“Amit kimondasz, az valósággá válik - éppen azáltal, hogy kimondtad” - ismételgette Gert makacsul. Régen hallotta, de sohasem felejtette el. Ezt sem.

Az űrállomás külső peremén állt. A kozmosz nem látszott fenyegetőnek;mint egy rossz fotón, itt sem volt mélységélesség. Akárha egy ártalmatlan fekete függöny előtt lépkedne. A csillagok távol voltak. Kivéve a legfényesebbet. Igen, a Nap szinte itt van. Alig kétszáz millió kilométerre.

Gert lassan mozgott, a szkafander kissé merev volt. Különösen a lábhajlatokban. Bal karján a beépített digitális kijelző kis ablakában gyorsan váltakoztak a beépített számjegyek. Még tizennégy órája volt. A sisak alatt megszorult a levegő - vagy csak képzelte? Az még belélegezhető!

Két órája menekült ki a hajóból, ahol felbukkant a Rossz. A Rossz alaktalan volt; Gert tulajdonképpen nem is látta. Nyolc hónapja csak ők hárman éltek az állomáson. A Mars-pályához közel keringtek a nap körül és megfigyeléseket végeztek. Anna volt az űrmeteorológus és a mágnesesség szakértője. Liss a kisbolygókat figyelte és naponta többszáz adatot vitt be az elektronikus emlékezetbe. Gert a napszéllel foglalkozott, de rábízták az állomás energetikai és biztonsági kérdéseit is.

A biztonság ... Gert máig azt hitte, az egyetlen, ami fenyegetheti az űrben ezt az állomást, az csak néhány kószáló mikrometeorit lehet. Ezek ellen védett a páncélzat. A földi szakértők a veszélyes övezeten kívüli pályára állították az állomást. Azóta eltelt vagy húsz éve, baj nélkül.

De ma ... Helyi idő szerint reggel fél hatkor Gert belépett a központi helyiségbe és a padlón holtan találta Annát. Döbbenten állt, egy hang sem jött ki a torkán. Előszür alig mert közelíteni a nőhöz. Aztán bátorságot gyűjtött. A test hason feküdt. Óvatosan megfordította, hátha mégis van benne élet? De Anna arckifejezése szörnyű kínt tükrözött, szeme üvegesen meredt a mennyezetre. És a hasán ... egy hatalmas, véres nyílás tátongott!

Gert gyomra émelyegni kezdett, de közben lázasan töprengett. Régi rémfilmek jutottak eszébe. Az űrhajósnő saját testében hordta ki a szörnyű kozmikus lényt, akár saját magzatát. Vagy Liss volt a tettes? Lassan elindult a fémfalú folyosî, majd egyre gyorsabban haladt. Liss az alsó szinten lakott, közvetlenül a központi számítógép mellett. Gert fejében még megfordult a gondolat: ha Liss volt a gyilkos, mit tegyen? Ilyesmire még nem volt példa az űrben.

Liss ajtaja nyitva volt. A férfi az ágyon ült, kezében hosszú papírcsíkkal. A szeme nyitva és igen ... Igen, az ő arca is kínos halálról tanúskodott. Gert nem látott sebet vagy vért, ezért a dolog még szürnyűbb volt számára. Alighanem sikoltott és elrohant. Homályos agyában megfordult a gondolat: és ha ő a tettes? Lehet, nem is tudja, mit tett? A gyanú már befészkelte magát az elméjébe.

A vezérlőben látta az életjelzőket. A képernyőn két mozdulatlan, sárga folt mutatta, hogy Anna és Liss már nem élnek. A harmadik pont viszont szorgalmasan villogott a vezérlőben. Ez ő volt, a karjára csatolt szerkezet figyelte életfunkcióit. Mutatta, hogy ő most a vezérlőteremben tartózkodik és jó egészségnek örvend.

De volt ott MÁS is. Jelzővel fel nem szerelt, negyedik lény is mozgott a képernyőn. Szívműködését nem jelezte villogó fény, de ovális teste az űrhajó egyik szintjén mozgott. Lassan közeledett a vezérlőhöz ...

Gert rémült üvöltéssel rohant a zsiliphez. Lázasan rángatta magára a szkafandert. A mesterséges gravitáció segített becsukni a vaskok fémajtót. Aztán süvített a légelszívó ...

... És most itt volt kinn. Az űrállomás külső burkolatán a szerelők számára beépített fémkapcsok könnyítették meg a haladását. Vigyzva mendegélt. Amint a napos oldalra ért, a sugarak azonnal melegíteni kezdték a szkafanderét. Hamarosan bekapcsolt a klíma és hűteni kezdte izzadó testét.

Az oxigén viszont csak ... Hát igen, már alig több, mint tizenhárom órára elegendő. Ha viszont eltalálja egy meteor, azonnal végetérnek a szenvedései .

Mert szenvedett. Fájt a félelem és fájt valami más is, amit még nem értett. De már kezdett alakot ölteni. Vergődve próbálta elfelejteni, tudata mélyére gyömöszölni. Valami hideg lopózott belé. Emlékezett ...

Anna és Liss hamar egymásba szerettek. Ő, Gert, eleinte észre sem vette a dolgot. Pedig neki is tetszett Anna és figyelte a nőt. Eltervezte, hogy ők ketten ... de elkésett. Ügyetlenül próbált közbelépni, ám ezzel csak elrontotta esélyeit. Azok ketten szelíden közölték vele: mától együtt élnek, nyugodjon bele. De Gert nem lelt nyugalmat. Végtelennek tetsző fájdalmas éjszakákon át rágta ükleit a sötét kabinban, tudta, hogy néhány helyiséggel arrébb Anna és Liss éppen szeretik egymást. Így telt el fél év. Száznyolcvan nappal, száznyolcvan éjszaka. Gert lázas agya ezer véget képzelt el. Az űrállomásnak, mindnyájuknak. Vagy csak Annának és Lissnek. Féktelen képzelete vad szörnyekkel népesítette be az állomást, fekete, véres pofájú, sokcsápos űrlényekkel. Aztán megragadt az egyiknél, képzeletben részletesen kidolgozta azt. Úgyszólván tökéletesítette. Nem voltak csápjai, pofája vagy fogsora. Ovális volt, kétembernyi és persze fekete ez is, akárcsak a kozmosz.

A kozmosz ... És ki tudja, mekkora kozmosz lapul az emberben? Olyan élethűen képzelte el a Szörnyet, hogy néha maga is beleborzongott. Szinte érezte a bűzét, nyálkás teste kipárolgását. Látta a padlón hagyott nedves nyomait. Ez a lény megtámad mindent, ami él. Ami nem ő maga, az az ő számára idegen. Gert ezerszer elképzelte, hogyan csusszan végig a folyosón, irány az alsó szint, papírlapként nyomja be Liss kabinjának ajtaját. Anna felsikolt és meztelen testére rántja a takarót, Lisst megbénítja a rémület. A lény végez Annával, kiharapja belső részeit. Liss azt hiszi, egérutat nyerhet, elszalad ... De a szörny igen gyors. Utoléri, végez vele is. Vagy Lisst öli meg a kabinban és a menekülő Annával végez msutt?

Akarom, hogy így legyen, mondogatta gert régebben. Sokszor. Aztán, bár még hitt a szó erejében, de már nem annyiszor mondta ki. Ám úgy látszik, már nem kellett beszélnie róla. Szavak nélkül is élt az akarat, lelki sikoltások szálltak a kozmoszban. És valaki valahol az űr mélyén meghallotta a néma kiáltásokat. Valaki, aki képes a gondolatból tárgyat, az akaratból testet teremteni ...

Gert feje előrebillent. Most már biztos volt benne: a Rosszat ő maga hozta létre! Ezért nem volt lék az űrállomáson, hiszen neki nem kellett kívülről bejönnie. Itt keletkezett. Akarat szülte. És most ott van bent, a fal mögött!

Gert tudatában sötét éjszaka múlott, hajnal ébredt. Tisztább érzések forrása csobbant. A férfi félelme lassan enyhült. Kezdte látni az utat, amit követnie kell. Hát koncentrált, tudata egyre tisztult. Képzeletéből elhessegette a halottakat. Anna mély sebét, Liss mennyezetre meredő tekintetét. Ha az akarat olyan mindenható, akkor ...

Akarni kell!

Egész teste megfeszült.Agya generátor lett, körülötte láthatatlan erővonalak cikáztak, aztán engedelmesen kettős patkó alakba hajlottak. Te kozmosz, elviheted azt, akit ideküldtek? “Akit idehoztam” - mormolta a férfi űrmagányában. Ott kuporgott a zajtalanul forgó űrállomás burkolatán, egy zsilip kapcsolója mellett. Szeme hiába nyílott a feketeségre, semmit sem látott. Önmagába fordult. Mérhetetlen erőt gyűjtött.

Aztán valósággal kisugározta mindazt, ami benne lapult. Félelmei, rettegő vágyai energiává alakultak. Akarta, hogy így legyen, s ha ő akarja, hát így is kell lennie!

Az űrállomás burkolata szinte felizzott. Gert agyába hatolt egy haldokló utolsó üzenete. Segítséget,kért, esélyt az életre. És ellenállt. Küzdött. Gert teste felhevült és hiába volt most az árnyékos oldalon, a szkafander hűtőberendezése újból bekapcsolt. A férfi érverése szaporább lett, szíve zakatolt, a belső hőség csaknem elholmályosította szeme előtt a sisakot. Izmai feszültek, gerimce ívbe görbedt. “Akarom, akarom ... csak most az egyszer és soha többé! Nagyon akarom!”

Valami elpattant. A feszültség csökkent. Gert lépni próbált - először nem mert, reszketett a lába. Végre erőt gyűjtött és elvánszorgott a zsiliphez.

... Odabent először csend fogadta és fogta meg. Olyan mély volt, akár odakünn az űrben. Vagy a földi óceánok fenekén. A férfi egy pillanatra megingott - lehetséges, hogy nem sikerült? Hogy a Rossz itt leselkedik és mindjárt ráugrik? De nem, hiszen ő mást akart!

Aztán megkönnyebbült. Ajtó csapódott és könnyű léptek közeledtek. Gert a falhoz támaszkodott. Az űrruhát a zsilip mellett hagyta. Olyan jó érzés volt, hogy már utána volt annak a dolognak!

Anna bukkant elő s nevetve ráköszönt.

- Hello, Gert! Gyere reggelizni. Liss majd elmeséli az újabb eredményeit.

Gert mosolygott és hegyek omlottak le a lelkében. Gondhegyek, haragormok, indulatcsúcsok váltak semmivé és a férfi megkönnyebbült mosollyal indult el a nő után.