Neon City
Turcsányi Sándor
Ha lovasok
üldöznek postakocsit, az western, ha motorosok kamiont, az road movie. És ha
ez 2053-ban történik? Az sci-fi? Nem mindig. Amit most kapunk, se sci, se fi.
Posztmodern full service: aki megeszik öt hamburgert, a hatodikat ingyen kapja.
(A hetedik te magad légy!)
Az atomháború sújtotta harmadik évezredbe befutott velünk John Ford Hatosfogata.
Elhagyott, kihalt e táj, hol van már a szép világ? Az autók a sztrádán üresen
jönnek, magában dohog a kohó, egyedül pipál a gyárkémény. Azért itt is van kit
utálni. Van, akit bocsánatos bűn vagy ajánlott, de jobbára kötelező agyonlőni.
Van, akit humánus cselekedet megmérgezni. Azaz szokásaink mit sem változtak.
Viszont hatott köztes korok szelleme, őszintébb lett a világ, nem indiánokról
hallgatunk, hanem nevükön nevezzük – senkik, mutánsok –, akit kell. Már ma sem
kell semmiért a sarkon túlra mennünk, semmire sem kell 61 évet várnunk. Elég,
ha bekapcsoljuk a televíziót. A kutyákat (macskákat) megeszik, ugye? – fintorgatja
pofácskáját egy reggel tévécili és nagymamája, popcini, s sűrűn pislognak kelet
felé. Bizony nincs rémesebb a valóságnál, a legvadabb kitaláció is csupán sánta
kutya a nyomában, vagy asztalunkon.
Ha a film láttán mégis elfog percnyi jó érzés, John Waynenek köszönhetjük. Még
ha szerepében most egy nőt látunk is. Micsoda nőt! A hónap playmate-je, biztosan
áll indusztriális világunk rekortánján. Egyedül áll. A mozi kapitánya hiába
is osztana legénységének, a nézőknek dupla adag himcolint, ez a Vanity nem fair.
Addig plasztikázták, míg teljesen plasztik lett.