A Föld halála (1933)

 

  Az első amatőr - tehát nem állami finanszírozású, nem a "hivatalos" filmgyártásban készült fantasztikus film produkció. 1932-ben az Amatőr Mozgófényképezők Egyesülete elhatározta, hogy egy profi kiállítású trükkfilmet készít, amely még nem volt hazánkban. A cél eredetileg az volt, hogy az 1933-as III. (párizsi) Nemzetközi Amatőrfilm Fesztiválon sikerrel indítható film készüljön.
  A film három főszereplője - Philippe Ferrand csillagász (Lányi László); William North technikus mérnök (az eredetileg kiválasztott szereplő megbetegedése miatt Deutsch Richárd) és Grace Reiney kémikus, North menyasszonya (Rajnai Erzsi) volt.




  A film története az akkori közeljövőben - 1950-ben játszódott. A mérnök hírt kap távol élő menyasszonyától, hogy meglátogatja. North a barátjával - az ismert csillagásszal együtt - kimegy a reptérre a lány elé. Grace nagy hatással van a csillagászra, aki beleszeret, de a lány nem viszonozza érzelmeit. A csillagász rémülten veszi észre, hogy az általa felfedezett új üstökös pályája a Földével egybeesik, és így pusztulással fenyegeti azt... Hiába hívja fel erre a világ figyelmét, nem hisznek neki. Viszont barátaival elhatározzák, hogy elkerülik a katasztrófát, North mérnök építés alatt álló rakétáját befejezik, és a Holdra menekülnének. Némi nehézség után időben startolnak, majd az űrben különböző kalandokat élnek át.

A csillagász szomorúan tapasztalja, hogy ő felesleges harmadikként van jelen az űrhajón. Megérkeznek a Holdra, ahol az újabb számítások a csillagász eddigi igazát rombadöntik: az üstökös mégis elkerüli a Földet, csak egy meteorraj hull majd le a Csendes-óceánba. Tévedése és reménytelen szerelme miatt öngyilkos lesz, barátai eltemetik, majd visszatérnek a Földre a megmenekült emberiség közé. Nagy ünneplés fogadja őket...



***


  A film elég drágán készült el - 500 pengőbe került. A filmanyagra a pénzt- 9,5mm-es nyersanyagra készült - az egyesület adta össze.
A film néma változatban magyar inzertezéssel készült. Több helyszínen forgatták - többek között a Ganz-Danubius gyárban, az Athenaeum nyomda géptermében és laboratóriumában, a mátyásföldi repülőtéren. A csillagmodellt Zsellér Lipót készítette, és Dudás László segített a dekoráció- és modellkészítésben.

A filmet Lénárd Endre rendezte, fényképezte, vágta a filmet, és Deutsch Richárddal együtt a laborálási munkálatokat is végezte.
A jelenetsorok egymásra úsztatását egy Pathé kopírgéppel végezték. A trükköket magyar leleménnyel oldották meg.

  A világűrt egy fekete iskolai táblába szúrt fényes nikkelfejű szegekkel oldották meg, ami elé fekete cérnán belelógatták az űrhajó makettjét, amit egy létráról mozgattak ide-oda. Az óbudai strandon épült fel a Hold - kráterekkel, szakadékokkal együtt, és a Duna megtette a Csendes-óceán helyett is...
  A becsapódó meteorraj "természetesen" néhány Dunába dobott kavics volt... - teljes élethűséggel filmezve.

  A film az egykori híradások alapján szép sikerrel szerepelt a
III. Nemzetközi Amatőrfilm Fesztiválon. A szemlét követően a film európai körútra indult, sok helyen bemutatták. Sajnos, A Föld halála fordítós nyersanyagra készült (mint a mai diafilmek) - így csak egy kópia létezett belőle.
 
  Az európai bemutató körút alatt megrongálódott, és a világháború alatt végleg elveszett...



Aztán eltelt vagy 60 év...
... .... ... ... ... ...


  A 2000-es évek elején egy idős néni kereste meg a Filmarchívumot, hogy egy budai villa padlásán rengeteg filmet találtak. A legtöbbjük feliratozott, azonosítható volt. Ám volt egy töredék is közöttük. Idézve a Filmintézet munkatársát a 2012-es bemutató (!) alkalmából:

Deutsch Richard 1933-ban" A hagyaték nagy részét tudtuk értelmezni, hiszen feliratokkal látták el, volt címük, és megvágott változatok voltak. A legtöbb filmnek megtaláltuk a nyomát különböző forrásokban, cenzúrajelentésekben, de volt ez a néhány tekercs, amiről nem lehetett tudni, hogy micsoda. Szilánkosra tört állapotban találtuk meg, és a képkockákon látható történetnek nem volt se füle se farka.

Az derült ki csupán, hogy valamiféle Holdutazásról szól, van benne romantikus, szerelmi szál, megmaradt néhány név a filmből, és megmaradt a főszereplő csillagászt játszó szereplő, Lányi László neve. Idővel egyre több információ került elő a filmről, lassan számunkra is világossá vált, hogy egy film kivágott és fölösleges jeleneteivel van dolgunk, és szerencsére előkerült egy írás is, amiben említik a film címét és rendezőjét. Ketten rendezték: Lénárd Endre és Deutsch Richárd. Lénárd Endre az amatőr filmes mozgalom legnagyobb alakja volt, filmeket rendezett, könyveket írt. Deutsch Richárdról a fennmaradt amatőr filmeken kívül azonban nagyon keveset tudunk."



" A film költségvetését az Amatőr Mozgófényképezők Egyesülete biztosította, sőt, valószínű, hogy számos ötlettel és egyéb segítséggel is támogatták a két rendezőt. Szabad idejükben elkészítették a jelmezeket és a díszleteket, a szereplőket rendszerint a családtagok vagy barátok közül toborozták. A Holdon játszódó jeleneteket az óbudai Duna-parton vették föl, a Csendes-óceánt pedig a Duna helyettesítette. Az eredeti film kivágott és fölösleges jelenetei egy felújítási program eredményeként kerültek megmentésre és így bemutatásra.
A program célja, hogy az egy példányos, amatőr, pozitív filmek megmentésre kerüljenek. "


   

föld halála 1933
aföld halála 1933
A föld halála 1933
A föld halála 1933
A Föld halála 1933
A Föld halála 1933
A Föld halála 1933
A Föld halála 1933
A Föld halála1933
A Föld halála 1933
AFöld halála 1933

Rendezte: Lénárd Endre és Deutsch Richárd
Vágó: Lénárd Endre
Operatőr: Lénárd Endre
Díszletervező: Dudás László
Szereplők
: Philippe Ferrand csillagász (Lányi László); William North technikus mérnök (az eredetileg kiválasztott szereplő megbetegedése miatt Deutsch Richárd) és Grace Reiney kémikus, North menyasszonya (Rajnai Erzsi), ...
Kópia: Amatőr Mozgófényképezők Egyesülete, 1933. (9.5mm-es pozitív fekete-fehér)
Hossz: 3 tekercs (45 perc)

A Galaktika 1988/6 (93.) száma nyomán + Internetes kiegészítés