Az idő ablakai
[Windows of Time / Okna czasu]

1969- magyar, színes, szélesvásznú sci-fi , 92perc

Rendezte: Fejér Tamás

operatőr: Herczenik Miklós
vágó: Farkas Zoltán
zeneszerző: Gyulai Gaál János
forgatókönyvíró: Fejér Tamás, Kuczka Péter

szereplők: Gábor Miklós (Sinis), Beata Tyszkiewicz (Eva), Ivan Andonov (Avram Belasko), Krystyna Mikolajewska (Magui), Heidemarie Wenzel (Beryl), Darvas Iván (tudós)

filmgyártó cég: MAFILM 4. Játékfilmstúdió
bemutató: 1969.okt.16.




Cikkek:
- Előzetes a moziműsorból - Az idő ablakai (Film-Szinhaz-Muzsika, 1969.aug.23.)
- Holnaptól a mozikban - Az idő ablakai (Esti Hírlap, 1969.okt.22.)
- Sci-fi magyar módra: Az idő ablakai (Film-Színház-Muzsika, 1969.okt.25.)
- Az idő ablakai (Köznevelés, 1969.nov.7.)




  A 3. évezredben minden életet elpusztított a földön a kvarkháború, csak öten élték túl, akiket különböző időpontokban hibernáltak.
A föld mélyén szunnyadó erők életre keltik őket, és mindnyájan a felszínre akarnak jutni, kivéve Sinist, aki ledobatta a kvarkbombát. Sinis Évát akarja, aki egy felelősen gondolkodó atomtudós szerelme volt, de a nő nem lesz az övé, ezért a férfi megöli. Maguy belehal a sugárbetegségbe, csak Beryllnek és Avram Belaskonak, a kvarkelmélet egyik kidolgozójának van esélye egy új életre a Földön.

 









Részletek
a "Magyar Filmkalauz - 40 év magyar száz magyar játékfilmje"
(Magyar Filmintézet/Magvető kiadó, Bp.,1985., 308-311.old.)
c. könyvből:

"...az alkotók (...) bebizonyították, hogy műtermi űrállomások, süvöltő csészealjak, búvárruhás églakók nélkül, csupán a gondolat erejével, szerény technikával is létre lehet hozni, ami minden science fiction követelménye kellene legyen, a hiteles szituációt és tartalmas mondanivalót." (Hegedűs Zoltán, Népszabadság, 1969.X.23.)

[...]

A tudományos-fantasztikus filmek közös sajátossága - mivel a közeli vagy távoli jövőben játszódnak -, hogy időszerűségük évek múltán is változatlan marad. Az idő ablakai láttán eltöprenghetünk, hogy 1984-ben is - a film által érintett kérdéseket illetően - milyen keveset változott a világ évekhez, évtizedekhez képest. A film témája - a nukleáris háború veszélye és következményei - ugyanis szomorúan aktuális kérdés napjainkban is, és ki tudja, még meddig, ha elgondoljuk, hogy Az idő ablakainak cselekménye jóval a harmadik évezred kezdetét követően játszódik. A ftlm bevezető képsora egy különös, félelmes világba kalauzol el. Csillogó fémfelületek, tökéletes robotizálás. Csak az élet hiányzik e furcsa miliőból. Utasítások hallatszanak a hangszóróból. Nem tudjuk, honnan jönnek és kinek szólnak, A robotkar működésbe lendül, megindul a dehibernálási folyamat. Három nő és két férfi ébred az évtizedes kábulatból, és találkozik össze az elhagyott föld alatti katonai támaszpont egyik tanácskozótermében, hogy számot vessen a jelennel, visszapillantson a közös, illetve az egyéni múltba. Valamennyi más és más élményanyagot hordoz és elevenít fel. Az egyikük, Eva, szinésznő. A másikukról csak annyit tudunk, hogy doktornő, a harmadikról, hogy szőke hajú, fiatal lány. A férfiak egyike Avram Belasko magfizikus, míg a másik - doktor Barlon - valódi kilétét sokáig homály fedi.

Ülnek, vitáznak, várva, hogy értük jönnek, és tudatják velük, mi célból ébresztették fel őket. Még nem sejtik, hogy a programozásban bekövetkezett hibának köszönhetik újraélesztésüket; hogy rajtuk kivül nincs élő ember a támaszponton. Belasko-t saját kérésére, 1980 őszén hibernálták kísérleti céllal. A kvark, egy nagy hatású robbanótöltet kisérletein dolgozott, az ő felfedezésének eredményét sikerült felhasználni a félelmetes fegyver, a kvarktöltetet hordozó rakéták rendszerbeállításakor. A jóhiszemű, de elvakult, csak a munkájának élő,annak következményeivel kevésbé törődő tudós típusa, akit naiv hitében meglep, hogy felfedezését nem az emberiség javára hasznosították, hanem épp ellenkezőleg, annak elpusztítására használták.

Oppenheimer esete óta ismerős, riasztó példa ez, valóságalapja kétségbevonhatatlan, és a lelkiismereti kérdés ma is időszerű azok számára, akik hadicélra is használható műszaki-tudományos eredmények kimunkálásán és hasznosltásán fáradoznak. Vele ellentétben a Lány nem önszántából, hanem büntetésból került a bázisra. A háború veszélye ellen tüntető békemozgalom egyik aktivistájaként fogták el. Internálták, majd büntetésből hibernálásra ítélték. Újabb példa arra, hogyan él vissza egy tudományos eredmény birtokában az önmagát mindenki fölébe helyező hatalom. Mindkettejük sorsa a társadalmi életben elfoglalt helyzetükból, szerepkörükból adódon, annak, így vagy úgy, egyenes, sőt logikus következménye volt. Nem így Éváé, az énekesnőé. Őt a magánélet megoldhatatlan konflikrushelyzete öngyilkosságba kényszerítette. Igaz, férjének, a kvarkon dolgozó kutatónak munka közben történt megvakulása és halála nem kis szerepet játszott végső elhatározásában.

A Doktomő a poszmukleáris korszak legtragikusabb áldozata. A kvark birtokába jutott államok közölt kitört háború alatt súlyos sugárfertőzés érte. Annak reményében hibernálták, hogy ha évtizedek, évszázadok múltán felfedezik a sugárzás gyógyításának szerét, megmenthessék életét. Az ötödik szereplő, a titokzatos Barton doktor, akit 2015-ben hibernáltak 200 évre, és akinek esete nyilvánvalóvá teszi, hogy valamennyiük ébredése a véletlennek következménye.

Természetes emberi reakció az övéké: szabadulni a szorongató, kényszerű helyzetből. Barton kivételével valamennyien ezt akarják. Ő először burkoltan, majd szint vallva igyekszik meggátolni ezt. Arra hivatkozik - később fény derül rá, miért oly jól tájékozott -, hogy odalent biztonságosabb a helyzet, mint a háború pusztította felszínen. Mikor Éva - akivel először tesz kísérletet, bogy visszatartsa - nem hallgat rá, hagyja a biztos halálba menni. Majd tudatosan megsemmisíti a bázis gyógyszerállományát, a halálos beteg, éppen e gyógyszerek után kutató Doktornó pusztulását idézve elő. A magfizikust és a Lányt is az életveszéllyel járó úrra tereli, és nem rajta múlik, hogy azok - a fizikus ismereteinek hála - megmenekülnek a haláltól, kijutnak a felszínre.

Túlságosan nem lep meg bennünket, amikor kiderül, hogy doktor Barton politikus, aki Sinis néven, elnökként egy nukleáris katasztrófáért felelős, és azért hibernálták, hogy az utókor ítéljen fölötte. Barton a már ,,klasszikus", ismert formulával védekezik: nem tehetett mást. Kényszerítve volt, hiszen a háború második hónapja tartott, és nem látszott más megoldás. Mindenki bűnös - vélekedik a Doktor -, de az emberek bűnbakot kerestek - ahogy szokták -, és úgy érezték, az igazságra találtak ezzel. A felelősség kérdésének felvetésével a ftlm újabb időszerű problémát vet fel, amely kiváltképp aktuális ma, amikor egyetlen ember cselekedete az egész emberiség pusztulását vonhatja maga után. A film a végén az összes választási lehetőséget kimeríti. Ketten meghalnak, egy - a Doktor - önként vállalja, hogy lent marad. Ketten feljutnak, de fent rettenetes látvány fogadja őket. Kietlen, füstölgő táj, vöröses talaj, riasztó pusztulás képe. Az embernek nyoma sincs. Az élet, úgy tűnik, elpusztult a Földön. Ijesztő, nagy erejű látomás a film effajta befejezése, és talán pesszimistának ítélnénk, ha nem lennénk tisztában annak tragikus lehetőségével, hogy az, amit fikcióként bemutat, bármelyik pillanatban valósággá válhat. A szereplák tipizálása, a kissé egysíkú cselekményvezetés, az olykor túlontúl "irányított"dialógusok, a helyenként zavaró ritmustévesztés ellenére a fllm végül is csatát nyer: érdeklődést kelt ma is "pokoli" időszerűségével.

Szilágyi Gábor