Bikácsy Gergely
A kötél
1948-ban Hitchcock a saját producere lett, és mint annak idején az önállósult
csodagyerek, Orsón Welles, valami soha nem volt formanyelvi kísérletbe fogott.
A filmművészet története során sem A kötél
előtt, sem utána nem készült olyan nagyjátékfilm, mely a vágás eszközét mellőzve,
egyetlen beállításból állna. A dolog azért is meglepő, mert Hitchcock egész
pályáján a vágást tekintette legfontosabb eszközének. (A
Madarak például ezernél több „snittből” áll.) Egy tekercs tíz percig tart:
A kötélben tízpercenként eltakarja valamelyik
szereplő az objektívet, s a takarásból már a következő tekercs indul, de a néző
jószerint ezt a technikai kényszerűséget sem veszi észre.
A
vágás azonban nem csupán technikai kényszerűség. Beállítást említettünk az imént.
Természetesen A kötél képsorain is folyamatosan
változik a „beállítás”: változik a kameramozgás révén. A filmművészet épp a
harmincas–negyvenes évek fordulóján, Európában Renoir, Amerikában Orsón Welles
fellépésekor kerül előtérbe a kamerával elérhető, a kameramozgás előidézte –
később „belső vágásnak” nevezett eljárás.
Több ez, mint egyszerű „eljárás”. A rendező immár nem később, a vágóasztalon
válogat, hanem már a felvételkor, a film valódi születése pillanatában hangsúlyoz,
ellenpontoz. Később Antonioni, Jancsó Miklós és Tarkovszkij művészete emelkedett
különös magasságba ennek az alkotóelvnek és gyakorlatnak a segítségével.
A kötél képsorain természetesen és magától
értedődően „működik” a belső vágás. A néző soha, most sem a filmnyelvre figyel:
annak kell szolgálnia őt, meg a film történetét. A kötél egyetlen helyszínen
játszódik, megszakítás nélkül, nyolcvan percig. Szolid kis banketten vagyunk,
s a szolid ünnepség helyszínén egy kredencben friss hulla rejlik. A gyilkosok
a hulla fölött szemérmetlenül épp a gyilkosság jogáról beszélgetnek. A gyilkosság
egyfajta szépművészet, tudjuk De Quincey úr óta. Tudják ezt a gyilkosok is,
s a néző is megtudja a film végére, hogy tulajdonképpen azért érdemes csak ölni,
mert utána beszélgetni lehet róla.
Hitchcock a híres Truffaut-féle interjúkönyvben hosszan ecseteli első színesfilmjének
operatőri problémáit. Sajnos, a magyar Cinémathéque agyonhasznált fekete-fehér
kópiát vetít. Ez, mint általában a gyilkosság is: nem bűn, hanem hiba.
Filmvilág
- 1990/5 - láttuk még rovat