Gulliver Metropolisban
1924 októberében Fritz Lang és Erich Pommer a
Deutschland óceánjáró fedélzetén kihajózott Hamburgból: céljuk New York és Los
Angeles volt, a Nibelungok amerikai premierje alkalmából. Lang
amerikai kirándulását elsősorban tanulmányi útnak szánta, amely során megismerkedhet
a hollywoodi módszerekkel, valamint kapcsolatot teremthet a tengerentúl legbefolyásosabb
filmes személyiségeivel. Amikor a Deutschland kikötött New Yorkban, a német
utasoknak a biztonsági előírások értelmében a hajón kellett tölteniük az első
éjszakát, amíg jóvá nem hagyták a határátlépési engedélyüket: Lang első
képét az Egyesült
Államokról az éjszakai New York kivilágított felhőkarcolói jelentették:
"Abban a pillanatban fogant meg bennem a Metropolis
ötlete - mesélte későbbi interjúiban. - Az épületek úgy ragyogtak, mint
egy könnyű fátyol, szinte súlytalanul lebegtek az égen, elbűvölve, hipnotizálva
engem. Mintha nem is valódi város lett volna, inkább csak a város illúziója.
Rögtön tudtam, hogy filmet kell készítenem ebből az élményből."
Másnap, amikor Pommerrel bejárták a zsúfolt nagyvárost, Lang csodálata
csak tovább fokozódott.
A fullasztó hőségben nyüzsgő embertömegek rabszolgáknak tűntek szemében, akiket
egyetlen cél irányít: a mohóság.
Hollywoodban
első útjuk A bagdadi tolvaj vetítésére vezetett, amelynek speciális
effektusait (például a repűlőszőnyeg jelenet) Douglas Fairbanks az Éjféli
vándorból kölcsönözte. Egy hónapos ottlétük alatt egymást követték
a fontos találkozók, üzleti megbeszélések, főként a német emigráns-közősség
befolyásos tagjaival, és az óriásstúdiók vezetőivel, Samuel Goldwynnel,
Marcus Loew-vel, és a nem sokkal később rejtélyes körülmények között
elhunyt rendező-producerrel, Thomas Ince-szel. Lang meglátogatta
Ernst Lubitsch-ot a Warner modern stúdiókomplexumában, amelynek egyik
részlegében épp akkor forgatták (a legendás trükkspecialista Willis O'Brian
irányításával) az Elveszett világot.
Lenyűgözte a miniatűr erdőkben sétálgató harminc centis dinoszauruszok
élethű látványa, - technikai mesterműnek nevezte a készülő filmet. Felkereste
a közeli ismerősének számító német Carl Laemmlét a Universal-nél, aki
Az operaház fantomját forgatta, Lon
Chaney főszereplésével: Lang elismerően nyilatkozott a párizsi
Operát mintázó valósághű díszletegyüttesről, akár csak a United Artistnál tett
körtúrája során látott arab minaretekről, amelyek A bagdadi tolvajhoz
készültek. A két filmgyártás közötti különbségek szemmel láthatóak voltak:
Lang csodálattal nyilatkozott a magasabb technikai színvonalról, ugyanakkor
kétkedve fogadta a hollywoodi sztárkultuszt. Véleménye szerint a film minőségének
szempontjából a színészek csupán alárendelt szereplői a rendezői elképzeléseknek.
Bár Lang a korszak olyan rendezősztárjaival is találkozott, mint Charlie Chaplin és D.W. Griffith, egyikük sem tett rá különösebb benyomást. Chaplint főleg a vígjátékaiban tetten érhető tragikumért dicsérte, Griffith legfrissebb filmjében (Hát nem csodálatos az élet?) pedig az embericsolatok érzékeny ábrázolását tartotta a legfőbb érdemnek. A valódi élményt kétségtelenül a méretkülönbségek jelentették számára (ahogy ezt az Elveszett világ iránti lelkesedése is mutatja), Miután november végén visszatért Németországba, hosszú beszámolót írt a berlini Filmland folyóirat számára, amely ezzel a végkövetkeztetéssel zárul: "Amerikában nagyban gondolkodnak az emberek. Elég hely van számukra, hogy megteremtsék a Mennyországot".
Lang számtalan alkalommal előadott hangzatos történetét a Metropolis születéséről több tény cáfolja. Erich Pommer már a Nibelungok forgatásának utolsó napjaiban mesélt az új Lang-film terveiről, és a Metropolis első forgatókönyvvázlatát már a balsikerű premier napján olvashatták a közeli munkatársak. Az osztrák lllustriertes Wiener Extrablatt napilap 1924 július 4-i számában dokumentált bizonyíték is akad. Három hónappal Lang amerikai kőrútja előtt néhány hetet Bécsben töltött, egy mozgókép-konferencia meghívott vendégeként. A távozásáról tudósító rövid cikk szerint a Lang-Harbou páros nyári vakációját Salzkammergutban tölti, ahol "befejezhetik új filmjük, a Metropolis forgatókönyvét. Mire Lang hazatért az Egyesült Államokból, szorgos felesége már a teljes művet tette a közös karácsonyfa alá. Az írónő szkriptjeit rendszerint prózai formában is megjelentette, máskor befejezett regényeit írta filmre. Az új mű esetében az utóbbiról lehetett szó, mivel a film stáblistája szerint “Thea von Harbou regényéből” készült.
A bábuk ura
Az elborzasztó eseményekben bővelkedő forgatás 1925 májusában
kezdődött: a nyolc főhős mellett 750 mellékszereplő, valamint megközelítőleg
38000 statiszta, köztük 750 kisgyermek alkotta a teljes szereplőgárdát. Lang
embertelen körülmények között dolgoztatta a főként munkanélküliekből és koldusokból
verbuvált statisztériát, mivel tisztában volt kiszolgáltatott helyzetükkel:
bár a fizetés még éhbérnek sem illett be, az emberek legalább naponta meleg
ételt kaptak a forgatás idején.
A
munkásnegyedre zúduló áradat jeleneteiben szereplő ötszáz, nyomornegyedekből
gyűjtött, alultáplált gyerek gyakorlatilag az életéért küzdött a jéghideg víz
sodrásában, miközben Lang egy ideiglenesen ácsolt tutajon állva megafonnal
irányította őket a legnagyobb zuhatagok felé. A felvételek két hétig tartottak,
de a szokatlanul hűvös őszi időjárás ellenére a meleg leves, és kakaóadagok,
valamint a fizetség fejében kiosztott játékok tartották a lelket az elgyötört
kis statisztákban. A néhány hónappal később forgatott Moloch-vízió már a felnőttek
számára is komoly megpróbáltatást jelentett. A volt zeppelin-hangárban felépített
díszletek között több száz kopaszra borotvált, anyaszült meztelen férfinak kellett
órákig álldogálnia a fejűkre patakzó vízsugarakban, hogy aztán vezényszóra a
bálvány torkába vessék magukat. “A forgatási napok 14-16 órásak voltak emlékszik
vissza Freund -, a stáb tagjai egymás után betegedtek meg a mérgező gőzöktől,
pedig valamennyien gázálarcot viseltünk.
A reflektorokból sugárzó hő pillanatok alatt elveszett a hatalmas
épületben; mindenhonnan a párából lecsapódott víz folydogált, rácsepegett a
nagyfeszültségű elektromos berendezésekre. A szereplők és a technikus személyzet
lázadozni kezdett, halálos fenyegetések hangzottak el, végül Pommernek
sikerült meggyőznie Langot, hogy elég értékes anyagot rögzített, ezért
nyugodtan tovább léphetnek a következő jelenetekhez”.
A java azonban még hátra volt. Lang karácsony hetére időzítette a film katartikus jelenetének, a központi gépterem pusnulásának felvételét. A tervek szerint a robbanás erejemunkásuk tucatjait repíti a levegőbe - Lang ragaszkodott hozzá, hogy a merevségükkel esetleg komikus hatást keltő bábuk helyett fémhuzalokhoz erősített, kétségbeesetten kapálózó statiszták végezzék a veszélyes mutatványt. Az újra és újra megismételt felvételek során a rendező végre megvalósíthatta régi álmát: szó szerint dróton rángathatta szereplőit a fojtogató füst és párafelhőben, a kívánt látvány-hatás elérése érdekében. A személyzet körében ekkor már olyan híresztelések kaptak lábra, hogy Lang szívesen megörökítene egy valódi halálesetet filmjéhez, legyen az baleset, kivégzés vagy öngyilkosság, csak azért, hogy a maga hitelességében bemutathassa a vásznon, hogyan huny ki egy emberi élet.
A
megszállott rendező nemcsak névtelen statisztáit tette ki uüntelen szenvedésnek
és veszélynek. A Freder szerepét alakító fiatal színész, Gustav Fröhlich
(akit egyébként von Harbou szemelt ki a Metropolis főhősének)
egyik szerelmi jelenetét például több százszor próbálták el, miközben a férfinek
minden egyes alkalommal térdre kellett vetnie magát a kemény kőpadlón.
A forgatási nap végére súlyos zúzódások borították térdkalácsát. Más alkalommal
annyiszor kellett dörömbölnie egy nehéz faajtón aupasz ököllel, hogy végül mór
egész karja vérben ázott. Lang csupán akkor rendelt el fél órás kávészünetet,
amikor Fröhlich hüvelykujja kificamodott -, rövid kezelés és fájdalomcsillapítás
után a néhány másodperces képsor felvétele folytatódott. “Semmi sem lehetett
hamis” – írta a színész önéletrajzában -, a legapróbb részletnek is valóságosnak
kellett látszania. Ha a történet fizikai szenvedést ábrázolt, Lang addig
gyötörte a színészt, amíg szenvedése valódivá nem vált.
A
Metropolis legnagyobb mártírjának azonban kétségtelenül a Mariát
alakító Brigitte Helm bizonyult. A rendező személyes felfedezettje több
kínt állt ki a hosszú forgatás idején, mint társai együttvéve: ott úszott a
koldusgyerekek mellett a jeges áradásban, a robot-teremtés legendás jelenetében
napi 4-5 órát töltött egy fából és gipszből készült, légmentesen testére szoruló
páncélzatban a stúdió kánikulai hőségében, valamint személyesen kellett végrehajtania
a katedrális tetején lezajló üldözési jelenet veszélyes kaszkadőr-mutatványát,
amely során egy harangkötélen lengve ereszkedik le a majdnem tíz méteres magasságból.
Egy-egy forgatási nap végén szakadt ruhában, sebekkel borítva hagyta el a stúdiót,
nem egyszer könnyek között.
A legkíméletlenebb megpróbáltatást azonban a robot-Mária máglyahalálának felvételekor
kellett elszenvednie. Lang a hosszas rábeszélések ellenére sem volt hajlandó
lemondani a valódi lángnyelvekről. Mivel Pommert az elhúzódó forgatás
és a hihetetlen költségtúllépés miatt hónapokkal korábban leváltották a stúdió
éléről egyetlen ember sem befolyásolhatta többé nagyra törő elképzeléseit. Curt
Siodmak, aki akkoriban egy berlini lap tudósítójaként dolgozott, statisztának
álcázva bejutott a Metropolis forgatására, így személyesen is
részt vett a kis híján tragédiába torkolld felvételen:
"A magasra csapó lángok belekaptak Brigitte ruhájába, és az oszlophoz
kötözött lány meggyulladt. Átugrottam a tűzfalon, de Lang és néhány tűzoltó
megelőzött. Eloltották a lángokat és Brigitte a rendező karjaiba ájult. Szerencsére
nem esett komolyabb baja. Miután oktalanul elárultam, hogy újságíró vagyok,
Lang személyesen dobott ki a forgatásról."
Rövidre vágva
1926 októberének végén, másfél évvel a forgatás megkezdése után
a felvételek végre befejeződtek. A költségvetés meghaladta az ötmillió márkát,
amely az akkor súlyos inflációt figyelembe véve is a legdrágább német filmmé
avatta a Metropolist. A premiert 1927. január 10-én tartották
Wilhelm Marx kancellár és a kabinet több tagja, a diplomáciai testületek
képviselői és más neves közéleti személyiségek jelenlétében. A filmet kitörő
lelkesedés fogadta. “Helyenként még a nagyzenekari kíséretet is túlharsogta
az ováció - emlékszik vissza Kettelhut -, a vetítés után hosszú ideig vastaps
dörgött, virágok árasztották el a színpadot. Különösen Langot és Brigitte Helmet
fogadta kitörő lelkesedés.”
A kritikai fogadtatás már egyáltalán nem volt ilyen lelkes, többen
embertelennek, mesterkéltnek és mindenekelőtt gondolatilag semmitmondónak tartották
a filmet. A tudományos-fantasztikus film egyik szellemi keresztapjának tartott
H.G. Wells a Frankfurter Zeitung májusi számában látványos kirohanást
intézett az alkotás ellen:
“Nem hiszem, hogy lehetne a Metropolisnál ostobább filmet
forgatni. A korlátoltság teljes eszköztórát felvonultatja: nem több, mint klisék
és banális frázisok tömkelegénél a technikai haladásról, szentimentális szósszal
tálalva." Tekintve, hogy Lang mindig csodálattal tekintett az angol
sci-fi íróra, ez a vélemény különösen érzékenyen érintette. Ráadásul a cikket
nemcsak a többi német lap, de a külföldi sajtó is átvette. A filmszakma számára
azonban nyilvánvalóak voltak a film erényei. Eisenstein, aki berlini
látogatásakor személyesen találkozott a német rendezővel a Metropolis
forgatása idején, nagyra értékelte Lang merész kísérleteit, amelyek
arra irányultak, hogy a kamerát kiszaszbadítsa korábbi statikushelyzetéből;
Bunuel pedig - bár a történetet hatásvadásznak és tudálékosnak tartotta
- elismerte, hogy a film technikai tökélye korábban ismeretlen erővel nyűgözi
le közönségét.
A két és fél
órás vetítési idő azonban a sajtó majd nem egyhangú ledorongálásánál is többet
ártott a Metropolisnak. A német filmipar komoly válságot élt át, a filmszínházak
nem szívesen vetítettek hosszadalmas szuperprodukciókat, amelyek kevesebb napi
vetítést, így, alacsonyabb nézőszámot eredményezhetnek. Április elején az UFA
új vezetősége (élén a szélsőjobboldali sajtómágnás Alfred Hugenberggel)
zártkörű elnökségi ülés során úgy határozott, hogy bevonja a Metropolist
a mozikból, és a nyár végén mutatja be újra két órára rövidítve, valamint
egyes "kommunista hangvételű" inzertjeitől megszabadítva. A film azután
augusztusban a cenzúra-bizottság javaslatára tovább rövidült, 4189 méterről
3241 méterre.
Az eredeti verzió, Fritz Lang büszkesége, mindössze tíz hétig ment a
nagyközönség előtt.
A világ legnagyobb filmalkotásaként induló Metropolis,
amelyik a tervek szerint saját pályáján verte volna meg amerikai versenytársait,
még saját hazájában is csúfos bukásnak bizonyult.
Patrick McGilligan:
The Nature of the Beast (Faber and Faber, 1997)
Varró Attila fordítása
Forrás: FILMvilág 2001/7. (34-39.old.)