A HITCHCOCK KENNEL
Mister-úriember
Psycho
hőemelkedés
Soha nem felejtem el: kishazánkban a pártállami lágy izé legunalmasabb évtizedében, a hetvenesben, filmbarátok, forgalmazópártiak nógatására, a központi párt akarat jóváhagyásával végre nálunk is bemutatták a Psychot. A meser mintadarabja teltházakkal ment, enyhe Psycho láz tört ki, de nem vészesebben a kelleténél; a Hitchcock hívek gyanútlanul lelkesedtek, mígnem lasacskán felneszültek a tanügyi bácsik és a tanügyi nénik, megszólalt tiltakozó kóusuk. Mintha ezek a felsőbbség előtt meghajolni mindig kész emberek meg sejtették volna: alkalmas vadra találtak, "a szocialista együttélés normái" jegyében lehet protestálni valami ellen; ami idegen, ami amerikai, ízlés, vagy idegromboló; s legfőképpen védtelen. Celluloidszalag, amelyet vissza lehet parancsolni a dobozba. Be is tiltották mihamar a filmet s itt következik a hitchcockos bukfenc a tilalommal a parancsuralmi vezetők mintegy meghajoltak, meghajolni látszottak a többséginek vélhető akarat, közvélemény előtt; engedékenyen, ártatlanságot mímelve s főként költséget kímélve beletiportak a műalkotásba, amelyet a vasfüggönyön túl már milliók néztek bűntudat nélkül, csak úgy, ahogyan moziban szokás. "Cseppnyi vér ha eloldódik a tiszta vízben" mondotta volna Mr. Hitchcock elégedetten, kezét dörzsölve ha meghallja bizarr esetünket.
Hatókör
Most,
hogy televíziónk bemutat egy csokorra való Ópuszt filmtörténeti törlesztés gyanánt:
korai keltezésűeket (1926-1938), ezek az ízig vérig angol filmek cáfolhatatlanul
bizonyítanak több dolgot. Bizonyítják először azt, hogy Hitchcock mester éretten,
teljes rendezői fegyvertárral a tarsolyában hajózott át az Egyesült Államokba.
Eleve azon választottak közé tartozott, akit nem fenyegetett veszély, hogy netán
átdarálnák a hollywoodi húsdarálón.
Továbbá: helyesen döntött, amikor elfogadta Selznicknek, a nagy filmmogulnak
bőkeblű meghívását, mert így prakti e kivonta magát a háború borzalmaiból, kitört
a kissé zártan, provinciálisan és akadozva prosperáló angol filmgyártásból,
és könnyedén növelte hatókörét. Az álomgyáriak valóban inkább tőle tanultak
(jól vagy rosszul, ez más kérdés); míg ő a pénzükön világrendezővé (jelzős szerkezetté)
vált. Évtizedekig ott hajtott az élbolyban, termékenyen, meg állíthatatlanul,
másoktól alig befolyásolva.
Végy egy fickót (a sztori receptje)
Századvégi filmbölcseleti nyomorúsá gunk alfája Omegája az, hogy a film elbeszélés, mint konvenció, talaját vesz tette; lecsupaszodott, kiüresedett, elgé piesedett. Hiába gazdagabb a jelmez , a kellék , az eszköztár, hiába látványszeűbb a látvány, ha nincs magva. Alfred Hitchcockot, hosszú pályafutása során, ez a fajta válság soha meg nem érintette. Bízott a maga sztorijában, és valami móon mindig megtalálta az általa elmondató történetet. Ha Joseph Conradnál vagy O'Casey nél, akkor náluk; ha ponyvagyárosoknál, úgy is jó volt neki. Ha neki támadt méltó ötlete: társforga tókönyvírókkal megrágta, s ízről ízre összerakta.
Szigorúbban
véve az ő sztorijait szívesen nevezném eseménysornak, amely egy jól meghatározott
kezdeti állapottól tart a végkifejletig. Korai filmjeit néze, a módszer gyanúsan
pofonegyszerű s termékeny: "...költöztess be egy fiata lembert egy penzióba,
legyen rögtön zavarodott és gyanús; terelj egy üdülőhelyre össze nem
illő embereket, és egy merénylettel kösd egymáshoz a sorsukat; keresd ki az
értelmező szótárból a szabotázs címszót, azután végy hozzá egy megtervezett,
és nagyhatású terrorakciót; szemelj ki egy fickót, ártatlant, és hajszold a
végkimerülésig; alkalmi vérekedés kapcsán varrjál egy nőt egy férfi nyakába,
később egészen láncold őket egy máshoz; válassz egy gentlemant, és bízd meg
egy fontos, titkos és kissé méltatlan feladattal! A felszólító mód, az óhajtó
mód a fiatal Hitchcock perdöntő felismerésére utal, arra, hogy a sztorit a film
rendezői hatalom határolja el a nyüzsgő büzsgő univerzumtól.
S miután ezt meg cselekedte, a filmrendezői tekintetnek (akaratnak) eleve számításba
kell vennie a határolt, s kibontakozó történetben "a véletlen" és
"a sorsszerű" egymásba csillanását. Mindig, mindenkor mindkettőt.
Ebből azután szorongatóan súlyos, vala mint ördögien mulatságos fordulatok következnek.
Úgy mellékesen: megbillen az erkölcsi világrend, kétessé vagy kétségessé válik
a kiszemelt hősök egzisztenciája. Lábuk alatt szakadék tátong.
Táncrend a káoszban
Mr. Alfred Hitchcock egyidős (lenne) századunkkal. Így hát érett kamaszfővel
statisztálta végig az első világégést. Alig volt több húszévesnél, amikor már
bekéredzkedett az Islington stúdióba. Néhány év múlva már keményen bedolgozott
Michael Balcon filmes stábjába, s végül is ott szegődött el egész életére filmmakernek.
A némafilm korszakban sajátította el a szakmát, mégis ő egyike azon keveseknek,
akit a hangosfilm éltetett. Hatottak rá a német expresszionisták, előbb jegyezték
nevét Franciaországban, mint otthon. Szívós bulldog munkával vívta ki nagyjából
a harmincas évek közepére , hogy őt fogadják el a legismertebb, legrangosabb
filmrendezőnek.
Az
efféle szakmai életrajztöredékek (bővíthetők adatokkal, anekdotákkal, ékítményekkel)
nem sokat mondanak nekünk. Sokkal fontosabb, hogy végre látjuk korai jegyzésű
filmjeiben; íme, egy okos, művelt, higgadt, műgondra törekvő angol úriember
iparkodik, hogy megteremtse az ízlésének megfelelő moziképet; s közben ádázul
törekszik arra, hogy teremtményei lába alól kirántsa a szőnyeget. Mindezt, hogy
úgy mondam, mint egy klubbeli úr, maszkulin módon. André Bazin éles szemével
időben fölfigyelt az angol film eme férfias tartására, s nyomban hozzáfűzte,
hogy sosem hoz majd annyi pénzt a konyhára, mint a hollywoodiak szentimentálisan
nőies vonalvezetése, amely a nőket és a férfiakat egyaránt vonzza. (Napjainkban
a pszeudo poszt hitchcockiánus film az infantilis, visszamaradott, többszörösen
hátrányos helyzetű kamaszokat célozza meg. No comment.)
A műgond: Mr. Hitchcock számára azt jelenti, hogy ritkán, jól megválasztott
pillanatban éri be egy egy odavetett pillantással (mondjuk, a 39
lépcsőfokban a potenciális gyilkos hiányzó ujja ízét szemrevételezik
egyetlen odavetett pil lantással); egyébként a történet jeleneteit vagy epizódusait
igen gondosan méri be és illő terjedelmet szán nekik. Nála a kocsmai verekedés
nem dulakodás, ha nem esemény: van rejtett indítéka, forrpontja, kaotikus táncrendje,
és kifutása. Ha bálterem: akkor annak van benső iránya, ritmusa, hangulata.
A menekülő passzázsnak hossza (rejtett tanulsága). Ha filmjében terroristák
adnak egymásnak találkát, a szertartás nemcsak (pőrén) tájékoztat a következő
akció "mit hová dobjatok" feladatáról, de szertartásosan bevési az
alá, fölérendeltségi viszonyokat, a bűnösség mértékét, a bűnhődés esélyeit,
a lebukás veszélyeit, a balsejtelmet, és így tovább...
A mester ugyanis tévedhetetlenül különbözik ezernyi epigonjától, akik az ő higgadtan
kitartott, gondosan körbejárt szcénáit a késleltetés "ravasz műfogásaként"
vették át; s persze átsiklottak a lényeg fölött: a Hitchcock film mintegy érleli
az időt és a teret; teremti és rombolja a helyzeteket; mintegy "kitenyészti
a szerepeket".
A Hitchcock kennelben mindenféle fajta megtalálható: bűnös és ár tatlan, üldöző
és üldözött, gyilkos és ál dozat, bűnsegédi bűnrészes és unott szemtanú, orvtámadó
és tettemért, érintett szemtanú és naív beavatatlan minden civilnek van valamiféle
pedigréje. A tartam pedig arra való, hogy kísérleti tesztként
vizsgáztassa a valóságot: rendeltetésszerűen működik-e? Válasz: ha a valóságban
egy banánhéjon inkább el lehetcsúszni, mint az igazságszolgáltatás vagy a törvény
hálóján fennakadni, akkor az osztályzat: közepes, vagy kettes alá.
A metafizikai horror nyelvén szólva: Hitchcock a nihil és az abszolútum között
tanyázik, inkább hajolva az előzőhöz, mint az utóbbihoz.
A harang nyelve
A monográfiák példatárukban bő teret szentelnek Hitchcock korszakalkotó gegjeinek,
némi filológiai munkával össze is állíthatnánk típusok és fajták szerint egy
afféle ördögi ötletlajstromot, amelyben a tételek száma, gyanítom, több ezerre
rúgna. Lennének benne vastagbetűs címszavak: mint például fogorvosi szék:
inkvizíciós kínzópad (szerepcserével); fonalgombolyítás bál teremben:
vicces alkalom merénylethez; szökevények bilincsben: kényszerhelyzetek
valóságos eldorádója; gyilkosság nyíltszínen: a közönség egy színházra
fizet be, és kettőt kap helyette; és így tovább. Alkalmi beszámolómban
inkább csak arra az észrevételekre szorítkoznék, hogy a kifogyhatatlan kedélyű
gegman imád játszani, s hogy játéka lenyűgözően muzikális. Módszere, a magaválasztot
ta műfajban, Chaplinéhez és Buster Keatonéhez hasonlit; ötletsziporkáit megalapozza,
tételekre bontja, adagolja, variálja, visszautalásokkal gazdagítja s szinte
még a dörrenés, a robbanás pillanatában túlad rajtuk.
A Titkos
ügynök, amelyet 1936 ban forgatott, szemre: jól megcsinált darab. Főcíme
kitűnő színészgárdát hirdet: Madeleine
Carroll, John Gielgud, Peter Lorre, Lili Palmer, Michael Redgrave (később
már sztárok). A történet hátterében az Első Világháború zakatol. Hitchcock kaján
écája, hogy titkos megbízatás ürügyén egy máshoz kötözi Gielgudot, a kor híres
Shakespeare színészét és Lorrét, a levantei jövevényt. E fura beszéd párosnak
valahogy boldogulnia kell. Forró nyomot követve behatolnak egy temp lomba. Dramaturgiai
értelemben: hely színelnek. A szentély atmoszférája a két különböző vérmérsékletű
embert szinte összerántja. Folyamatos orgonazenét hallanak, majd fölfedezik,
hogy az orgonista halott. A "kitörő csend", mint poén, megtelítődik
veszély érzettel. Lépések közelednek. Az ismeretlen jövevény elől fölmenekülnek
a harangtoronyba. Várakoznak. Lefelé figyelnek. Tudnunk kell, hogy Hitchcock
egyik kedvenc mániája a magasság, a vertikum, a csapda helyzet fölfelé való
kiterjesztése (a dimenziók megfordítása).
Kötél lendül. Kettős közelkép a haranggal, amelynek nyelve ide oda bimbamol.
A "kitörő harangzúgás", mint poén, túlzengi hőse ink párbeszédét.
Információkat cserélnek, de nem halljuk miről. Csapdában vannak odafenn, szenvednek
is tőle, de a kongató harangnyelv oltalmazza őket. A hangosfilm eszköztára rendeltetésszerűen
működik.
Kutya, kalicka, műterem
Hitchcockot
a mozi úgynevezett eredeti helyszínvilága nem érdekelte. Egy svájci tematikájú
történet kedvéért esze ágáan sem volt tavak, eredeti havas hegycsúcsok közé
utazgatni. Nem keresgélt hiteles börtöncellákat, se korhű kastéyokat. Gyakorlati
megfontolásból forgatott díszletfalak között; figyelme a részletek valószerűségére
összpontosult. A részletek bőségének vagy apályának szolgálnia kellett a végzetes,
és véletenszerű sztorit, ezért nem bízhatott semmit egy esetleges forgatás véletlenjre.
A színésztől elvárható, hogy teljes lelki szellemi habitusával jelen legyen,
még akkor is, ha a sztori a létezését meg kérdőjelezné. Ha kutya kerül képbe:
szimatoljon, kutasson, vagy csupán érdeklődjön. Egy lépcsőlejáró nem mond semmit,
ha nem lépdelnek rajta. A kalickában vagy verdes a madár, vagy nem: de jelen
van. A csehóban a vendégek isznak, társalkodnak, de a csapos figyel. Két eset
van: vagy nem történik semmi, vagy beüt a mennykő. A műtermi csapos mitológikus
őrszem konyhakötényben.
A Televízióban bemutatott Hitchcock filmek
A
titokzatos lakó (1926)
Juno és a Páva (1931)
A férfi, aki túl sokat tudott (1934)
39 lépcsőfok (1935)
Titkos ügynök (1936)
Szabotázs (1937)
Fiatal és ártatlan (1938)
Londoni randevú (1938)
Jamaica vendéglő (1939)
Fogjunk tolvajt! (1955)
Dániel
Ferenc írása
Filmvilág 1992/6.