Urmai Csontos Gabriella

A reklámosztálytól Hollywoodig

Az alig húsz éves Hitchcock a W.T. Henley távközlési cég alkalmazottjaként egy reklámfilm kapcsán kóstolt bele a filmezés örömeibe és ettől a perctől kezdve mindent elkövetett, hogy ő is része lehessen a csodálatos gépezetnek. 1919-ben a Famous Players-Lasky Stúdió feliratok készítésével bízza meg, és a lelkes fiatalember bekerülve a filmgyártás világába kihasználja az alkalmat: elsajátítja a vágás technikáját, forgatókönyvet ír és asszisztenskedik – tehát mindent elkövet, hogy lehetőséghez jusson. Rendezőként 1922-től jegyzik az angol filmes közéletben, egyike volt a hangosfilm első angol kísérletezőinek. Már első próbálkozásaiban is óriási hangsúlyt fektet a bűn és bűnhődés témakörre, de később az egyéniség elvesztésének megrázó élménye egyre jobban meghatározza szereplőinek konfliktusait. Hazájában tíz néma és tizenöt hangosfilmet forgatott, majd diadalmasan bevonult Hollywoodba. Bár az állampolgárságot csupán 1955-ben kapta meg, mentalitásában minden átmenet nélkül amerikaivá vált.

Három férfi története

Maximillian de Winter, Christopher Emanuel Balestrero és John Fergusson. Férfiak Hitchcock mozijából. Sorsok - asszonyok tükrében.

Ha megtaláljuk a tökéletességet tárgyban, vagy emberben maradjunk mellette.

A Manderley ház asszonya (Rebecca, 1940) adta meg Hitchcock műveinek alaphangulatát. Számos változatban feldolgozta az alapszituációt, amely arról szól, hogyan élik meg a biztonságos körülmények között élő emberek a váratlanul rájuk törő borzalmakat, a tehetetlenség és a gyanú, a kiszolgáltatottság és az egyensúlyvesztés drámáját.

Mr. De Winter (Laurence Olivier) az őt kísértő múltat igyekszik elfelejteni egy divatos fürdőhelyen, ahol váratlanul beleszeret Jane-be (Joan Fontaine), a tiszta, őszinte, szelíd és naiv társalkodónőbe. A Manderley kastélyban azonban nem mindenki fogadja kitörő örömmel az új asszonyt, hiszen a tragikus módon vízbefúlt, tökéletes Rebecca szelleme öleli körül az otthont és a házvezetőnő, Mrs. Denvers (Judith Anderson) szívét. A párnákra hímzett
R betűk, az apró tárgyak, egy botrányos jelmezbál – mind-mind az ő emlékét idézik.

Jane szeretettelenségben gyötrődik, Max pedig árnyakkal viaskodik.
A tenger közel egy év után felfedi titkát és kiderül, hogy a családi kriptában nem Rebecca nyugszik, hiszen holttestét most találták meg vitorlása alatt. A „szent asszonyról” Jane előtt is lehull a lepel. Rebecca szörnyeteg volt, aki ugyan ki akarta provokálni, hogy Max ölje meg őt, végül is egy véletlen balesetben halt meg, de Max ezt soha nem tudja bebizonyítani. Bár végül látszólag tisztázódik minden, de Manderley-t nem lehet megmenteni a pusztulástól. Mrs. Denversszel együtt a tűz martaléka lesz.

Tévedés

”Nem számít, hogy nem csináltál semmit. Elhatározták, hogy bűnös vagy.

A Tévedés (1956) kilóg a megszokott hitchcocki sorból. A rémfilmekhez képest csupán egy furcsaságokkal teli sorstörténet. De az utolsó szóig igaz és bárkivel megtörténhet. Christopher Emanuel Balestrero (Henry Fonda) soha nem felejti el 1953. január 14-ét. A nagybőgős, aki tiszteli a matematikát, felesége, Rose (Vera Miles) biztosítási kötvényére szeretne 300 dollár kölcsönt felvenni, hogy kifizesse az asszony fogorvosát. A biztosítótársaságnál azonban összekeverik egy rablóval és pillanatok alatt rács mögött találja magát. Véletlenül többen is azonosítják, az írásmintánál éppen ugyanazt a hibát követi el, mint a valódi tettes, és amikor alibit kell igazolnia a régebbi fosztogatások időpontjára, kiderül, hogy a szemtanúk egytől-egyig halottak. Rose idegei felmondják a szolgálatot, önmagát hibáztatja mindenért. Végül Chris rádöbben, hogy az áldozatszerepből csak úgy kerülhet ki,
ha harcol ártatlanságáért. A felismerést követősen megkerül a valódi tettes és véget ér a lidércnyomás.

Szédülés

”Csavarogni csak egyedül lehet. Ketten együtt mindig mennek valahová.”

Temető, múzeum, Hotel Empire. John Fergusson, a barátainak Scotty (James Stewart), az acrophobiás (tériszonyos) nyomozó és Madlen Elster (Kim Nowak), az asszony, akit egy halott lelke szállt meg. Madlent az őrület öngyilkosságba hajszolja, Scotty pedig nem képes lehozni őt a templomtoronyból. Szédülése tébollyá fokozódik. Évekkel később, egy sikeres (?) pszichiátriai kezelés után találkozik Judyval, a szép, szabad lánnyal, aki kísértetiesen hasonlít Madlenre. Vagy talán ő maga Madlen.
A Szédülés (1958) a pokoli praktikák és a személyiség megkettőzésének témakörét járja körül egy merőben szokatlan szempontból.

Madarak

A félelemkeltés nagymestere, Alfred Hitchcock 1963-ban készült horrorfilmje a madarak és az emberek irracionális kapcsolatáról szól. A kedves kis szárnyasok valami őrült ösztöntől hajtva megtámadják a város lakóit. A tehetetlenség, a kiszámíthatatlanság és a kiszolgáltatottság a végletekig fokozódik.

A Madarak főszereplői nem ragadozók, hanem olyan állatok, amelyeket elesettnek, védtelennek, jelntéktelennek találunk. Amikor csapatostul, gyilkos indulattal támadnak az emberre, akkor eleinte a város lakói nem akarják felfogni az ismeretlen veszélyt, majd később képtelenek védekezni ellene. A madarak nem gondolkodnak, így nem lehet kiszámítani viselkedésüket sem. Nem mérlegelnek, így felnőtt és gyerek egyaránt veszélyben van. Meg kell találni a gyenge pontjukat.

A közel negyven éves film technikai megoldásai ma már talán komikusnak tűnhetnek - a bluebox és háttérvetítés bizony idejét múlt megoldás lett a "lassított golyó" korában -, ám Hitchcock mozijában soha nem a látvány a borzongató, inkább a lélektani hatás. Az öreg mester fantasztikusan ismeri az emberi lélek gyarlóságait, félelmeit, bizonytalanságait, és professzionális módon használja ki ezeket alkotásaiban.





Psycho

A történet bizarr és sokkoló: Egy kisváros köztiszteletben álló moteltulajdonosa öreg édesanyjával él. A mama zsarnokként uralkodik fia élete felett. Minden nő, akibe Norman beleszeret, gyilkosság áldozata lesz. Egy ősz asszony kése hegyén végzik. Norman jó gyerek, gondozza, ápolja a mamát, aki valószínűleg sorozatgyilkos. Azaz nem is ő, hanem valaki más. Hiszen egy évek óta halott nénike – akit imádott fiacskája mérgezett meg - hogyan is tudna megölni sok-sok védtelen asszonyt? A gyilkos nem más, mint Norman Bates – bár ezt ő sem akarja elhinni -, aki anyja mumifikálódott holttestével él egy fedél alatt. A mama Norman személyiségének részévé vált az: ő hangján beszél önmagával, az ő nevében követi el a gyilkosságokat.

Hitchcock ismét zseniális technikával dolgozik. Késleltet, lebegtet, sejtet és elborzaszt. A címben ugyan előre jelzi a megfejtést, ám aki először látja a filmet, mégsem meri elhinni ezt a kézenfekvő, de mégis bravúrosan megcsavart evidenciát. Anthony Perkins Normanja is a színészmesterség egyik kiemelkedő jellemábrázolása. Forró és hideg. Egyszerre sajnálatra méltó és szörnyű személyiség. Eleinte könnyű azonosulni vele, majd ahogy a történet egyre jobban halad a végkifejlet felé, egyre inkább a „libabőr” lesz az úr.

Hitchcock filmjeiben mindvégig képes fenntartani az izgalmat, a rettegést és a kiszámíthatatlanságot. Kiváló színészvezetéssel dolgozik, hiszen a jellemek megrajzolása, fejlődése vagy éppen állandósága is feszültségfokozó. A jel- és rémképrendszere, a zenei aláfestések, a lassú nagy totálok is ezt a borzalompiramist építik. A szájbarágós tények helyett mindenre az atmoszféra hitelessége a magyarázat.