Halálkeringő (Death Waltz)
(2010, színes magyar thriller; 100perc)

Rendező: Köves Krisztián Károly

Főszereplők: Dobó Kata (Elza), Kern András (Rusty), Lengyel Tamás (Alex), Mészáros Béla (Patrik), Újlaky Dénes (díjbeszedő)...

Forgatókönyvíró: Szabó István
Operatőr: Dobóczi Balázs
Zeneszerző: Rakonczai Viktor, Kovács Áron Ádám
Vágó: Fiers Ádám
Producer: Kovács Gábor, Pataki Ági
Produkció: Filmpartners, Sparks, Sysplex, Tv2, Neo FM

Bemutató: 2010. január 14. (Forgalmazó: Szuez Film Kft.)

IMDb
Hivatalos weboldal



  Egy megtört rendőrnő, Elza (Dobó Kata) lába alól teljesen kicsúszni látszik a talaj. Egy megtört rendőrnő roskad magába, kinek lába alól végleg kicsúszott élete talaja. Életveszélyes szerelmi háromszögbe keveredett, szintén rendőr férjével (Mészáros Béla), és annak bűnöző barátjával (Alex). Hatalmas nyomás nehezedik rá, melyet alkohollal és a drogokkal próbál enyhíteni – és mindezek tetejében még terhes is…
Megmentésére rég nem látott, gyűlölt apja, Rusty, (Kern András) a nyomozólegenda érkezik. Szépre tervezett találkozásuk azonban rövid úton klausztrofób kergetőzésbe csap át, amikor is az érzékeny szimat számára nyilvánvalóvá válik, hogy Elza jelene szörnyű titkokat rejt.

  Egy lepusztult polgári lakásban vagyunk napjainkban, nem számít, hogy pontosan hol, de talán egy kelet-európai nagyvárosban. A nappali romokban. Az asztalon egy pohár whisky, néhány kokaincsík, és egy frissen olajozott kézifegyver társaságában halványrózsaszín cumisüveg árválkodik. A romok tetején Elza (Dobó Kata) a megtört rendőrnő roskad magába, kinek lába alól végleg kicsúszott élete talaja. Veszélyes szerelmi háromszögbe keveredett, szintén rendőr férjével (Patrik - Mészáros Béla), és annak bűnöző barátjával (Alex - Lengyel Tamás). Hatalmas nyomás nehezedik rá, melyet csak az alkohol és a kokain hamis káprázata képes valamelyest enyhíteni. Mindezek tetejében még terhes is, már jócskán a kilencedik hónapban. Sodródó személyisége némán kiált segítségért.
  Bukott hősnőnknek váratlanul kétes "megmentője" érkezik, a rég nem látott, gyűlölt apa, Rusty, (Kern András) a nyomozólegenda személyében. A látogatás erőtlen ürügye a lány harmincadik születésnapja és még egy "apróság". Szépre tervezett találkozásuk azonban rövid úton klausztrofób kergetőzésbe csap át, amikor is az érzékeny szimat számára nyilvánvalóvá válik, hogy Elza jelene szörnyű titkokat rejt.

Kritikákból:


Ki a fejes?

Nagyon megkínzott a Halálkeringő című film, pedig nyilván nem ez volt a célja. A rendező nagyon rendez, az operatőr nagyon fényképez. Akármelyik mosópor büszke lehetne, ha ilyen képsorokban mutatnák meg hatását. Csak hát ez egy egész estés film.

Nagyon megkínzott a Halálkeringő című film, pedig nyilván nem ez volt a célja. A rendező nagyon rendez, az operatőr nagyon fényképez, ha reklámfilmet kellene készítenem, elsőként a Köves-Dobóczi kettőshöz fordulnék, szép, éles, nagyon kidolgozott képek, trükkök, vízben oldódó vér, akármelyik mosópor büszke lehetne, ha ilyen képsorokban mutatnák meg a folttisztító hatását. Csak hát ez egész estés film, úgyhogy nem ártana egyéb erényeket is fölmutatni.

Mondjuk egy forgatókönyvet, amelyben elmondható párbeszédek vannak. A magam részéről utoljára az Egy csók és más semmi című halhatatlanban hallottam olyan társalgásokat, amelyekben folyton el kell mondani az előzményeket, hogy a nézők értsék, miről is van szó. De ezek a "végre megmondhatjuk apámnak, hogy már fél éve férj és feleség vagyunk" mintára készült társalgások kifognak még Dobó Katán is. Akire egyébként nem érdemes rossz szót vesztegetni, nem is igen lehet, mert ha görcsösen is, de nagyon akarja a szerepet, nagyon be szeretné bizonyítani, hogy ő igazi színésznő, és tulajdonképpen sikerül neki. Arról nem beszélve, hogy mennyivel rokonszenvesebb ez a hozzáállás, mint Kern Andrásé, aki meg se próbál semmit, áll kidüllesztett pocakkal, és azt hiszi, hogy ez már önmagában véve is akkora öröm a mozinézőknek, hogy fölösleges megzavarni őket bármi egyébbel.

Az embernek az az érzése, hogy igazi produceri filmet lát, összeszedtek néhány embert, akikkel szeretnének dolgozni, akikben meglátták a közönségvonzó erényeket, betették őket egy filmgyártó gépezetbe, és ez jött ki belőle. Az érzést erősíti, hogy a producer asszony fényképe ott lóg a falon, felügyeli a butaságokat, amelyeket egymásnak mondanak a hősök cigarettázás közben. Nyilván megcélozták a külföldi Kern-rajongókat is, mert a szereplőknek olyan nemzetközi neveik vannak, mint Patrik, Elza, Alex és Rusty(!), nehogy már ezen múljon az Oscar-jelölés.

Fáy Miklós (Népszabadság, 2010.01.13.)

Halálkeringő

Nyilván igazságtalan avval kezdeni, hogy Kardos doktor visszatért, de van abban valami megrázó, ha azt látjuk, hogy egy első filmes rendező a Miniszter félrelép párosával (a másik fél Dobó Kata) vág neki filmnoirnak ígért kamaradrámájának - ez vagy félelmetes pimaszság, vagy eleve feltett kéz. Jaj, vajon melyik?
Talán segít kicsit a döntésben, ha felvázoljuk a finálét: hárman az asztal alatt fogják egymás tökire (elnézést a művésznőtől) a stukkert. Kész, lenyomtuk Tarantinót, a Becstelen brigantykban ezt kettő és felen csinálták, mert az egyik csóka az asztallal vonalban tartotta revolverét (információink szerint a Halálkeringőt idén augusztusban forgatták). Nem, dehogy beszélünk plágiumról, hisz a mondott jelenet szerepel már a barlangrajzokon is - a drámai erőről van itt szó. Hogy nem kell-e véletlenül megszakadni inkább a röhögéstől, ha nevezettek rád fogják az asztal alatt.
Az van különben, hogy Elza, a rendőrnő nagyon odavan, mindennapos terhes, csalja Patrikot, a rendőrt Alexszal, a nemzetközi bűnözővel, nem mellesleg Patrik legjobb barátjával, és tolja a csíkokat, mit csíkokat, egész utcácskákat lefelé, ül egy táska anyagon, ami persze másé, és erre beállít Rusty, a tíz éve egyfolytában tékozló atya, nem mellesleg Elza anyjának, khm, gyilkosa - képzeljék mindezt úgy el, hogy gyakorlatilag a nagykéssel hadonászó hősök, Kern és Dobó mesélik, kicsit az Életképek alá lőtt dialógokban. Innentől nekem mondhatja bárki, hogy klausztrofób dráma egy polgári lakásbelsőben, és nyugodtan hozzáteheti, hogy noiros világítás meg kameramozgás. Ugyan már!

-ts- (Magyar Narancs, 'Mancs'; 2010.01.14.)



Tangó és trash

Sajnos a Nyomozó hatalmas sikere óta mindenki úgy gondolja, hogy az elsőfilmesek remekműveitől egy csapásra meg fog oldódni a magyar műfaji film minden problémája. Így aztán jön a szájhúzás egy-egy közepes alkotás érkeztekor, hiszen mostantól mindent úgyis Gigor Attila filmjéhez mérünk.

Pedig a Köves Krisztián Károly elsőfilmje, Halálkeringő egyáltalán nem ezt a sorsot érdemelné. Természetesen számos gyerekbetegséggel rendelkezik, de mindez csak hozzáállás kérdése. A magyar bűnügyi film nem a semmiből fog kinőni, felesleges ölbe tett kézzel várni egy újabb remekműre. Nagyon fontos, hogy egy műfajnak hagyománya legyen itthon, hiszen csak abból lehet építkezni. És erre a feladatra nagyon is alkalmas a Halálkeringő.

Ami legelsősorban feltűnik a film megtekintése közben, az az átgondolatlan forgatókönyv. Természetesen már azt is értékelnünk kell, hogy egy magyar rendező egyáltalán hajlandó más forgatókönyvéből dolgozni, de sajnos Szabó István története a legalapvetőbb dolgokon csúszik el: szerethetetlen karakterekkel dolgozik, minden elemében hatásvadász, és szerkezetileg nem megfelelően tagolt.

Dobó Kata és Kern András szerencsére mindent megtesznek, hogy figuráikat egy kicsit is életközelivé varázsolják, de sajnos ez kevésnek bizonyul. A jó alakítás még nem elég, ha az ember szájába rendkívül keresetlen, információkkal terhelt mondatokat adnak, és mindennek tetejébe még színházias monologizálást is kérnek tőlük. Ráadásul a film mindent megtesz, hogy minél amorálisabbnak mutassa be a lány és az apa alkotta diszfunkcionális rendőrcsaládot. Semmi szeretnivalót nem találunk a szereplőkben, így az azonosulás is lehetetlenné válik.

A Halálkeringő tematikájában leginkább egy hatvanas évekbeli amerikai B-movie-ra emlékeztet. Az alkotók mindent elkövettek, hogy minél több hatásvadász elemet belepakoljanak 100 percbe, de az eredmény leginkább arra emlékeztet, amit a bűnügyi irodalomban fekete giccsnek neveznek. Talán az alapvető félreértés abból származik, hogy ha egy filmbe beleteszünk férjgyilkosságot, alkoholizmust, drogügyletet, korrupt rendőrt, terhes kismamát, tüdőrákot, attól ezek az elemek még nem fognak önálló életre kelni és elvinni a hátukon az egész történetet. Az alkotók szándékuktól függetlenül létrehoztak egy hamisítatlan trash movie-t, amit szívesen játszana minden exploitationre szakosodott amerikai midnight cinema.

Szerkezetileg az alapfelállás a görög tragédiákra emlékeztet: az egyszálú történet egy nap alatt és egy helyszínen játszódik. Sajnos filmre ez ültethető át a legnehezebben, a kísérlet viszont nagy bátorságra vall. A Halálkeringő első fele egyetlen szituáció köré épül, ami nem fejlődik sehová, vagyis a felütésben kapunk egy ötven perces önismétlő jelenetet, aminek a levezénylése nem lehetetlen, de nem egy elsőfilmes rendező feladata. Ezután egy időbeli ugrással megtörik a real time érzet, ami rendkívül zavaró és a finálé is egyetlen nagyon hosszú jelenet lesz. Az ilyen egyenetlen szerkesztés által épp a thriller legfontosabb eleme, a suspense vész el, ami e műfaj működőképességnek az alapja kéne hogy legyen.

Ami viszont nagyon is fogyaszthatóvá teszi a Halálkeringőt, az a környezet és a képi világ beszédessége, és lenyűgöző ereje. Dobóczi Balázs kamerája halálpontosan pásztázza végig a klausztrofób nagypolgári lakás leamortizálódott káeurópai miliőjét. A szokatlan expresszív beállítások egyedi ízt, hangulatot adnak a filmnek, ami a befogadhatóságát is nagyban garantálja.

A Halálkeringő gyártási körülményei több mint biztatók a magyar műfaji film elkötelezett és tettrekész híveinek. A szakmán kívülről érkezett Köves Krisztián Károly előállt Szabó István alacsony költségvetésű filmet garantáló forgatókönyvével, kapott rá pénzt, és már el is kezdődhetett a forgatás. Így kell ezt csinálni a sok nyavalygás helyett. A legszomorúbb tény, hogy a Halálkeringő azon csúszik el, aminek a korrigálása semmibe se került volna: a forgatókönyv. Ez is mutatja, milyen hatalmas következménye lehet száz teleírt oldalnak.

Nem kell aggódni, amíg ilyen filmek készülnek, jó úton járunk a sokak által áhított üdvösség felé. Ugyanis a Halálkeringő ízig-vérig műfaji film, sose lép ki a földhözragadt bűnügyi közegből, betartja a szabályokat, ami a nagy testvérről, a Nyomozóról már nem lehet elmondani.

Fazekas Máté (Filmtekercs Fényportál, 2010.01.19.)

Halálkeringő

A magyar thrillernek jóformán csak gyökerei vannak. Pszichológiai motivációval rendelkező magányos tettes jelenik meg Fazekas Lajos hetvenhetes Defektjében, majd a nyolcvanasok végén Tímár Péter próbálkozott a denevér röptének rövidre szabásával. A rendszerváltás megrázkódtatásai után a rendezők inkább a társadalmi változásokat igyekeztek ércnél maradandóbb celluloidba foglalni, semmint hogy holmi tettesre/ nyomozásra irányuló pszichológiai igényű bűnügyi történetekkel szarakodjanak. A kétezresek sem hoztak túl sok változás (kivétel a Hukkle és a Kontroll – bár sima krimiknek nem tekinthetjük őket, ahhoz túl sok szerzői vonás volt bennük), ám a tízes évek első próbálkozása már ebben a zsánerben fogant. De minek?

Bár személy szerint a Béla bácsi 38 perces tangólépéseitől övsömört kapok, erre a keringőre még vasalt Derby-típusú cipősarkam felemelését is sokalltam. Adott egy politoxikomán rendőrnő - nem elég, hogy terhességét és ezzel kapcsolatos magánéleti válságát kell rendeznie, de a legrosszabb pillanatban feltűnik rég nem látott apja is, aki minden áron bele akar furakodni az életébe.

A főcím ötletes - a vízben feloldódó vércseppek látványa ügyesen sejtet - de roppant hosszúra sikerült. Hősnőnk, Elza kokaint szív üvegasztalról ötezressel, Red Johnnyt vedel üvegszám, Dunhillt szív láncban: öngyűlölete egyértelműbb lehetne tán? Mikor apja, a neves nyomozó betoppan, a csaj megpróbálja összerántani a kérót - hiába, hiszen Rusty(!) öreg róka, átlát a szitán.

A főhősnő karakterét komplexre tervezték- a gyermekkor életreszóló kihatása, az érzelmi labilitás ábrázolásának igénye ott munkál benne - DE: egyik sem sikerül. A forgatókönyv nem tud összhangot teremteni két fő karaktere között, végig két idegen van egy térben - semmilyen közvetlen konfliktus nincs köztük. Az egymás ellen nyomozás érdekes lehetne - de csak a film felénél indul be és köbö 15 percig tart. A dialógokon érződik, hogy melyik született a forgatókönyv első változatából (kb 80%-a) - mindenki elmeséli az élettörténetét, a motivációit, a célját. (Ha már érzelmi labilitás és annak kivetülése: Joe Pesci is folyton káromkodott, mint a ballábbal kelt, feldühített kocsis fizetésnapkor - viszont sosem mondta ki, mitől ilyen.) Üresjáratok, felesleges dumálás vég nélkül.

Köves Krisztián Károly ugyan tud bánni a színészekkel, de a film képi világát láthatólag a Fűrész 3 alapján tervezte meg: fakó színvilág, végtelen körfahrtok - Michael Ballhaus atmoszférája, és John Schwartzmann pátosza nélkül. Az erős, motiválatlan hanghatások is egyfajta zsánerfilmmé válásra vágyásról vonyítanak, de ez nem műfaji film, ez egy pszichodráma üresjáratokkal, amely nem tudja elhitetni a nézővel, hogy szereplői azok, akik.

A film második felébe csöppenve olyan zavarodottan nézek, mint Geronazzo Mária kilenc fasz között. Mi van??? A film úgy veszti el méltóságát, a sejtelmes somolygással legépelt „hitelességét”, mint Kelemen Anna a neglizséjét egy ötszázeurós láttán. A kezdettől fogva lassú tempót a rendező még jobban visszafogja. A karakterek vezértulajdonságai kibontása helyett az első percektől sejthető rejtély körül pepecsel. És hát az olvasót feszítő kérdésre is megadom a választ: Dobó Kata igenis képes szinészi alakításra! Tény, hogy néhol mesterkéltnek tűnik, túlartikulál (bazmegelni olyan laza könnyedséggel kell, ahogy egy kofa dobja a mérlegre a vérnarancsait), de mikor kétségbeesetten az ablaknak dől és be mer kúszni a karakter alá, meglepően őszintén adja a magányos, védtelen nőt.

Kernben alaphangon munkál a karakter - egyszerre érezhető nála egy second hand Columbo csökönyössége és Porfirij rábeszélőkészsége. Mészáros Béla és Lengyel Tamás próbálkoznak, de alig van idejük jobban kibontakozni.

Egy rossz vígjátékot könnyebben visel el az ember, mint egy rossz thrillert. Egyrészt a vígjátéktól csak pár vidám pillanatot várunk - magyar mezőnyben köbö a poénok fele csattan - és már nem basszuk le „Mindentvissza!”–üvöltéssel a jegyet a minimálbérért szívó plázaketreces elé. Thrillernél végig éreznünk kell a hős fenyegetettségét, a folyamatosan kitartott feszültséget, oldva némi humorral, hogy a végén annál vérfagyasztóbb legyen a rettenet lezárása. Na, erről itt szó sincs, csak az elkúrt gyerekkor, meg a bazmegelés.

Hozzáállásában, kiforrottságában, megvalósításában hasonlít a Pinprickre. De miért kell viszonylag alacsony költségvetéssel külföldi (elsősorban tévés) piacra gyérséget gyártani? A hatáskeltés és a hatásvadászat más pályán játszanak. Esetünkben egy tízperces kisjátékfilmet sikerült másfélórásra nagyítani - kiszámítható végeredménnyel. Ezt akarták?

2/5

VilosCohaagen (Geekz.blog.hu, 2010.01.14. 08:30)

Közönségtalálkozó 2010-01-13
(Szolnoki Néplap)