Bernáth Zsolt kisvárosi gengszter-vígjátéka Dunaújvárosból, glória – és költségvetés nélkül.
Gátlástalanul szubjektív látásmód, a filmes példaképek néha kockáról kockára történo, tiszteletteljes-tiszteletlen másolása, az alkotókat körülvevo szubkultúra lezser beemelése a mube, szorongástól, muvészi pózoktól és görcsöktol mentes, gördülékeny eloadásmód: a filmmuvészet megannyi új hulláma, a franciától a csehen át Tarantinóig leírható ezekkel a jellemzokkel. Márpedig a Sohasevolt Glóriát nézve ez a legkevesebb, ami majd’ kiböki az ember szemét. Itt azonban meg is állnék a párhuzamok megvonásában, hiszen azt azért nem gondolom, hogy filmtörténeti esemény részese lehettem volna vagy harmincadmagammal a Hunnia mozi amúgy sem éppen patetikus gondolatokat ébreszto, bár szívünknek kedvesen kopott-koszos nézoterén ülve.
Azt sem gondolom, hogy a félhalott magyar filmszakmát éppen az ilyen filmek fogják életre lehelni, de azért mégiscsak esemény ennek a filmnek a forgalmazása: egy baráti kör kitört a „kisvárosi kultuszfilmesek” kétes értéku skatulyájából, és Cruel World Teammé avanzsálva kemény munkával létrehozott egy nézheto, fogyasztható, megkockáztatom: élvezheto terméket.
Az „utolsó elotti” naptól az „utolsó utáni” napig tartó sztorira voltaképp nem érdemes sok szót vesztegetni: két történet fonódik egybe, melyek közül az elsoben megismerjük Bujut, Tettót és baráti társaságukat, akiknek szokásos vidéki kisvárosi mindennapjait a film expozícióját képezo házibuli eredményeképpen a nyakukon maradt hölgy, Glória különös gondolatai, cselekedetei teszik változatosabbá: a lány megcsókolja a neonácit, pizzát ad a hajléktalannak, és néha a legegyszerubb szavak jelentésével sincs tisztában. A másik történetszálon ezalatt postarablásra gyülekezik egy meglehetosen hitvány kis társaság, amolyan szakadt falusi maffiózók csapata. A szálak aztán természetesen összeérnek, és fény derül arra is, mi rejlett Glória különös, angyali természete mögött… A végso lövöldözést és az autós-motoros üldözést leszámítva igazából nem annyira akcióról akcióra, mint inkább dumálásról dumálásra halad a mozi: magyar filmen régen beszélgettek ennyit, tán még a Presszóban sem.
Analógiaként persze véletlenül se a szintén csevegos-sétálgatós Eric Rohmer-filmekre gondoljunk, hanem mondjuk Samuel L. Jackson bobeszédu, ámde kevés mondandójú „niggereire” a Pulp Fictionbol vagy a Jackie Brownból. A magyar Jacksonok gondolatvilága azonban még talán az eredetinél is beszukültebb, a vegetációs folyamatok, a szexualitás, azon belül is a fenekek és az azok által kibocsátott anyagok körül forog foleg. Ezzel együtt a gengszterek figurái rendben is vannak: realistának ugyan csak rémületemben merném gondolni az ábrázolásukat, de az igazi/valódi hányados értéke mégiscsak a jobbakat idézi, noha kétségkívül a végletekig redukált változatban. (Ráadásul az oket játszó amatorök nemegyszer vérprofiknál is eredendobben természetes viszonyban vannak a kamerával.) A Glóriát körülvevo fiatalok története viszont igencsak nyögvenyelosen bontakozik ki, különösen ahhoz képest, hogy meglehetosen hamar tudatára ébredünk a lány filmbéli „jelentésének”: sajnos, ez annyira közhelyes jelenetekben kerül kibontásra, hogy bár a puszta tényt („leszállt közénk egy angyal”) nyugtázzuk, ez azonban nemigen tud élményszeruvé válni, ami fokozottan vonatkozik az utólag mindent még egyszer megmagyarázó, flashbackek sorával kísért fináléra. Ami azonban a film anyagát alkotja: a srácok meglehetosen eseménytelen, de korántsem egyhangú-színtelen mindennapjai, az mindenképpen szórakoztató, kelloen laza és ízléstol függoen akár még humorosnak is nevezheto (ne feledjük, az alkotók meghatározása szerint filmjük: gengszter-vígjáték).
A történetek összedolgozása, a térbeli és (módjával) idobeli váltások kidolgozottsága, jó ritmusa, a mértékkel és hatásosan alkalmazott, kötelezo kortárs filmmuvészeti motívumok (gyorsítások-lassítások, zene elotérbe tolása) pedig mindenképpen ambiciózus, az amator státusznál komolyabb munkává avatják a Sohasevolt Glóriát. Különös keverék: a maró cinizmus és a totális nihil keveredik benne a sablonos voltában is valahogy hitelesnek ható érzelmességgel, sot, tanulsággal. Az mindenesetre biztos, hogy olyan – ritka – filmmel van dolgunk, mely a saját (kétségkívül vitatható értéku) belbecsén kívül a puszta létével is eros üzenet a mozi halálán bánkódóknak.
| Sohasevolt Glória – magyar, 2000. Rendezte: Bernáth Zsolt. Írta: Kiss-Szabó Márk. Kép: Szentkúti Tamás. Zene: Végh Zoltán, Csótányok, Testimony, Ludditák. Vágó: Végh Zoltán. Díszlet: Miokovics Mátyás. Jelmez: Kara Melinda. Hang: Korom Károly. Producer: Cs. Fekete Györgyi, Bernáth Zsolt. Szereplok: Szaksz Gabriella, Hirth Gábor. Gyártó: DTV Kht./Cruel World Team Független Filmtársulat. Támogató: MMKA, Green System, Pesti Est. Forgalmazó: Hunnia Mozi. 105 perc. |