario Prestopino és a Corridori testvérek rémes maszkjaikkal, vérbő effektusaikkal töltötték ki az egyszerű cselekményt.

Fulci vérbő zombifilmjeivel indította az évtizedet, majd fokozatosan áttért a szelídebb thrillerekre: Fekete macska [Gatto Nero,1982.]; Gyilkos rock [Murder Rock,1986.]. A későbbiekben egy-egy durva film mellett ő is az olasz televíziónak dolgozott. Fulci mellett még Deodato-t lehet megemlíteni, aki több kisebb filmje mellett az Üsd és vágd!-al [Inferno in Diretta / Cut and run,1985.] lezárta kannibál trilógiáját. Rajtuk kívül Umberto Lenzi készített még néhány horrort: Szellemház [Ghosthouse / La Casa 3,1987.]; Stoppos a sötétben [Hitcher in the dark,1989.]. Margheriti, Massaccesi egy-egy filmen kívül már nem készített rémtörténeteket. Az előző évtizedek oly gazdag és sokszínű olasz horroripara visszafeljődött, - a rengeteg, nyers alkotás ugyanis sokszor egysíkúvá tette a történeteket, így egy idő múlva unalmassá vált - bár az elmúlt évtized irányzatai közül több továbbélt, ha kevesebb film készült is.

Európában egy új horrorműhely született: "a német gore-hullám" (German underground horror) (177) . Három "jelentősebb" amatőr rendező kezdte meg munkáját, - egyikük kivételével - nem túl magas színvonallal. A legszínvonalasabb munkákat Manfred O.Jelinski és Jörg Buttgereit alkotópáros készítette. Filmjeik témája általában az emberi degeneráltság végső határainak feszegetése volt. A nekrofíliával foglalkozott Nekromantik (1987), és Nekromantik 2 (1991) című filmjük (178) . Egy teljesen magába fordult sorozatgyilkos kiüresedett életét mutatja be a Schramm (1993). Az alkotópáros mellett Olaf Ittenbach és Andreas Schnaas tevékenykedik. A videóra forgatott filmjeik - főleg Schnaas munkái - rendkívül primitív színvonalú filmek, a legextrémebb erőszakjelenetekkel (179). Igaz, Németországban nagyon erős a cenzúra: az FSK és a BPS (180) miatt ezeket az "alkotásokat" nem lehet bemutatni, csak csomagküldő szolgálatok, vagy a rendezők saját vállalkozásaik osztják szét az érdeklődők között.

Angliában a hetvenes években bekövetkezett megtorpanás után csak kis számmal készültek horrorok. Roger Christian A Küldött [Sender,1982.] című filmjében az okkultizmus a parapszichológiával keveredett. H.B. Davenport XTRO-ja [XTRO,1982.] figyelmeztetett, hogy - Spielberg filmjeivel ellentétben - nem minden földönkívüli lény barátságos. Pete Walker jutalomjátékában - House of the long shadow (1983) - a régi horrorsztárok - Vincent Price, John Carradine, Christopher Lee, Peter Cushing - búcsúztak, átadva helyüket a fiatalabb korosztálynak. Neil Jordan Farkasok társasága [Company of the wolves,1984.] címmel a Piroska és a farkas meséjét dolgozta fel. Az évtized legnagyobb angol sikerévé vált Clive Barker Pokolkeltője [Hellraiser,1986.], mely új vizualitással szerzett érvényt a rettenetnek.

Európa más országaiban csak egy-egy film készült. Franciaországban Jean Rollin tevékenykedett, Andrzej Zulawski Birtoklása [Possession,1981.] mellette számos kis produkció született. Spanyolországban Bigas Luna Szorongása [Angustia,1986.] érdemel említést. Amerika és Európa mellett a figyelem az évtized második felében Ázsia felé fordult.


  A hong-kongi mozi 1979-től szinte pillanatok alatt megújult, a hong-kongi film magára talált. A színre lépő újhullámos rendezők - többük folytatott nyugati filmfőiskolán tanulmányokat - vették kezükbe a filmkészítést. Az erőszak kiaknázásától a szenzációhajhászásig minden belefért e filmekbe, melyek nagy többsége kommerszfilm volt. Tsui Hark volt az egyik legtipikusabb újhullámos rendező a nyolcvanas évek elején, filmjei - Butterfly murders (1979), Zu: Warriors from magic mountain (1983) - már a megemelt technikai, forgatási, forgalmazási követelményeknek is eleget tettek. A kung-fu vámpírfilmek mellett Ho Meng Hua (Ho Menga) készített néhány durva munkát. Első munkái harcművészeti (martial arts) filmek voltak, majd a műfajt eldurvította a Repülő guillotinnal [Flying guillotine,1976.]. Az Összetört házban [Broken house,1976.] bemutatott erőszakkal pedig megelőlegezte a nyolcvanas évekbeli retteneteit.

A hetvenes évek végi zombifilmhullámot előlegezték meg a Fekete mágia 1 és 2.-vel [Black magic / Jiang tou,1975.; Black magic 2. / Revenge of the Zombies / Gou hun jiang tou,1976.]. A legjobb hong-kongi horrornak tartott filmet Lau Moon Tong készítette, melynek rémísztő címe - Megerőszakolás után [Rape after / Yin zhong,1985.]. Rajta kívül Ching Siu Tung készített számos, magas színvonalú - horrorelemekkel is - dúsított fantáziafilmet. Legkiemelkedőbb alkotásává vált az Egy kínai kísértethistória [A Chinese ghost story,1987.], melyből a nagy siker miatt két folytatást is készített.

Japánban egyre több készült az erőszakos szex-horrorfilmekből. A Nikkatsu filmvállalat már a hatvanas évektől készítet ilyen műveket; most, a videotechnika jóvoltából tömegesen állította elő őket. A német amatőr horrorfilmekhez hasonlóan itt sem kímélik a nézőket, ami perverzió keverhető a véres történetekkel, az mind megvalósul. A leghírhedettebbek közül való például (Gaira) Kazuo Komizu Egy szűz belsőségei [Entrails of a virgin,1988.] című nehezen emészthető rettenete, mely Sam Raimi első filmjét idézi - egy magányos házban, fotómodellek között játszódik.

E vad és perverz filmek tendenciája a kilencvenes években is folytatódott. Újjáéledt emellett a japán ősszörny, a Godzilla; a nyolcvanas és kilencvenes években készített változataiban már modern, élvezetes trükkökket alkalmaztak az alkotók.

Ebben az évtizedben már feltűnt az az új filmkészítési eszköz, mely a hagyományos trükkészítést igen erőteljesen háttérbe szorította a következő években: a digitális, számítógéppel generált trükktechnika.

 

<--- előzmény  folytatás--->


(c) 1999, 2009. Szentes Gerzson Péter

[Alfred Hitchcock] - [Drakula halála 1921] - [Silent Horror]
[Horror Story] - [Hungarian Horror]
[Home]