4. A tabuk elkezdenek ledőlni (1960 - 1980)
Amerikában a mind merészebb filmeket követelő nézősereg kielégítését Russ Meyer rendező munkássága elégítette ki. Meyer
eredetileg katonaoperatőr volt a második világháborúban, de leszerelése után
nem talált munkát sem a nagyobb, sem a kisebb stúdiókban. Ekkor kezdett el reklámfotózással
foglalkozni,de ebben sem volt igazán eredményes. Végül az 50-es évek elején a "kék-film" világában talált munkát: operatőrködött, és pin-up magazinokban dolgozott, mint fotográfus. Mint "brancsbeli", felismerte, hogy a nudista-filmek világából ki kell törni, és merészebb produkciókat kell létrehozni. Kialakult a meztelen filmek ipara, s a modellek köréből kialakulhat e filmek lehetséges sztárjainak csoportja is. Nehezen megtakarított 24 000 dollárját felhasználva önálló produkcióba kezd. Saját ötletéből, saját rendezésében és fényképezésében forgatja le A buja Mr.Teas (1959) című produkciót. A film főszerepére régi barátját, a hajdani színészt, Bill Teast kéri fel néhány híresebb és ismertebb modell társaságában, mint Marilyn Westley, Ann Peters, Dawn Dennelle, Michele Roberts. A színes film főhőse Mr.Teas, egy fogtechnikus kézbesítő küldönce , aki lila overalljában elindul napi kézbesítő körútjára, ami számára a nagy kaland. Mr.Teas, ugyanis, a szép nem rajongója, aki minden mellette elhaladó hölgyet megnéz, és képzeletében levetkőztet...
A film óriási vihart
arat: egyrészt, mert hangsúlyozottan erotikus film, másrészt, mert néhány hét
alatt több, mint egymillió dollár bevételt ér el. Ez lett az első erotikus film,
amely bemutatásra kerül az Egyesült Államok leghíresebb filmszínházaiban is,
és a legnagyobb filmkritikusok is hajlandók írni róla. A siker láttán sok producer
fog neki, hogy ilyen filmeket készítse. Russ Meyer ezzel a filmmel műfajt
- sőt: iparágat teremt. Ez az új műfaj a nudie-cutie (csinos neztelenség). Ez olyan, meztelenséget is bemutató komédia, amely a férfinemet nem mint szeretőt, hanem mint bohócot mutatja be. A főszereplő nem vadássza a kalndot, hanem csak "legelteti a szemét" a számára legkedvezőbb - a néző számára olykor a legmulatságosabb helyzetekben. Az irányzat csúcspontját az Igéretek, ígéretek (Promises, Promises, 1964) című, Tommy Noonan rendezte filmjével érte el. Ezzel gyakorlatilag az irányzat mintegy ki is fulladt. 1964 táján a producerek többsége már nem finanszíroz többé ilyen típusú filmeket. A meztelenség, már színes változatban sem elegendő.
A másik oldalról viszont a már említett David F. Friedman adta meg a lökést: ő nem humorral, hanem erőszakkal, vérrel spékelte meg filmjeit, a meztelenség mellett. A Vér ünnepében (Blood Feast,1963) az egyik főszerepet Connie Mason, a Playboy középső oldalának egyik üdvöskéje alakította. Az egyszerű film - mely szintén pár tízezer dollárból készült - ugyanúgy milliókat jövedelmezett, mint Russ Meyer filmjei. Hasonló filmek százai készültek e film mintájára is. Az erőszakra épülő, meztelenséggel is operáló filmek a "kék mozi" állandó műfajává lesznek, noha népszerűségük a 70-es évek kezdetére bizonyos mértékig visszaesik.
A nagyközönségnek szánt filmek másik csoportjába tartoztak a témájukban merész alkotások. Willam Wyler a Végzetes rágalomban (The Children's hour,1963) egy magániskolát vezető tanárnőpárost - Audrey Hepburn, Shirley MacLaine - mutat be, akik egy félreérthető párbeszéd folytán, amit egy kislány kihallgat, leszbikusnak tart az egész kisváros. Stanley Kubrick V.Nabokov Lolitáját vitte filmre (Lolita,1962). Már a könyv is botránynak számított megjelenésekor, a film csakúgy. Egy idősebb férfi elcsábít egy gyereklányt. (Egyébként 1998-ban újra feldolgozták, színesben, és merészebben.) Az erkölcsőszök szerint ez megengedhetelen volt.
A külföldi filmek sikere és bizonyos szempontból az amerikai "kék mozi" akkori lehetőségein túltevő szabadossága ösztönzi azután a 60-as évek közepén a szerelem bemutatását mímelő filmek (soft-core) kialakulását. A műfaj egyik amerikai úttörője Radley Metzger. 1964-ben dokumentumfilmet forgat néhány európai nagyváros prostituáltjainak életéről, melyben a szerelem különböző formait mutatja be. Filmje bukás. A producerek felismerik, és ellesik az európai filmesektől: a meztelenség eladhatóságának egyik formája, ha bizonyos irodalmi hagyományokon alapuló klasszikus vagy félklasszikus történetbe csomagolják azokat. Ennek eredményeképpen elkészül a Zorro szerelmi élete, a Fanni Hill kalandjai, Don Juan örököse, és még sok egyéb alkotás.
Újra életre kelnek - ezúttal mid többet mutató formában, a szexuális felvilágosítással foglalkozó filmek, szintúgy virágoznak az erőszakos horrorok, amelyek szexjeleneteket is mutatnak.
1966-1970 között ismét
sok európai film kerül amerikába. Ezek tovább lendítik a "kék mozi"
producereit. A tengerentúlra kerülnek, és hatalmas sikert aratnak olyan filmek,
mint a Persona (1966), a Nagyítás (1965), A Nap szépe (1967),
vagy a botrányt kavart Csend (1963).A hatvanas évek végén zajló "szexuális forradalom" tovább lendít az eseményeken. A fiatalok új életstílus kivívásával vannak elfoglalva, virágzanak a különféle békemozgalmak. "Making love, not war!" (Szeretkezz, ne háborúzz!) - olvasható sokhelyütt. 1966-ban az amerikai bíróságok hatályon kívül helyezik a Hays-kódek filmes útmutatásait. Ha nem is árasztják el a mozikat a szexfilmek, ennek ellenére érezhető a tabuk mindinkábbi ledőlése. Amit megrögzött állami és egyházi moralisták évtizedeken keresztül elvetendőnek bélyegeztek, most minden köntörfalazás nélkül ki lehetett már mondani: az ember eredendően erotikus, és ennek ábrázolásához a filmnek is joga van.
A hatvenes évek elején bemutatják az első, nagy nyilvánosság által is megnézhető pornófilmet - mely már hard-core, azaz nem imitált film! - a Mély torkot (Deep throat,1972).
Európában sok horrorfilmben a meztelenség mindennapos lett, a hatvenes évek végére pedig sok - főleg olasz - zombifilm, kannibálfilm alkalmazza mintegy "kiegészítésül" az erotikus jeleneteket. (Erotic night of the living dead,1977; Emanuelle and the last cannibals,1978,...) Franciaországban, Spanyolországban megjelennek az erotikus vámpírfilmek, melyek leszbikus jeleneteket is bemutatnak. Walerian Borowczyk a Szörnyeteg (La Beté, 1975)-ben egy fiatal lány szexuális ábrándját ábrázolta, mely megerőszakolással ér véget.
A hard-core filmek mellett sok erotikus (soft-core) film is készült. Az 1974-es Emanuelle a szép Sylvia Kristellel a főszerepben sorozattá nőtte ki magát. Az évtized elején pedig német nyelvterületen forgattak sok ún. alpesi-filmet. Ezekben a szépséges alpesi tájakon humoros történetek mellett volt látható sok-sok szép hölgy, bájaikkal együtt.
A főirányvonalban
(main-stream) a rendezők is igyekeztek kihasználni az új lehetőségeket. Louis
Malle a Szívzörejben (1971) egy vérfertőző szerelmet mutat be. Bernardo
Bertolucci egy évvel későbbi filmjében, Az utolsó tangó Párizsban
Marlon Brando és Maria Schneider perverz párbeszédeket
folytat, anális szex mellett. Nicolas Roeg Ne nézz vissza (1973)
című filmje közvetlen közelről mutatja Julie Christie és Donald Sutherland
ágyjelenetét. Pasolini feldolgozza a Decameront (1970); és Salo,
avagy Szodoma 120 napja (1975) címmel perverz filmet készített: szexuális
kínzásokkal és halálos orgiákkal szolgált. A japán Nagisa Oshima figyelmen
kívül hagyja a szexuális ábrázolásra érvényes szabályokat Az érzékek birodalma
(1975) c. alkotásában. Egyébként több kritikus szerint mindmáig ez az egyetlen
hard-core művészfilm.