Újranéző:
Psycho Vajon
miért fogadják még a művészfilmek hívei is osztatlan lelkesedéssel Alfred Hitchcock
műveit? Valószínűleg azért, mert nem csupán a kötelező feszültségteremtéshez
értett kiválóan, hanem minden általa mesélt történet filozofikus tanulságokat
hordozott. Szinte mindegyik filmje a bizonytalanság létélményével ajándékozta
meg nézőit. A valóságos élet szorongásai jelentek meg Hitchcock mozijának vásznán,
ezért akár a jelentős realista alkotók között tarthatjuk számon életmúvét (feltéve,
hogy a realizmus értékmérő kifejezésnek számít ma még). A
pálya egyik csúcsaként számon tartott Psycho első képkockáin egy szerelmi szakítás tanúi lehetünk, majd miután abban
a hitben nézzük a filmet, hogy lélektani drámát fogunk látni, megtörténik az
alkalom szülte lopás. Az orránál fogva vezetett néző ismét beleéli magát egy
másfajta históriába, a tolvajnéző keresésébe, mígnem jó harmincpercnyi játékidő
múltán bekövetkezik a rémtett. Színes-RTV,
2001.? |