A kilencvenes évek már a jelent reprezentálták. A mozi 100 évessé vált ebben az évtizedben, a vásznon látható borzongással együtt. Már az első filmkészítők megpróbálták ezzel szórakoztatni a korabeli nézőket. Előfordult, hogy akaratlanul, mint Lumierre-ék híres filmjében, A vonat érkezésében [Arrivé du Train,1896.]. Meliés már tudatosan szerkesztette trükkjeit a filmjeibe. Az ő - a korabeli néző számára - borzongatós filmjeinek is köszönhetjük, hogy a mozi, a filmművészet egyáltalán megszületett. Csodákon át (is) vezetett a film útja, hogy mai formáját elérje.

A horrorfilm alaposan megváltozott az eltelt száz esztendő alatt. Ahogy fejlődött a filmművészet, vele együtt vált egyre modernebbé a rémfilm is. Az új filmkészítési eljárásokat, a modernebb nyersanyagokat, trükktechnikai eljárásokat mind átvette a kommerszfilm, a horrorral együtt. Ezzel együtt mi, nézők is sokat változtunk, a mai néző számára Meliés munkái vagy akár a korai amerikai horrorfilmek legfeljebb csak témájukban rémesek, és sok esetben mosolygásra késztetnek. Ez a technikai változás viszont nem mindig járt együtt a színvonal emelkedésével. Kivételektől eltekintve a hatvanas évek elejétől, a modern horrorfilm megszületése óta az átlag rémfilmek színvonala alacsonyabb lett: az élethűen megmutatható belsőségek és vér látványában a színészi játék és a történet egyszerűen felszívódott. A külsőségek fontosabbak lettek.

Ugyanígy a mai filmesek többségükben a technikai lehetőségeket próbálják meg mindjobban kiaknázni, az eredeti filmes formanyelvi eszköztárat (különböző beállítások, vágás általi feszültségkeltés) egyre ritkábban alkalmazzák.

Ha minden filmtörténeti korszakból kiemelünk egy-egy rémfilmet és megfigyeljük a szereplőit, azt láthatjuk, hogy a színészek átlagéletkora csökkent. Harminc-nagyven évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna teenagerekkel eljátszatni e történeteket. Ez a fiatalodás rányomja bélyegét az alkotások színvonalára is: a kevesebb tapasztalat, és a fiatal színész nem jelenthet tekintélyt a filmvásznon. Sztár lehet, de elsekélyesíti a filmet. Amíg a kezdeti időkben felnőtt színészek játszottak, mára egyre jellemzőbbé, uralkodóvá vált a tizen-huszonéves korosztály főszereplésével készült horrorfilmek. Ezáltal e műfaj elvesztette komolyságát is, a mai "bulifilmek" csak halvány árnyékai elődeiknek.

Az elmondott történetek gyakorlatilag a húszas évektől - pár apró kivételtől ismét eltekintve - azonosak a maiakkal. Megszülettek a filmvásznon látható rémségek archetípusai; a klasszikus szörnyetegek, sorozatgyilkosok, vámpírok, kísértetházak és gótikus regények többségükben mind-mind megfilmesítésre kerültek, gyakorlatilag ezekből a helyzetekből és figurákból építkeznek a mai horrorok is. Mai változatban - akár tévéfilmen - ugyanazt látjuk, ugyanazt élhetjük át, mint nagyapáink mint akár ötven-hatvan évvel ezelőtt a moziban. Akár a filmtípusok összessége, a horror is időről-időre megújulni kényszerül. A felnövekvő filmesek mindig megtalálják a módját, hogy úgy meséljenek el egy akár klasszikus történetet, hogy újnak hasson.

A horrorfilmek az elmúlt száz év alatt eldurvultak, keményebbek lettek. Ledőltek a filmes tabuk, gyakorlatilag minden kendőzetlenül ábrázolhatóvá vált. De ez nemcsak a horrorfilmekre, hanem a többi műfaji filmre (akciófilmre, kalandfilm) is igaz.

A horrorfilmeket nem szabad komolyan nézni. E filmeket a nézők szórakoztatására szánják a készítőik. Az egyedüli dolog, amit komolyan kell venni velük kapcsolatban, az a korhatár kérdése. A tiltás és a különböző jelenetek kivágása nem old meg semmit. J.R. Bookwalter amerikai filmrendező írta egyik filmje végére: "The R-rated kill the creativity" (186). A legfontosabb, hogy a durva alkotásokat gyerekek ne lássák. A valóság és képzelet egybemosódik náluk, és rossz magatartásmintákat kaphatnak. Az érett személyiség (általában) már külön tudja választani a mesét és a valóságot, megfelelő kritikával tud e művekhez közeledni. Ennek ellenére míg az erőszakosabb alkotásoktól eltiltjuk őket, a sokszorta sekélyesebb és sokszor öncélúan kegyetlen rajzfilmeket viszont engedjük, hogy nézzék. A hatás ugyanaz lehet mindkét műfaj esetében.

A szülők, nevelők felelősségén is múlik, mit néz a gyerekük.

A közönség nagy része igényli ezt a fajta szórakozást. Nem az a baj, ha valaki ilyen filmet néz, hanem az, ha komolyan is veszi a látottakat; esetleg viselkedésmintákként értelmezi azokat.
Hogy miért szükségesek ezek a filmek a nagyközönségnek?

A szakma nagy öregje, Alfred Hitchcock nyilatkozta egyszer: "A civilizáció mára olyannyira biztonságossá vált, hogy nem képes kielégíteni borzongási szükségleteinket. Ezért mesterségesen kell biztosítani ezt a megrázkódtatást, csakis így tudunk lazítani, csakis így szerezhetjük vissza morális egyensúlyunkat. Szerintem erre a célra nincs is alkalmasabb eszköz a mozinál." (187) .

Talán igaza van.

A horrorfilmet is mi, emberek hoztuk létre, szintén embertársaink részére. Mint minden ember által létrehozott alkotásról, mint kultúrális produktumról, érdemes említést tenni, még hogyha "magas" kultúrális értéke mégoly kétes is.


(c) 1999, 2009. Szentes Gerzson Péter

[Alfred Hitchcock] - [Drakula halála 1921] - [Silent Horror]
[Horror Story] - [Hungarian Horror]
[Home]