POKOLRASZÁLLÁS

1983 őszén, a londoni „Borzalmak Fesztiválján" öt régen nem játszott Hitchcock-horrort mutattak be, amelyeknek vadonatúj kópiáit Hitchcock lánya,  Patricia találta meg a rendező otthoni széfjében. Ezeket a negatívokat Hitohcock azért rejtette el, hogy még jobban felverje már klasszikusnak tekinthető filmjei piaci árát.

 Van azonban még egy, teljes egészében soha nem játszott, cím nélküli filmje, amelyet a londoni Hadtörténeti  Múzeumban őriznek: egy 1946-ban készült, egyórás dokumentumfilm a német koncentrációs táborokról. Annak idején, 1945-ben Hitchcock egyik barátjának; a kultúrpolitikus és mozitulajdonos Sidney Lewis Bernsteinnek támadt az ötlete, hogy dokumentumfilmet kellene készíteni a német koncentrációs táborokról. Besnstein ugyanis mindjárt a Bergen-Belsen-i KZ felszabadulása után ellátogatott oda, s az ott látott borzalmak hatására tett javaslatot a szövetségeseknek egy olyan angol­amerikai koprodukciós filmre, amely teljes egészében bemutatná a náci Németország megsemmisítő gépezetét. Tükröt kell tartani a németek elé - mondta Bernstein - olyan tükröt, ami a nevükben és tudtukkal elkövetett borzalmakat nem engedi feledésbe merülni. Hogy végül miért nem valósult meg Bernstein elképzelése, arra a Times egyik riporternője, Bernstein életrajzírója, Carolina Moorehead találta meg a magyarázatot.

 Még mielőtt Hitchcock az angol, amerikai és szovjet filmtudósítók által a koncentrációs táborokban, Auschwitzban, Majdanekben, Bergen-Belsenben, Buchenwaldban és Dachauban felvett anyagot dokumentumfilmmé komponálta volna, Bernstein főnökei a londoni Tájékoztatási Hivatalban aggodalmukat fejezték ki az anyag "sokkoló, sőt hihetetlennek látszó" mivolta miatt. Attól tartottak, hogy a közönség nem fogja elhinni, ha nem sikerül tökéletesen meggyőzővé formálni az anyagot. Bernstein ezért újabb forgatócsoportokat küldött Németországba, hogy készítsenek interjúkat egykori foglyokkal, és hajdani SS-vezetőkkel, továbbá - a film minőségét biztosítandó - felkérte Hitchcockot rendezőnek, aki azonnal el is vállalta a feladatot, s még tiszteletdíjra sem tartott igényt.

 Az 1200 méternyi anyagot ekkorra már rendszerezték, tematikailag osztályozták, úgyhogy Hitchcock mindjárt elkezdhette a munkát. Ám mire a film elkészült és már csak a főcím hiányzott, a szövetségesek véleménye megváltozott a filmről; és nemcsak a filmről, hanem a német kérdésről is.  A hidegháború előestéjén nekik már fontosabbak voltak a politikai érdekek, mely a  történetileg hiteles és elkötelezett  félvilágosítás. "Politikánk ekkoriban arra törekedett; hogy lelket öntsön a németekbe és felrázza őket apátiájukból” - nyilatkozta később egyik illetékes, s immár nemcsak a rémtettek ábrázolását nem tartották  opportunusnak, hanem a kísérőszöveg ilyen és ehhez hasonló mondatait sem: ”A németeknek mindaddig nincs jövőjük, míg tudatára nem ébrednek; hogy embertömegek fizikai és erkölcsi megsemmisítéséért felelősek."

 Mert milyen képekkel, képsorokkal akarta Hitchcock felrázni a német lelkiismeretet, megismertetni Európával a borzalmakat? KZ-filmje egy 1940-es berlini felvétellel kezdődik, amikor a német főváros lakói üdvrivalgássál köszöntik Führerjüket és vezérkarát. Ezt a jelenetet egy másik képsor követi: angol teherautók gördülnek a Bergen-Belsen-i táborba, a szögesdrót mögött lesoványodott gyerekek integetnek. Majd a barakkokról készült képsor következik, a tetőig halmózott, már málladozó hullákkal, egy "portré", valaha szép női arc, nyitott, véres szájjal; beesett, merev szemmel. Végül lassan árnyék vetődik a halott; megkínzott arcra. Hitchcock pokolraszállása fokozatos és mesteri: fokról fokra, megkomponált forgatóköpyv szerint viszi magával nézőjét, nem egyszerre, drasztikusan.

 Mint egyik méltatója írja, "spirálisan történik mindez, mindig újabb szörnyűség mellé egy kevésbé szörnyűt állít: még feltáplálható, nem teljesen leromlott szervezetű emberek vonulnak el halálos betegek és már halottak mellett. Rosszul tápláltak serege követi a csonttá soványodottakat..."

 A film borzalmas jelenetei mintha a Gonosz birodalmából származnának - krematóriumok, meztelen tetemek, a földet végeláthatatlan messzeségig elborító hullák -;s ellenpontként: tisztálkodó emberek, akik az egyik tábor felszabadulása után a barakkok közé felállított lavórokban; kádakban mosakszanak, a szappan., s víz által nyerve vissza ember méltóságukat, tisztulva meg.  Az öt doboznyi, egyórás filmet 1983-ban sem láthatta a nagyközönség: lehet; hogy még ma is vannak; akik úgy gondolják: a nagy „rémisztgető” filmje túltesz a képzelet elképzelt szüleményein, Hitchcock saját horrorjain éppúgy, mint a.világszerte nagy, megdöbbenetet keltett, mégiscsak fiktív, nem dokumentumértékű Holocauston s a legutóbbi döbbeneten; a Másnapon is; s noha azt mondják, hogy a film már szabadon hozzáférhető, mind a mai napig lényegében ismeretlen - sem történészek, sem filmtörténészek nem nyúltak még hozzá Hitchcock e minden bizonnyal legdöbbenetesebb mesterművéhez.

DER SPIEGEL 1983. 33. azám
(Kajtár Mária fordítása)
Filmvilág, 1984/3.szám